2010. évi túrabeszámolók

A fotók itt találhatók mind a 3 napra
http://picasaweb.google.com/gyorgyigabor8/20100611133NapTekeresAusztriabanSemmeringStuhleckEsASeebergsattelMariazellVidek#

2010.06.12, szombat: Seewiesen – Aflenz – Bürgeralm (BIG) – Aflenz – Seewiesen – Seberg pass (1253 m) – Mariazell – Erlaufsee, Zellerain (BIG) – Grubberg (BIG) – Mariazell – Seeberg pass – Seewiesen
Kései fekvés és a túl meleg miatt nem teljesen pihentető éjszaka után 7:15-kor keltem, hogy ½ 8-as reggelit követően időben útra kelhessek. Hosszú nap várt rám: érdekesmód reggeli közben véglegesítettem csak az útitervet: míg korábban csak másnap reggelre gondoltam a Bürgeralmot (nem tudtam, hogy az is murvás), végül jobbnak láttam e reggel letudni, hogy másnap a Preiner Gschaid-on átkelve kényelmes tekeréssel elérhessem a gloggnitzi, 14 órás vonatot.
9 óra tájban vágtam neki, miután a falu széléről szép fotót készítettem a település mögötti hegykoszorúról. Lankás lejtőn gurultam vissza, amerről előző nap érkeztem, majd hullámoztam tovább Aflenzbe. Bürgeralm kaptatójának első kilométere még aszfalt, majd egy vendéglőtől ágazik le a murvás út: picit rosszabb a Stuhleckinél, de jobb a Sonnwendsteininél: nem tudom megítélni, hogy milyen lenne virsligumissal.
Már nem bosszankodtam: részben beletörődtem. Bár ahogy járt az agyam, azon azért kiakadtam, hogy a BIG mozgalom vagy nehezebb helyzetbe, bringák kínzására „kényszeríti” a nem montis tagjait, vagy előnyben részesíti azokat, akiknek több bringája (és ideje, stb.) van. Ezért gondoltam, hogy ha a listára tesznek versenybicóval nem járható utakat és ezzel egyeseket akár ki is zárunk, akkor ez olyan, mintha bizonyos BIG szint eléréséhez minimum feltételhez kötnénk pl a Marmotte (174 km + 4900m ) teljesítését. Ja hogy valakik nem képeses rá ? Másnak meg nincs montija – erre csak azt tudom mondani.
Lényeg: nem egyenlőek a feltételek! No sebaj, csak feltekertem.....

Az emelkedő murvás voltát tapasztalva lemondtam a 3 napos túra 7. BIG listás csúcsáról: „-Minek hajtsak, versenyezzek? Sosem mehet a túra élvezetének hatására. Nincs miért és nincs kinek bizonyítanom.” – gondolkodtam. És amint nem volt miért igyekeznem, nem zavart az idő, máris jobban éreztem magam. Úgy hajtottam, álltam meg fotózni, ahogy jól esett. Persze így is legalább 150km körüli tekerés várt rám a nap során.

Nyugodt tempóban pedáloztam fölfelé: itt-ott szép kilátás nyílt hol dél felé, hol oldalt, hófoltos magas hegyekre. Jól esett, amikor egy normál tempóban ereszkedő autó – meglátva engem – visszább vett sebességéből, hogy ne poroljon a szemembe: odafigyelt rám 
Komoly tapasztalat volt megint, hogy a nem szilárd burkolat miatt alig-alig lehetett kiállva hajtani, így az emelkedő derekam, hátam jobban igénybe vette.
Az utolsó kilométert egy helyi, fent Bürgeralmon dolgozó sráccal együtt tettem meg, akivel beszélve egyből reklámot is csináltam a challenge-big.eu-nak. Hátha azóta már tag is. Odafent meglepőmód legalább 10-15 épület található, legelővel, tehenekkel. Láttam aranyos kis bocit is, sajnos mikor felállt, derült ki: sántított. Sajnáltam szegényt. Fotózás, videózás után ismét hátamra vettem a hátizsákot és úgy ereszkedtem le a 7km-es lejtőn.

Aflenzben vásárlás után a kb 32 fokos hőség elől egy árnyas, hűs helyre ülve ebédeltem lekváros, májas zsömlét. ½ 1-kor a reggeli hullámzó terepen tekertem vissza a Seebergsattel felé vezető útra. Elmúlt estével szemben most napfénynél gyönyörködhettem az út menti kis tavacskában: percekig fotóztam, filmeztem a kacsákat.


Seewiesentől kezdődött az 1253m magas Seeberg hágóút. Átlagosan 8-9%-os volt, és bár erdőben vezetett, mégis többnyire tűzött rám a Nap. Az emelkedőről csodás kilátás nyílik egy völgyre és a meredek, sziklás hegysorra. Szép hágóút (13:50)!
Az első 5-6 km-t követően már igencsak lankás lejtőn Mariazellig meg sem álltam. A központ felé tekerve nagyon csendes volt minden, pedig kaja és a másnapi vasárnapra való vásárlás miatt mindenképp kis áruházra volt szükségem. A központba érve aztán…. Sok üzlet (főleg ajándékokat- és kegytárgyakat árultak) és sok turista, néhány szálló, hotel is akadt az igazán szép, felkapott és kissé feldíszített centrumban. Kifelé hajtva a buszpályaudvar szélében egy büfében (1/2 3 – 3)ettem két desszertet és nagy adag gyümölcslevet (8,5 EUR), mellyel útközi folyadékbevitelem már átlépte a 4 litert ! A kisváros szélén, az Erlaufsee felé hajtva pedig akadt már SPAR is, ahol bevásárolhattam estére és másnapra.
Az Erlaufseenél – a melegnek köszönhetően – nagy fürdőélet folyt, klassz hegyi tavacska, barátságos hegyekkel. Zellerrain felé még kb 250m szintemelkedés állt előttem: ahogy a kb. 8%-os kaptatón hajtottam, előrenézve azon morfondíroztam időnként: vajon hol lesz a térkép szerinti 23%-os rész ? Fél km-rel a tető előtt, kiderült hová sietett nemrég a szirénázó mentőautó: egy motoros és egy – a kanyart picit levágó - autós „csókolózott” össze. Előítéletem itt nem jött be, mert – úgy tűnt – nem a motoros tehetett róla, bár nem tudom normál sebességgel haladt-e.
15:52-kor pár percet töltöttem a Zellerrain hágón, amely „hágó” voltát a buszmegálló táblája is jelölte. Inkább észak felé nyílt kilátás, délnek kevéssé.
A lejtőn sem volt részem 23%-os szakaszban. Pár km múltán már megintcsak lépcsőzetesen ereszkedett az út, amikor Neuhausnál az erősebben csepegő eső miatt meg kellett állnom: Csak esőkabátom volt, de kamásli és esőnadrág nem, így nem volt célszerű esős tekerést vállalni, ha nem muszáj. Bekaptam pár falatot, müzliszeletet, majd ¼ ó múlva már csak szitáló esőben hajtottam tovább: szaladt az idő, pedig kb. 21 óra tájra a szállásra ígértem magam. Lankás, érdekleten lejtőn hajtottam el az Ötscher leágazása mellett, majd LUnz felé fordultam és hajtottam 2-3 km-t egy szép, tisztavízű, fodrozódó folyócska mellett, hogy NY-ról kapaszkodjak fel a következő BIG listás csúcsra, a Grubbergre. Meredek sem, hosszú sem volt, ráadásul utána észak felé visszatekerve igazán komoly kilátás sem akadt, így tippem sincs, miért lett BIG csúcs. De legalább a tető előtti elkerített részen láthattam szarvasokat. Erről marad emlékezetes Grubberg.

Visszaereszkedve a folyópartra kellemes hátszélben hajtottam a gyengén emelkedő úton, melyen Zellerrainig kb. 460 m szintemelkedés állt előttem. Zenét hallgatva jobban ment a tekerés, aztán egyszer véletlenül hátranézve láttam: megint felhősödik, sőt nemsokára dörgést is hallottam. Na…. Már csak ez hiányzott. Igyekeztem fokozni a tempót, főleg miután- megint Neuhausnál – már csepegni kezdett, ám 2 km múlva meg kellett állnom: nem volt értelme bőrig ázni. Fedél alá húzódva falatoztam ismét és vettem fel esőkabátomat. A Zellerrain hágóra innen már – 15-20 perc múlva – percek alatt felértem. Ekkor már cipőmet zacskóba húzva védtem azt a beázástól. Nyáron viszek magammal tartalékcipőt, de most 3 napra nem pakoltam be. Észak felé a hegyek közt felhőpamacsok jelezték: itt – az egész tájon - már esett. A lejtőn pár km alatt alig-alig csepegett már, aztán Mariazell felé letérve hirtelen nagy cseppek kezdtek hullani: nosza, a szinte sík úton 36-38 km/ó-s sebességgel időfutamoztam: menekültem az eső alól. Az eső alól kijőve, a kisvárost elkerülve egy benzinkútnál gyors kulacstöltésre álltam meg, amikor szakadni kezdett.
Hirtelen észak felől nagyon erősen besötétedett, alig látszott valami a közeli dolgokból is, a szél pedig legalább viharos tempóval tombolt: félelmetes volt. Egyesek autóból is a benzinkút épületébe húzódtak: ott kellemes meleg volt. KB. 10 perc múlva hiába kérdeztem a „főnök”öt, hogy beülhetek-e a belső – vendéglátórész – egyik székére, azt mondta: Nem, túl késő. Pedig még vagy 25 perc volt zárásig: bunkó volt.
Kint alaposan lehűlt a levegő, az idő szaladt (1/2 , az időjárás nem változott, nem csoda, hogy aggódtam picit: ilyen időben az ember a kutyáját nem küldi ki; neki nem indulnék, amíg el nem vonul. Remélhettem, hogy még világossal útra kelhetek. Végül 19:47-kor már csupán szitáló esőben – világosabb felhők alatt továbbálltam: kb. 30 km és 430 m szintemelkedés várt rám a szállásig. Az úton több helyütt komoly víz volt, de kellemes meglepetésre a hátulról érkező autó figyeltek rám, nem terítettek be. Bezzeg egy szembe jövő….. – az állatja!
Gusswerktől aztán zenét fülbe téve felpörgettem magam és tempóra kapcsoltam: edzésnek is jó túra végén, több mint 2500m szintemelkedéssel a lábban erőset hajtani. Az utolsó 6 km, emelkedős részen nem is váltottam sokat vissza, nehéz áttételben is nyomtam, többször kiállva. Végül, magam is meglepve 20:50-re fel is értem a Seeberg hágóra, ahonnan csak azért nem gurultam le 21 órára a szállásra, mert fotóztam, filmeztem még egy kicsit. 21:03-ra értem a szállásra.

A nap során 163,4 km-t és 3101 m szintemelkedést hajtottam. Másnapra – két másik hágó után - már csak egy útba eső BIG, a Rax oldali Preiner Gschaid maradt: nyugodt napra számíthattam. Elégetett kcal=4915 kcal.


2010.06.13, vasárnap: Seewiesen – Seeberg pass (1253 m) – Niederalpl (1221 m) – Kapellen – Preiner Gschaid (1071 m / BIG) – Prein – Raxblick – Reichenau – Gloggnitz – VONAT - Bécs – Bp
Az elmúlt naphoz hasonlóan, ismét ½ 8-kor reggeliztem, majd 9-kor már Gloggnitz felé indultam útnak: ismét teljes csomaggal, viszont az elmúlt reggellel ellentétben felhős, csupán 20 fokos időben. Csak az emelkedő miatt nem kellett hosszúba öltöznöm. Az első kanyarban aranyos bocit fotóztam, majd kezdődhetett a túra.
A Seeberg hágóról 8km gurulást követően végre ismeretlen – rég óta térképen lesett – hágóúton, Niederalplba hajthattam: a békés völgy eleinte alig emelkedett, aztán viszont kilométereken át 10%-os volt, egészen a tetejéig: talán 3 autóval találkoztam csak: ezt szeretem!

Odafönt 16 fok volt, autóbusz tábla fotójával igazolhatom, hogy ez is hágó. A lejtőnek már hosszúujjút és dzsekit öltve vágtam neki. Ritkán van ilyen élményben része az embernek, hogy 2-3 percen át 72-73 km/ó-val suhanhat. Azt hiszem, 1996 óta megélt alpesi élményeim során ilyenben még nem volt részem. A völgy keleti oldalán láttam szép, függőleges sziklafalakat, mely Szlovákiát idézte. Mürzstegtől már alig-alig lejtett az út Kapellenig, mely szakaszon rövid ideig kis eső miatt kellett igyekeznem, egyébként klassz bringaút halad a kocsiút mellett. Kapellenben már napsütésben láthattam, hogy állítólag itt található a világ legnagyobb működő rokkája. Nem sokáig örülhettem a napsugaraknak, ráadásul a 2007m magas Rax tetejét is felhő rejtette: így érdektelen, de gyengén ellenszeles volt az emelkedő. Noha reggel még nagyon kényelmes tempóval hajtottam, itt – mivel felpörögtem – már igazán erősen nyomtam az utolsó szűk km-t. A tetőről kilátás híján öltözés után már gurultam is, ráadásul sok időm nem is volt, igaz a lejtőről útba akartam ejteni a Raxblicket. A Preiner Gschaidon kb 2 perccel előttem elindult bringást épp Prein ad Raxban érte utol, ahol épp szintén a Raxblick felé kanyarodott le: nosza, lássuk, komám, hogy bírod az emelkedőt! Össz 9 kg-s cuccommal terhelten lazán hagytam magam mögött a fickót  Az emelkedő végig 10-12%-os volt, tetejénél újabb kerekest értem utol. Egy kilátót vagy várat jelző táblát követve letértem jobbra, de hiába: végül egy murvás erdészeti úton szerpentineztem föl egy másik aszfaltos útra (904m-re), amin már nagyon igyekeznem kellett, hogy elérhessen a gloggnitzi, 14 órás vonatot: a tábla 16km-re írta a kisvárost. A Rax kilátás továbbra is elmaradt; csupán a lejtő vége felé, a Höllental szurdok közeléből, de még hegyoldalból láthattam rá a meredek hegyre és az említett híres szurdokra. Utam sajnos Reichaneuba ért le (a tábla alapján reméltem, hogy előbb lesz leágazás, ahonnan közvetlenül Gloggnitzba is megérkezhetek), ahol pedig nagyot ámultam a táblát meglátva: Gloggnitz 9 km. A vonat indulásáig volt még tán 25 percem. Huh, a kényszer azonnal feltöltött adrenalinnal és eszement tempózásba kezdtem: időnként gyenge ellenszélben 30-34 km/ó-val robogtam Gloggnitz felé: 18 perc alatt oda akartam érni, hogy legyen pár percem a peronhoz érni. Nagy küzdelem volt, minden erőm beleadtam. A kisváros sarkától egy gyors – téves – döntés miatt végül az egyirányú belvárosi utcán szembe haladva értem a centrumba, ahonnan végül 13:55-re a vasútállomásra értem.
Hát, az e napi tekerés is – Kapellentől – jó tempós menésekkel zárult. Jó volt 
Innentől viszont másfajta izgalmak, események következtek: kiderült, hogy a véletlenül péntekre – de azt hittem vasárnapra – nézett menetrend szerinti vonat mégsem 14 órára, hanem fél óra múlva jön, így viszont nem érhetem el a Sopronból Győrbe / Budapestre tartó vonatot. Na hát, szervezhettem át a hazautat ! Mivel Sopronból ritkábban jön vonat, nem sok esély volt (sőt úgy tudtam), hogy arról már nem érhetek haza vasárnap, így Bécsbe vonatoztam a 14:33-as vonattal. Bécsig mindig bemondták, melyik megálló következik, egyszer nem, tévedésből így eggyel hamarabb szálltam le. A másodszor megkérdezett ember a Südbahnhofról azt mondta: az bizony megszűnt, nincs többé. Irány a Westbahnhof, ahonnan komoly vonatok mennek Budapestre, csakhogy a 6 óra tájban, bringát is szállító tele volt. Újabb próbálkozás…. Vissza a Südbahnhof lebontott része melletti kényszerpályaudvarra, a Süd (Ost) bahnhofra: a menetrendet nézve jól fejembe véstem: 2 óránként jár Győrbe bringaszállító vonat. Szerencsémre 18:30 tájban indult egy megfelelő szerelvény Győrbe, ahonnan 10 perc múlva már egy Bécsből érkező nemzetközi, bringakocsis vonaton utazhattam Budapestre (a 10 perccel korábbi, szintén Bécsből érkezőre viszont nem lehet bringával felszállni).
Komoly bonyodalmak közt, szervezéssel sikerült végül még vasárnap hazaérnem, ahol az estét bringaverseny nézéssel zártam: Alpe d’Huezre hajtottak fel.
Napi adatok: 97,4 km + 1368 m szintemelkedés

Úgy látom, Pupu épp Olaszországban végzi autós-bringás gyűjtögetését. :-)

Sziasztok!
Kösz a beszámolókat, mint eddig is, nagyon élveztem.
Én apró szilánkokkal járulnék ezekhez hozzá - egyelőre.
A Dunakanyarban az árvíz miatt, utak egy részét lezárták, ezt kihasználva. több túrámat is ezen keresztül szerveztem meg, főleg Szlovákiába.
Dömös előtti szakaszon a víz elöntötte az utat, igy cipőt levéve (a pedál nagyon tud nyomni!) keltem át a szakaszon.
Mögöttem egy terepjáró tünt fel, fröcskölve a vizet, ezért félre álltam a féltérdig érő vízben. Mellém érve lelassított, és felajánlotta, dobjam fel a bringát és átvisz a vizen.
Nagyon megköszönve és "nagyon rendes vagy" stb után muszáj volt kiböknöm: ezt én nagyon ÉLVEZEM!
Eléggé hülyén nézett rám.
A kép már visszafelé készült, a vízszint jelentősen csökkent addigra.
http://picasaweb.google.hu/geza06/20100609Duna#5484244387365630978

Mellékelek grátisz egy pár hetes bükki túrám felvételeinek töredékeit, ahol szintén a víz a főszereplő,

http://termeszet.indavideo.hu/video/Garadna_aradasa/

http://termeszet.indavideo.hu/video/Szinva_aradasa/

szia Gáza !
:-) a szlovák szakaszról nem is írtál. Semmi említésre méltó ? Meddig mentél ?

Írjatok minél többen, hisz kíváncsiak vagyunk egymás élményeire.

Ha vki tud / hall valamit, hogy idén egész évben miért ilyen hibás az időjárás "működése", ossza meg.
Egyre csökken az esélye, hogy lesz még idén nyár. Rögtön itt a július, de 28-30 fokos idő alig-alig volt. :-(

Harcban az elemekkel

Ennek a túrának története és sorsa van… Sajtóútra voltam hivatalos a Lago Maggiore környékére, és úgy terveztem, hogy légipoggyászban kiviszem a rekut, majd azzal jövök hazafelé Klagenfurtig, közben bejárva egy sor BIG-csúcsot. A program azonban nem tette ezt lehetővé, de már beleéltem magam és felkészültem, ezért feleségemmel kiautóztunk ugyanoda, mégis végrehajtani az egészet.

Június 13.-án, végig ragyogó napsütésben utaztunk a Lago d’Orta közelében fekvő Gozzano helységig, és azonnal szállást foglalva

tüstént indultunk Ortába, ahol az Il Mottarone (1355 m, BIG 733) útja indul.

Ekkor már összegyűltek a késő délutáni súlyos zivatarfelhők, dörgött is innen-onnan. A 19,5 km-es kaptatón (1030 m szintemelkedés) feleségem ment elöl autóval, én meg követtem, néha megvárt egy fotóra.

Látvány nem sok adódott, szinte mindent belepett a pára.


Az út jó, a legmeredekebb helyeken 12 százalékos, itt-ott gyönyörű ingatlanok szegélyezik.

A teteje felé már esett egy kicsit, elég késő is volt már (fél nyolc), így a csúcson beraktuk a bringát az autóba, és úgy mentünk le.


Nem baj, úgyis jobban szeretek felfelé mászni, mint lejtőzni – lejtőn a lócitrom is legurul…

Másnap hajnali indulással már korán eljutottunk a Lago Maggiore partján Castelveccanába.


Három BIG-et vettem tervbe, és mivel nagyon keskeny hegyi utakra volt kilátás, párom inkább átautózott a túloldalra, megvárni engem. Elsőként a Passo Cuvignone (1036 m, BIG 734) hágót másztam meg,


amely csakis sportszempontból érdekes, mert nemcsak az út vezet végig erdőben, hanem föntről sincs kilátás, csak egy totemoszlop jelzi, hogy szoktak itt kerékpárversenyeket rendezni.

Nem nehéz a feljutás, csak 742 m a szint, és maximum 10 százalékos az emelkedő. Közvetlenül a hágó alatt nagy gyereküdülő van, a srácok persze fociztak. Ezért ugyan kár volt idejönniük, otthon is megtehették volna…

Egy darabig ugyanazon az úton visszagurulva ágaztam el egy nagy lejtőre,

ahol legurulva Cuveglio faluba érkeztem, a San Martino csúcs (1079 m, BIG 736) lábához. Meredek hegyoldalban vezet fel a szerpentin, az egyik kanyarnál emlékhellyel: németek gyilkoltak meg itt olaszokat a háború alatt.


Odafönn a csúcson szép kápolna áll, az elesettek emlékének szentelve.


Van egy kis étterem is – zárva tartott, de napos teraszán megszárítgattam a holmimat, miközben a pompás panorámában gyönyörködtem.

Lefelé ugyanaz az út várt Cuveglióig.

Onnan, kevés emelkedéssel, át kellett jutni a nem távoli Varesébe. Út közben a "kerékpárosok Madonnájának" képe és emlékfala tűnik fel.


Feleségem épp szembe jött Brinzio faluban, rögtön meg is álltunk egy ebédre. Olasz tudásom gyönge, így vívtam egy kicsit a pincérlánnyal, míg megértette, hogy csak olaszos tésztát szeretnénk, második fogás nélkül, de aztán kapcsolt: „Pasta e basta!” kiáltotta. Ez az, meg két sört!

A nap fénypontjának a harmadik kapaszkodó, a Campo dei Fiori (1207 m, BIG 735) bizonyult. Eleinte széles az út,

majd egy leágazástól keskenyebbé válik. Épp ott várt meg párom, így a Fiat Dobló felhajtott csomagtér-ajtaja alatt üldögélve várhattam ki egy hirtelen záport. A szokott módon, erdőben kanyarog felfelé az út, semmi különös, majd egy helyen tábla jelzi, hogy autóval eddig és nem tovább. Egyedül haladtam tovább egy panorámás parkolóig, ahol barátságot kötöttem egy kiránduló kutyájával, majd nekiindultam, be egy nyitott vaskapun, az obszervatóriumnak. Itt már nagyon keskeny és meredek (13 százalékos) az út,

mellette információs táblákkal.

Odafönn átjátszó-torony, meteorológiai állomás és kétkupolás csillagvizsgáló van.

A kilátás olyan, mint egy repülőgépről!

Visszafelé a kocsihoz találkoztam egy fiatalemberrel, aki soros görkorcsolyával ment le a meredek lejtőn.

Nagyon ügyesen kanyarogva szabályozta a sebességét, egyik lábát egészen behúzta a másik mögé, csak bámultam – de ő is nézett egyet, hogy valaki rekun jött fel ide. Mivel már megint esett és nem is volt olyan jó az út, ismét autóval mentünk le.

Innen a Comoi-tóhoz akartunk rögtön átjutni, közben iszonyú felhőszakadást kaptunk. Cernobbio helységben találtunk jó szállást, és a közelben remek vacsorát, de sétálni nem volt kedvünk, mert végig esett.

Látszott, hogy ebből nem lesz jó idő, de kedden reggel, esőben és alacsonyan lógó felhők alatt

nekiindultam a Monte Bisbino (1290 m, BIG 738) csúcsának. Eleinte a hegyoldalba messzire felhúzódó város házai között szerpentinezik az út, majd erdőben és rétek között vezet.

Van egy kisebb falu és több szétszórt ház is út közben, de ezekből alig látszott valami – a sűrű felhőben helyenként 20 méterre csökkent a látótávolság! És vannak olasz autósok, akik még ilyenkor is lámpa nélkül járnak a másfél kocsi szélességű úton… Végig esett, ha nem akartam megfázni, csak egészen rövid pihenőket tarthattam. Két kanyart domború, jégként csúszó kövekkel burkoltak, ott tolni kellett, úgy is majdnem elestem. A teteje felé már fenyvesben kanyarog az út, majd felér egy nagy panoráma-parkolóba, ahol csak a csúcsvendéglő alkalmazottainak autója állt, senki sem volt bolond feljönni, csak egyedül én.

Kifacsartam az esődzseki alatt is csurom vizes pólómat, felvettem egy hosszú-ujjút és esőnadrágot, a sisakomra zuhanysapkát húztam, aztán gyerünk lefelé.

Ez kalandtúrának bizonyult! Látni alig lehet, az út helyenként 13 százalékkal lejt, csúszik rettenetesen, a fék gyengén fog, mert már kopáshatáron voltak a betétek, a kezem meg érzéketlenre fagyott. Az aljában alig tudtam bevenni néhány hajtűt! Végül sikerült baj nélkül leérnem. Az albergóban feleségem segített levetkőzni, mert nem tudtam kigombolni a dzsekimet…

Mivel nyilvánvaló volt, hogy ebből napokig nem lesz jó idő, hazaautóztunk. A betervezett további 16 BIG-mászásra majd máskor kerül sor… Idehaza láttam az Interneten, hogy aznap 25 ember vesztette életét nem messze, a franciaországi Draguignan várost sújtó felhőszakadásban és áradatban. Ehhez képest semmiség az én balszerencsém az időjárással – megvárnak azok a csúcsok!

Pedig a Mottaronéról is bizony szép a kilátás havasokra!
A Passo Cuvignone állítóülag Basso egyik edzőemelkedője - mint nekem Pap-rét :-)
Campo dei Fiori: tetszett ? Sztem csodás!! Lenyűgöző a kilátás fentről.

Tegnap eső előtt tudtam menni egy teszt időfutamot Pap-rétre: nem 100%-osan, de azért eléggé odatettem magam (95% ? - amúgy 174-es átlagpulzus) ).... és magam is megleptem az időmmel: jobb, mint tavaly a nyári túra előtt (akkor is 20:30-cal már igazán elégedett voltam) : leáégazástól a rétig 19:53 - ennél életemben talán 2-szer mentem jobbat. Nehezen hiszem el, honnan jött ez az időeredmény ?
Jót tett a múlt 7vége.
Még egy kis edzés hosszabb távra, több szintre (4000-4500 m) és közel a csúcsforma :-))

NYÁR: Davos és Dolomitok környékén csüt-től nyár lesz !!!

ZOLI, hogy sikerült neked ?

Sziasztok!
Az esős időszak elmúltával gyorsan két túrát is szerveztem Szlovákiába.
Az első a Szitnyára vezetett, erről nem írnék, mivel ez a BIG-es túra már részletesen szerepel a túraleírásokban.
A második egynapost 25.-én tettem meg . Régóta terveztem már, az Alacsony-Tátra keleti végén lévő Király hegy-re (Králova hola).
Vonzott a viszonylag nagy magassága, és hogy a tetőre kiépített út vezet.

Kora reggel indultam és kb 3 óra után Salgótarján-Rimaszombat-on keresztül megérkeztem Murány-ba.

Leparkoltam szokásom szerint a templom mellett, majd vettem egy nagy levegőt és elindultam észak felé Garamfő(Telgárt) irányába.
Balra a sziklaormok tetején a történelmi Magyarország legmagasabban fekvő várának a romjait láttam, előttem pedig egy kissebb hágót kellett leküzdeni. Ez jó kis bemelegítés volt a későbbiekre.
Rövidesen Sumiacban érkeztem. Ez egy igazi tót hegyi falu sok régi faházzal.
A falu felső végén könnyen megtaláltam a hegyre vezető utat, ami az autósforgalom elől van lezárva.
Aszfalt útról volt tudomásom, de meglepetésemre murvás erdei út várt rám. A másik meglepetés a hőmérséklet volt. Hajnalban Budapesten 20 fokot mértem, a hegy lábánál 12 fok volt, hát erre legfeljebb a csúcsnál számítottam.
Tempósan elindultam, és a fenyők között az út egyenletesen emelkedett.
5 km után az út meredekebb és egyben rosszabb minőségű lett.
Egy kanyar után feltünt előttem a felhőbe burkolódzó csúcs, csak a tetőn lévő TV adó antennája lógott ki belőle.

Kis idő múlva egy kanyar után egy tisztásra értem a Predné hágóhoz (1451m).

Nagy örömömre innen már aszfalt út vezetett tovább.
Gyorsabban tudtam haladni, így hamarosan a gyephavas régióba értem, gyönyörű kilátással déli és keleti irányban.
Az utolsó három kilométert a felhőben tettem meg, ahol a hőmérséklet 2 fokra süllyedt. Egy szál pólóban a folyamatos mozgás miatt nem fáztam, de előre féltem a lefelé úttól.

Végre felértem, aminek régen érzett boldogság volt a jutalma.

A felhő sajnos nem mozdult, és átázottan nem mertem több időt tölteni itt fönt, ezért széldzsekit fölkaptam és már indultam is lefelé. Ez igen érdekesen és számomra is újszerűen történt, mentem lefelé egy km-t, majd visszakapaszkodtam 200-300 m-t , hogy felmelegedjek.
A faluba leérve már elhagytam ezt a módszert, és egy óra múlva már a kocsinál voltam, Hazafelé majd egy óráig maximális fűtés volt bekapcsolva mire végre kissé felengedtem.
Nagy tanulság volt, hogy a majd kétezer méter itt a szomszédban is kétezer méter, ide már nem lehet csak úgy "felugrani".

sziasztok, egy netcafebol irok, pihenonapomon, mert fel kell toltodnom a holnap miatt.
Svajcban most szep idoben tekerhettem vegre: javitott SV megitelesen.
Majd irok bovebben, de ami kiemelendo: Berghaus Nagens (2126m): brutalis!! eleinte 12-13%-os, majd 1500m felett mar inkabb 13-16%os. reszletes adatokat majd otthon.
Amirol le kellett mondanom, mar ugyis megvolt, igy az igazan szukseges emelkedok eddig megvannak :-)
A Fluelapass tava meg felereszt jeges volt.
Lenzerheide teteje a toval nagyon szep: csodas kirandulovidek.

Meg egy: Maso Corto (olasz): az elejen 1,2 km alagut: felelmetes es rossz erzes, de van egy ok, ami BIG lete mellett szol: a lejton 30p alatt le lehet erni 2000m-rol 580m-re :-) az alagutban 75 km/o lett a sebessegem.

folyt kov otthon

Vasárnap (2010. 06. 27.) Szlovéniában volt dolgom, és ha már ki kellett utazni, akkor nem maradhatott el a bringázás sem a környező BIG csúcsokra… Feleségemmel ketten mentünk, de ezúttal nem kísérgethetett, mert a megbízás teljesítéséhez kapott autót nem merte vezetni – egyébként nagyon okosan, mert egy valódi veterán furgonról volt szó. Így aztán mindig megvárt szépen odalent.

Elsőként a Maribor felett emelkedő Mariborsko Pohorje (1078 m, BIG 878) került sorra. Sötétben indultunk a szállásról, hogy jó korán lehessen kezdeni, mert meleg ígérkezett.

Lett is, de a Spodnje Hoce faluból felvezető út kellemesen árnyasnak bizonyult,

szinte végig erdőben vezet, és a csúcsról sem kínálkozik érdemleges kilátás.

Igazából egy üdülőhely és síközpont ez, nem a panorámáért keresik fel az emberek.

Lefelé rendesen lehet menni, jó az aszfalt, 70 km/óra volt a maximumom.

Innen rövid ugrás autóval Zrece városka, egy kulturált fürdő- és üdülőhely, szép parkos patakparttal.

Amikor nekiindultam, már jó meleg volt, de ez az út is árnyas erdőben vezet fel a Roglára (1474 m, BIG 877).

A Rogla is teljesen a sízésre van berendezve, sok lesikló és sífutó pályával, amúgy nincs ott semmi érdekes, kilátás sincs.

Út közben sok sífutóval találkoztam, akik nyári edzést végeztek kerekes „rolkával”. Felfelé ketten is megelőztek – hát igen, ők a karjukkal is hajtanak, és a rolka könnyebb a bringánál. Lefelé nagyot lehet jönni, pompásan kígyózik a sima aszfalt.

Hátat fordítva a szépséges és barátságos Szlovéniának, a Zágráb fölött emelkedő, és az ottani tévétornyot büszkén viselő Sljeme (1032 m, BIG 882) következett. Mivel nem akartuk autóval kétszer átrágni magunkat a nagyvároson, az északi felmenetet választottam, Stubicke Stoplice falu felől.

Igaz, 14 százalékos emelkedővel ijesztgetett a leírás (Zágráb felől csak 10 százalékot említ), de ez vagy tévedés, vagy nagyon jó formában vagyok, mert nem éreztem sehol annyinak. Viszont nem olyan egyszerű az út, mint az előző kettő volt: felérve jó darabot kell még menni csaknem vízszintesen (néha lejtősen) egy hegyháton, és csak aztán jön az utolsó kaptató.

Ott, a legtetején, a tévétorony melletti vendéglő teraszáról azután feltárult a nap egyetlen, de annál szebb panorámája.


Sima leereszkedés után ugyanolyan sima hazaautózás következett – szép nap volt!

Képek: http://picasaweb.google.com/111974468301585176023/BringaturaSzloveniabanEsZagrabFolott#

Rovid beszamolo utolso BIG-emrol. Hollandiaban vagyok ezert nincs ekezetem. Mar csk egy BIG hianyzott innen, ezert egy tura kereteben teljesitettem. Utrechtben van a szallasunk, ezert innen indultam Nijmegen melle az Oude Hooloweghez. Ez kb. 80 km tavolsagra van, vegul 85 km lett a biciklis utakon. Kellemes ido, de nem nagy meleg volt, reggel meg a hosszu mez is kellett. Nijmegenbe erve Berg an dal felol kozelitettem meg a hegyet, onnan lementem egy jo kis lejton Beek-be, majd kis kereses utan megleltem az utat. A templom felol kell menni egy rovid, de meredek emelkedon. Maga a BIG nem nagy kihivas, de igy egy hosszabb tura kereteben mar nem rossz. Kulonosen, hogy hazafele eros szembeszel fujt tobbnyire. Korbeneztem Nijmegen kozpontjaban is, ha mar ott jartam. A tejles ut aztan kb. 170 km volt. Igy mar megvan az osszes holland BIG. Tegnap este aztan nagy nepunnepely volt itt, amikor nyert a csapat, itt minden sargaba borult.

Feltöltöttem
http://picasaweb.google.com/gyorgyigabor8/201006260704SvajciEsDolomitokBeli2000mEsEmelkedoGyujtes8Uj#

A 2000-esek:
• Fideriser Heuberg, 2000m (CH) – 77. legnehezebb emelkedő a kb 10000-ből: 12km-n átlagosan 10,3%-os.
• Berghaus Nagens (2126 m) - CH: erről meredekségdiagram sem volt, csak azt írták, hogy híres a bringások körében a nehézsége miatt, gyakran 13-16%-os.
• Arosa felett a murvás Carmennahütte (fotót láttam róla)
• Dürrboden (2007 m) - CH: Davosból induló lankás völgy
• Val Senales, Maso Corto (2004 m) - ITA: Merano közeli Naturnoból indul, bő 1400m szintkülönbség.
• Hochstein (2025 m) – A: 53. legnehezebb : 12,3 km-re 10,7%-os, Lienz felett
• Neues Luckner Haus (1920m ) felett kicsit murván 2000m fölé menni.
• Kronplatz (2275 m) – ITA: Giro d’Italia hegyibefutó, hírhedt 23%-os meredekséggel, részben murvás szakaszokkal.
• Az alig ismert A. Bosi hütte (2205 m) a Misurina tó mellett – csak fotót láttam róla, hogy aszfalt út ér fel.

az egyik legjobb:


vagy a Nuer Luckner Haus:

Sziasztok!
Bedoinbol irok;

HIHETETLEN NAP VOLT A tegnapi: 4-szer fel a Mt Ventoux-ra bringaval: ezzel 1 nap alatt tobb, mint 6000 m szintemelk.
5-kor keltem, Nap kesobb, a kerekkel, sarvedovel volt kis gond (surlodas); ezert csak f7-kor tudtam indulni, arnyekban kb 3/4o-n at, az erdeszeti utbol kb 7-9 km murvas, szerencse h ezt valasztottam 1-nek.
Elment az ido, f10 tajban ertem fel ( a: rengetegen jottek fel megint, hihetetlen hangulat. A lejton a sok felfele tekero bringast latva 1ertelmu: ennek a hangulatahoy kepest Alpe d'Huez nudli; 1ertelmu, hogy ez a csucs!! gyors visszagurulas Bedoinba; kempingben maradek kajak; ruhak (estere), energiaszeletek elrakasa... ind && tajban (min 1-1,5 o csuszas)
Bedoin felol eleg meleg volt a kaptato; csak peksutiket es muzliszeletet ette, picit eleheztem - akkor nem voltam csucsformaban. miutan a Ch Reynardnal ettem meg, minden okes lett... ismeros: ralatas a csucsra, eros nap, stb... vartam a fotosokat keszult kep:
http://sport-photo.pixfizz.com/site/image?image=1193377&subgallery=133840 ez + kovetk " kep:)
illetve: http://griffe5.phot-online.fr/album/544/2010-07-juillet-july#photo_235628 es a recherche mezobe irjatok be: S12760

a 3. maszas (du legalabbis) a legmelegebb (amugy "' fok), mint a kalyha: nyakamon vizes fejkendo: SZUPI.
huztam a megallast, vartam az arnyekot, igy kisse kivoltam, mikor vegre pihiztem es ettem picit. a vegso (ààm mar rendben volt, csodas. egesz nap nem sokan, csak picit sporoltam a fotokkal, filmmel. kis idozes font (19:25-tol 10p; ekkor mar 4800m szint a labamban)) fotok, mert tudtam az utso mar sotetben lesz.
Az utso emelk elott mar a lejton menetkozben ettem. azert siettem, h az erdobol kierve meg sotet elott lehessen utso fotom a csucsrol. Sikerult: 22 orakor.
kis kajalas, majd meglepomod jo eroben tekeres a csucs fele, mikozben 1200m-rel alattam panorama a falvak fenyeire, csodas volt!!
nagyon elveztem a sotet ellenere is. fent (23 orakor is rovidujjuban 1912m-en) meglepetesre jo fej holland parral taliztam, duma, ok is en is fotoztuk 1mast, majd oltozes utan gond nelkuli gurulas, mert mar jobb a lampam, mint 2 eve.
siman 40-45-50 km/o korul guurlhattam, bar semmit sem lattam a sebessegmerobol. erdekes, h az erdoben hidegebb volt, mint felette.
A pecsetekkel, igazolassal teljesitettem a Mt Ventoux utodottek klubjanak 4 emelkedos verziojat, a Galerient, a 3 emelkedos kb 3000 tagjaval szemben, ezt csak kb 300an teljesitettek eddig.
Ma pihizek; strandolok, aztan holnap utazom a Pireneusokba, ahol hetfon latom eloszor a Tourt, de eloszor nehezebb napom majd kedden lesz: reszben, mert reggel meg kell varni a Tourt, illetve meg is akarom varni

Talan Bagneres Luchonbol jelentkezem majd legkozelebb....

GyGabor

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy jelzek Nektek röviden az utóbbi hetek történéseiről.

A Dolomitokban töltött három napom örök emlék és élmény marad számomra. Ti tudjátok, hogy már nem egyszer voltam az Alpokban, de ez, amit itt láttam és tapasztaltam, az teljesen lenyűgözött. Sokszor csak szájtátva forogtam körbe a látottakon. Ahogy szerintem a magyar hegyek után "magasabb" élmény a Keleti-Alpokban lenni, ez a Dolomitok kb. ennyivel "magasabb" a Keleti-Alpokhoz képest. Ezt komolyan mondom.
A Maraton pedig egy teljesen professzionális rendezvény volt. Helikopteres és motoros közvetítés folyamatosan, élő adás a RAI3-ban, részidők mérése egyes hágókon valamint az eredmények folyamatos megküldése sms-ben...
Most is értek meglepetések és nem várt események, de igyekeztem elfogadni a helyzetemet és meghozni a megfelelő döntéseket.

Aztán hazaértem után elmentem a feleségemmel nyaralni a Balatonhoz, mert volt mit kipihennem. (Elsősorban nem a Dolomitok fáradalmaira gondoltam.) Jellemző, hogy megérkezéseünk után rögtön elaludtam ruhában az ágyban (délután!), még kipakolni sem tudtam.

Július 15-én pedig - hazafelé a Balatonról - megcsináltam az IRON BIG 25-öt, Pannonhalmán. Mivel iszonyatosan meleg volt, így a lehető legkevesebb idő alatt kívántam megmászni. Ez az út a Nyalka felől feljövő emelkedő volt. Íme a Danielnek írt adataim:

Date: 15.07.2010.
Time: 2.13' 13"
Distance: 31 km
Average speed: 13,9 km/h
Max. speed: 56,6 km/h
Average cadence: 77
Maximum cadence: 100
Average temperatur: 36 C
Minimum temperatur: 32 C
Maximum temperatur: 41 C
Height different: 1090 m

Mindenkinek további szép nyarat és jó túrákat kívánok!

A Salzkammergut maratonhoz kapcsolódóan előző nap megmásztam a Loser Hüttét. Ugyan megpróbáltak a többiek lebeszélni, hogy ez nem ajánlatos a maraton előtt, meg nagy volt ott is a forróság, de nem bántam meg. A szálláshelytől az odaút 28,5 km volt, az összes szint meg kb. 1800 m. Főleg a vége kemény, 9 km-en kell 700 m szintet leküzdeni, egyenletes emelkedéssel, pihenő nélkül. Aztán másnap a csúcsot a túloldalról nézhettem meg a maraton teljesítése közben, ami szintén nagy élmény volt.

Dolomitok

Először 2005-ben hallottam a Dolomitok kerékpáros maratonról. Az azóta eltelt időben különböző okok miatt nem sikerült neveznem erre a különleges eseményre, ám 2009 őszén sikerült, és ki is sorsoltak a közel 9000 induló közé. Mivel elsősorban túrázni szeretek, ezért a maratont szerettem volna kiegészíteni kerékpáros túrázással, ahol is a BIG nemzetközi lista kiemelt emelkedőit céloztam meg. Mivel az időpont közel esett a 40. születésnapomhoz, ezért családi, „köszöntéses” lett a program.

A kiutazás

Az útvonal tekintetében azon gondolkodtam, hogy a 140 km-rel hosszabb, de csak 60 km nem autópályát tartalmazó utat válasszam Innsbruck felé, vagy a rövidebb, de közel 400 km nem autópályát tartalmazót Lienz felé. Végül az első mellett döntöttem, amit nem bántam meg, mert közel tízórás autózás után értük el Corvarát, ahol a szállásunk volt. Jellemző a Dolomitok maraton népszerűségére és látogatottságára, hogy bár ez a vidék paradicsoma a síelőknek, a hegymászóknak, a kerékpárosoknak és a gyalogtúrázóknak is, mégis a legzsúfoltabb és legdrágább hétvége itt a maraton hétvégéje. Ehhez mérten a szállást már előző év decemberében (!) le kellett foglalni, mert már akkor fogyóban voltak a szabad helyek. A maraton szervezettsége és ellátása minden várakozásomat felülmúlta. A nevezési csomagban (75 EUR) benne volt egy Biemme márkájú rövid ujjú mez és egy mellény, energiaszeletek, energiaitalhoz való porok, egy kulacs, étel- és italkuponok a verseny utánra, csip az időméréshez, a nevemmel ellátott rajtszámok és különböző prospektusok – mindez egy nagyon ötletesen használható, vállra akasztható reklámzsákban. A szállásunk dugig volt indulókkal és a hozzátartozóikkal, a személyzet ennek ellenére elég gyorsan felszolgálta nekünk a négyfogásos vacsorát. A kora hajnali kelés és a hosszú vezetés miatt elég fáradt voltam, így kilenc óra körül már álomba is szenderültem.

A maraton napja

Hajnalban váratlanul arra ébredtem, hogy szaladnom kell a mosdóba. Nem részletezem az eseményt, de a lényege az, hogy valószínűleg még Magyarországon összeszedtem egy calicivírust, vagy ahhoz nagyon hasonló fertőzést. Amikor reggel ötkor sétáltam le az étterembe, kialvatlan, fáradt és gyenge voltam, ráadásul éhségérzetem se volt. Tudtam azonban, ahhoz, hogy egyáltalán valamit tudjak tekerni, ennem kellene valamit. Így reggelire egy csésze teát és két szendvicset tudtam csak elfogyasztani. A maraton rajtja La Villa-ban volt, így reggel 8 km gurulás várt rám. A közel 9000 indulót négy nagy csoportba osztották, én az úgynevezett „kezdő” csoporthoz tartoztam, ezért a falu legvégén volt a gyülekezőhelyünk. Kezdőknek azok számítanak, akik először indulnak (például én) és azok, akik még nem tudták teljesíteni vagy szintidőn kívül teljesítették korábban a maratont. Három távból lehet választani ezen a megmérettetésen: 55, 106 és 138 km. Eredetileg a 106 km-es középső távot céloztam meg, ám a reggeli állapotom ettől teljesen elriasztott. Ahogy ott fagyoskodtam (nem pusztán a kora reggeli hőmérséklet miatt) a több ezer kerékpáros között, azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen csak azért indulok el, mert a maraton miatt utaztam ide, és megpróbálom teljesíteni a legrövidebb távját. Ez a táv sem lebecsülendő azonban még teljesen egészségeseknek sem, mert négy hágót tartalmaz, melyek közül három 2000 méter feletti.
http://www.maratona.it/pics/sella_ronda_B.jpg
Ahogy jártak a gondolatok a fejemben, eldördült a startpisztoly is, és valahol kilométerekkel előttem elindult a mezőny. A csipes időmérésnek köszönhetően pontosan tudom, hogy a hivatalos rajt után 22 perccel hajtottam át az indítóhelyen. Jellemző a verseny professzionalitására, hogy körülöttünk végig kamerás motorosok jártak, felettünk pedig helikopterek köröztek, melyek felvételeiből a RAI 3 élő adásban közvetített. Mintegy 5 km enyhén emelkedő bemelegítést követően következett az első hágó, a Passo Campolongo (1875 m). 5,8 km hosszú, az átlagmeredeksége pedig 6,1%. A teljes útzárnak köszönhetően mindkét sávot elfoglalva tekertünk felfelé a szerpentinen. Ameddig csak a szem ellátott felettem és alattam kerékpárosok kígyóztak. Az út a szállásunk előtt is elvitt, így nagy örömömre szüleimmel is üdvözöltük egymást. Időm és lehetőségem nem volt, hogy elmondjam nekik, mi történt velem, de nagyon jólesett a látványuk és az üdvözlésük. A hágón felfelé irigykedve néztem azokat, akiknek banán volt a zsebükben; ezt az egy étket tudtam elképzelni magamnak akkori állapotomban. A Campolongo tetején sikerült hozzájutnom egy fél banánhoz - és bár étvágyam nem volt - azt valahogy leerőltettem a torkomon. Ahogy zúdultam lefelé Arabba felé, el nem tudtam képzelni, hogyan fogok tudni én még három hágót is megmászni úgy, hogy legszívesebben már most lefeküdnék pihenni és aludni. A táj szépsége és a verseny atmoszférája azonban erőt adott a folytatáshoz, és a széldzsekimet levéve megkezdtem a hosszú szerpentinezést a Passo Pordoi (2221 m) tetejére. 9,2 km hosszú, az átlagmeredeksége pedig 6,9%. Talán ez a hágó volt az egész útvonal egyik leglátványosabbika, mert viszonylag hamar elfogytak a fák körülöttünk, és gyönyörű sziklakombinációk vettek körbe minket. 8-9 km/órás tempónál többet nem tudtam kisajtolni magamból, szerencsére még így is tudtam előzgetni. Felérve a csúcsra kellemesen melengető napsütés fogadott és egy hatalmas kép, amelyen a talán két legnagyobb olasz bringás volt látható: Fausto Coppi és Gino Bartali. Kicsit pihentem, fényképeztem párat, majd széldzsekimet felvéve elkezdtem lefelé száguldani. Az árnyékos részekre érve furcsa hidegrázást éreztem, valószínűleg már itt hőemelkedésem lehetett. A Passo di Sella (2223 m) emelkedője rendkívül hirtelen indult, tulajdonképpen a 8%-os lejtből a kereszteződésben hirtelen 8%-os emelkedés lett. A hágó 5,5 km hosszú, az átlagmeredeksége pedig 7,9%. Nem sokkal később egy frissítőállomás is üzemelt, ahol újabb banánnal próbálkoztam némi energiához jutni. A négy hágó közül a Sella volt a legmeredekebb, ehhez mérten voltak, akik már tolták a bringájukat, illetve az út szélén pihegtek. Már nekem is nagyon nehezemre esett a tekerés, de próbáltam a teljesítésre összpontosítani. Aztán eljött a pillanat, amikor felértem a Sella tetejére. Rögtön a csúcstáblához kormányoztam a kerékpáromat, és próbáltam egy fotót készíteni, előbb azonban arra lettem figyelmes, hogy furcsa akcentussal valaki a keresztnevemen szólít. Egy nagy társaság szerette volna ugyanis, ha készítek róluk egy képet. Látták a rajtszámomon a nevemet, így szólítottak meg. A fotót meg is csináltam nekik, cserébe ők is készítettek rólam egyet. Keleti irányba tekintve már látszódott az utolsó hágó csúcsa is, előbb azonban még egy nagy lejtőzés következett. Az éles kanyarokat már előre jelezték felfestésekkel, illetve a szervezők piros zászlókkal integettek nekünk. Sajnos, itt láttam egy baleset következményeit is: a hölgyet éppen akkor tették vízágyra, amikor elhaladtam mellette. Aztán a Passo di Gardena (2121 m) mászásakor ment el mellettünk az őt szállító mentőautó. A hágó 5,8 km hosszú, az átlagmeredeksége pedig 4,1%. Ezt a hágót már valószínűleg „saját zsíromból” tudtam abszolválni, a frissítőállomáson ugyanis már a banánt se kívántam, csak egy pohár iceteát tudtam meginni. Felvillanyozott azonban a tény, hogy innen egy gurulással elérhetem az 55 km-es táv célját. Ráadásul ez még 11 óra előtt megtörténhet! Ami lehetőséget adna a további távok teljesítéséhez. A lejtmenetet ehhez mérten nagyon erősre vettem, és a biztonságot előtérben hagyva igyekeztem a lehető leggyorsabban haladni. Corvara-ba leérve már kordonok között haladtam, amikor egy jobbos kanyart követően feltűnt két kapu: a bal oldali a célkapu volt, a jobb oldali pedig az áthaladókapu. A szívem nagyon vitt volna az áthaladókapu felé, ami még nyitva volt, ám az eszem tudta, hogy abból súlyos problémáim lehetnének. Ezért kiállva a nyeregből besprinteltem a célba, és 10:59-kor át is haladtam rajta. Beérkezve rögtön a kezembe nyomtak egy üveg frissítő italt, egy maratonos kitűzőt, levették a csipemet, és visszakaptam 10 eurót. A szemközti parkban behúzódtam az árnyékba, ahová hamarosan megérkeztek a szüleim is, és részletesen elmeséltem nekik, mi is történt velem hajnal óta. Sajnos, annyira rossz volt a gyomrom, hogy az összes kuponomat odaadtam nekik beváltásra és fogyasztásra. Visszaérve a szállásra arra gondoltam, hogy ledőlök és jól kialszom magam, ez azonban nem sikerült. Egy hőmérőt kerítve hamar kiderült ugyanis, hogy a testhőmérsékletem 37,9-re szökött fel. Így a nap hátralévő részében ágyban maradtam, a vacsorát is kihagytam. Négy teát ittam üresen, néhány kekszet és rizst ettem. Aztán valahogy mégis sikerült elaludnom

A kirándulások

Másnap reggel kipihenten és elég jó közérzettel ébredtem, így egy könnyű reggelit követően elhatároztuk a szüleimmel, hogy belevágunk az előre eltervezett kirándulásokba. Először a Passo di Giau (2232 m) szerpentinjénél szálltam ki az autóból. Nagyon érdekes volt ilyen kevés energiabevitellel kerékpározni, de legnagyobb meglepetésemre (bár abszolút nyugodt tempóban haladtam) mégsem éreztem komolyabb fáradtságot vagy eléhezést. Ez a hágó szépségében – szerintem – vetekszik az osztrák Großglockner-rel. Egy hosszú lejtőzést követően a szüleimmel volt találka Cortina d’Ampezzo-ban. Némi városnézés után a festői szépségű Misurina-tóhoz kirándultunk, innen felhajtottam a Tre Cime di Laveredo (2350 m) sziklái alá. Itt már a kedvem is visszajött, és némi fogvicsorgatással ugyan, de még a helyenként 12%-os emelkedő sem tántorított vissza. A kilátás lenyűgöző volt. Bár eddig is nagy hatással voltak rám a Dolomitok sziklái, ez a hely ébresztett rá igazán arra, hogy az Alpoknak ez a vidéke egy igazi különlegesség. Visszafelé tartva a szállásra még volt kedvem, erőm és időm is ahhoz, hogy felbringázzak a Passo di Falzerego (2117 m), illetve az innen kiágazó Passo di Valparola (2192 m) tetejére. Este már a krémleves kivételével a teljes vacsorát meg tudtam enni, és lefekvés előtt még egy csodálatos, igazi dolomitos naplementében volt részem. Az utolsó kirándulásos napunkon először a Passo delle Erbe (1987 m) mászásával kezdtem. Erre egy igen keskeny aszfaltcsík vezetett. Ráadásul eddig nem tapasztalt, időnként igen veszélyes repedések is húzódtak rajta. Ezen a vidéken beszélik talán még a legtöbbet az egykoron anyanyelvnek tekinthető rétoromán nyelvet, a ladint. Innen nyugati irányba haladtunk tovább, és megmutathattam a szüleimnek is a Passo Pordoi szépségét. Tipikus „Alpok-érzés” volt a hágó csúcsán élvezni a napos-felhős időt, ugyanis ahogy elment a nap, rögtön kb. 6-8 C fokkal lett hidegebb. Legurulva Canazei-be két kitérőt tettem még, az egyik a Dolomitok legmagasabb csúcsa, a Marmolada (3343 m) alá vezető Passo di Fedaia-ra (2054 m) vezetett. Itt egy lenyűgöző tó látványa és a Marmolada csúcsa alatt húzódó sípálya vonalvezetése nyűgözött le. A másik kitérőm a rendkívül meredek és a közforgalom elől lezárt Rifuggio di Gardechia-ra (1950 m) vezetett. Ez a helyenként 12-14%-os meredekségű út a gyalogtúrázók paradicsomába vezet. Bár a kis turistaközpont magassága 50 méterrel 2000 m alatt van, mégis szinte a világ tetején érzi magát az ember.

Konzekvenciák

Nagyon sokszor jártam már az Alpokban, bár, igaz, szinte csak Ausztriában, ám a Dolomitok, úgy érzem, látványban mindenképpen felülmúlja az Alpok már részeit. Az utak rendkívül látványosak és jól kiépítettek, szállásokkal is bőségesen ellátott a vidék. Apró negatívumként érzékeltem, hogy szinte csak fizetőparkolók léteznek (ráadásul hétvégén is 8-20 óra között), és nagyon kevés az élelmiszerüzlet. Mindent összevetve igazán csodálatos túrázásban volt részem a Dolomitokban, és végül a maraton egyik távját is sikeresen teljesítettem.

Nagyszerű bringázás és kirándulás volt!

Akárhogy is sikerült, gratulálok!

Arról nem írtál, hogy útközben hányszor kellett a bokrok közé szaladnod, és milyen kínos találkáid voltak, de talán jobb is. Van egy olyan sejtésem, hogy a hölgy, akit a mentő szállított azért vétett egy kanyart, mert még mindig azon röhincsélt, hogy hogyan ugottál a bukszusba. Ilyenen nevetni persze nagyon sportszerűtlen, ezért is érte ez a büntetés.

Én mindenesetre ma hazafelé veszek valami gyomorfertőtlenítő tablettát, és az Ötziig hátralévő 5 hétben azt fogom enni. Nem kockáztathatok meg egy ilyen "balesetet". Már csak azért se, mert ott nincs rövidítés.

Köszönöm Berger!

A hölgy természetesen nem azért esett el, amit írtál.

Vannak kiszámíthatatlan dolgok és egy ilyen fertőzés is ilyen. Akkor nehéz volt - fizikailag és lelkileg is - de szerencsére egy nap alatt átment rajtam. Igaz, az a nap pont a maraton napja volt. Ennek ellenére boldogan jöttem haza.

Én egyébként nem hiszek a véletlenekben. Szerintem minden okkal történik. Valamiért nem volt szabad akkor nekem kimennem a hosszabb távokra. Van úgy, hogy soha sem derül ki az ok, de van úgy hogy igen. Nekem az utóbbira is volt már példa.

Felkészülésként Ipoly-mente 95 és/vagy Transzcserháti műút 120 teljesítménytúrák?
Bár gondolom az én tempóm Neked nem felkészülés, hanem levezetés.

A 709-es BIG nevét megváltoztatták. Már nem a a passo Furcia, hanem Kronplatz. Az adatoknál még a hágó magassága szerepel, a térképen az útvonal már a csúcsig tart. Amikor kiutaztunk, ezt még nem is tudtam, ill. már időm sem volt felmenni: szóval most mi a helyzet, felvehetem a listámra, vagy nem?
Üdv, T

Kedves Tinca!

Ez a mozgalom - mint az általad jól ismert magyarok is - bizalmi alapon működik. Az alapvető lényege, hogy az adott csúcsot BÁRMILYEN ÚTVONALON, BÁRMILYEN BRINGÁVAL és BÁRMENNYI IDŐ ALATT kell megmászni.

A no.: 709, 2010. január 1-ig a Passo Furcia volt. A bizottság annyiban változtatta meg idénre ezt a BIG-et, hogy feltették a csúcsot a felette lévő Kronplatz-ra. Így a neve és a magassága is megváltozott.

Sajnos a honlapon több olyan hely is volt (lehet hogy még mindíg van), hogy a kis térkép és az adatok nem egyeztek egymással és a valósággal sem. Néhány ilyet jeleztünk már korábban (pl.: Fiß, Seeberg Sattel...), de nem mindegyik lett javítva. Ezek szerint ez is pontatlan maradt.

Minden helyzet más és más, de az elmondottak alapján Te jóhiszeműen jártál el és nyugodtan elszámolhatod a csúcsot, hiszen abban a tudatban voltál, hogy ott vagy a megfelelő helyen. Én is jártam már hasonlóan egyébként.

Szép napot!

Sziasztok!
talaltam egy 24 oras netcafet, ugyh este is vissza tudok terni.-)
A Mt Ventoux 4-szeri feltekeres ota erdekessegek (A Mt Ventoux-on a sok bringas latva egzertelmu: valoban ez a leglatogatottabb emelkedo es a legvonzobb celpont - keszult min fel ora video aznap):
volt egy hus bemelegitonap, ahogy megerkeztem a Pireneusokba, masnaptol szep ido.... de reg volt, nem egyszeru emlekezni :-)
2 napon at is talalkoztam Raid Pyreneent tekerokkel (csom nelkul), mi azt 2007-ben tekertuk vegig. Kedvesek voltak, tobbszor filmeztem is oket menetkozben. MIvel az 1-2-3 ireneusi nap epp a 2007-es tura ellenk iranyaban haladt, nosztalgiaztam, csak most nem voltak kodos estek. Tiszta idoben jartam szep panoramas hagokon. Kellemes meglepetes volt Guzet Neige, ahova - mint kb 3-szor meg a turan - ugy mentem, hoigy csomagot bokrok moge rejtettem es anelkul tekertem fel :-)
Csodas emelkedo, korpanoramaval a PIreneusokra, raadasul esti, klassz fenyekben.
Aztan masnap + azutan is Tour de France feeling. 1. alkalommal mar a reklamkaravan elott kb 1,5 oraval lezartak az utat, mert egyeb autok is jottek szerencsere elertem, h a faluba beengedjenek, igy haladtam tovabb a kinzett POrtet ASpet hg fele: 6 faluban a rendorok miatt setalva, koztuk tekerve.... vegul utkozben ert a karavan: HIHETETLEN ELMENY: reklamautok, teherautok zenevel, ledobált reklamanyagokkal (ujsag, finomsag, viz, szemuvegtorlo, stb), hihetetlen hangulat :-)
Utana meg feljebb tudtam jutni olz helzre, ahonna egy hajtukanzar mind2 agat lathattam es vartunk: TVautokat, rendorok jottek, helikopter, majd a szokevenyek es a mezony :-) egyik kezzel videoztam, masikkal fotoztam :-)) Kiraly volt. Fent a hagon dugo.... aztan joitt egy masik nehez emelkedo meg es este athajtottam azon a varoson, ahol a CEL volt: az sem volt semmi a csodulet, emberek, vendeglok, celegyenes, csapatkamion es autok.....
ESte meg feltekertem a kov hagon, mert reggel arra kezdett a Tour.
Ott meg szebb lett a foto+film, mert fentrol 4 km tekergest belattam :-)) es tobb bolzban erkeztek. Ez SZUPER VOLT
bo 1 km-t egyik kezemben videoval tettem meg es ugy orokitettem meg az emelk-n a szurkolok sorat, a hangulatot: a taps eem maradt el :-) Itt egy spanyol sraccal ismerkedtem meg.
Ezt kovette a terv szerit ket emelk, majd este sotetben ertem mar fel az Aspin hagora: odebb mar villamlott. Negzed 12-kor kempingeztem le sok szurkoloi lakokocsi, auto kozt kempingben.
Ezt kovette ket hus, reszben esos nap. E reggel klassz Tour kiallitast neztem meg ujsagcikkekkel, regi fotokkal es egy kiallitott 1935-os bringval. Lenyugoizott. MIkor keszulodtem reggel, tobb bringas kozt korabeli oltozetben es bringaval tekertek emberek a legendas Tourmalet hagora.
Kerulovel tekertem Luzba, ahol masnap a Tour haladt at. ESte tobb eso es zuhe kozepette tekertem fel a Cirque TRoumouse-hoz, el is aztak cuccaim, de meglett ez a 2000-es is, ami multkor sotetedes miatt csak 1830m-ig volt meg.
A hosszu eso miatt vegul nem tekertem fel a Tourmaletra (megvolt 2007-ben), hanem a faluban neztem a tTourt + a mezony elhaladas utan kivetiton sokakkal szurkoltunk.
ESte kodben meg felszaladtam Luz Ardidenre.
Masnap jobb idoben keltem at az Aubisque hg-n, majd este a sokaig erdektelen POurtaleten Spanyolorszagba (epp sotetedesre a hagora). Annyira tetszett a hg sp oldalarol a kilatas, hogz masnap reggel vissza is tekertem 4 km-t. :-)
Innen a kov 2 nap lenyugozo volt: csodas hegyalakzatok - tavakkal szinesitve) kozt ereszkedes BIescasba, majd onnan Torlaba, a hires Ordesa kanyonhoz. Csak kis turat terveztem itt, de bringaval sem engedtek feljebb a vgy kezdetenel, igy onnan seta, kocogas, mert tekernem is kellett meg. Lattam szepeket, de inkabb szebb volt masnap reggel.....
este meg atkeltem a Fanlo hg-n, de a lejtojen meglepett 3 km 8%-os emelk, amikor igyekeztem volna a sotetben. nagyon morcos lettem..... Radasul az ut is rossz volt, igy ovatosan ereszkedhettem, de este 23 o tajban olyan kemp-t talaltam, hogy az csak na..... szuper. A hold vilagitott igy lattam, h szep a taj, reggel megint visszatekertem es talan a Pireneusok egyik legszebb hagojara leltem (Fanlo lejtoje). Alig tudtam otthagyni !
Ainsatol vegre szuper minosegu uton haladtam Campo fele, ahol hosszu egyenes lejton 72 km/o-t is videoztam :-)) Campotol kb 100km hosszan rossz ut. ill 2 napig eros, tombolo E-i szel. A Campo-t koveto szurdok hasonlo lehet a Bekas szoroshoz, bar ott meg nem jartam. Csodas szurdok. ESte meg felszaladtam (csomagelrejtes) Cerlerre, 1911m-re.
Masnap gyors tovabbkoltozes, majd ket 2000-es kovetkezett: A kevesek altal ismert es neten min. infoval rendelkezo Presa L'lauset duzzasztott to: lenyugozo tajon, de 35 eve karban nem tartott uton.
Fenn egy sp fotos mondta. Sokat filmeztem. Elotte a vgyben sa szelben nagyot kuzdottem, az ido szaladt, igy mar sotetben ertem fel Boi Taull-hoz 2038m-re, de ez is meglett :-) 1800m-ig meg lehetett latni. Ezt kovette a tegnapi vonulos nap 140km-rel es 2450m szintemelkedessel, 3 hagoval meleg spanzol tajon, kabocakkal, szaraz, balkanaias novenzekkel es ajanlom az 1076m-en fekvo MOntcortes(z ?) melletti hegyi tavat, hatterben 2000-es csucsokkal. ESte a Jaufenpasst / Petit St Bernard hg-t is idezo hago a Coll Canto 1726 m. Utso 50km ota vegre jo sp utak es kis forgalom. Apro bosszusag, h ket aprosag miatt vesztettem kis idot igy naplementere nem sikerult Andorraba ernem, de 22:20-re fovarosaba ertem: feldob Andorra, most indulok ujabb 2000-esekre :-)
14 napra tul vagyok 1544 km-n es kb 30000m szintemelkedesen na es sok szep elmenyen. DE van meg 5 nap es 7 db 2000m fole vezeto ut, ma harom :-)

Udv:
Gabor

Köszönjük a bejelentkezést!
Igazán lenyűgöző a programod!

További szép élményeket és jó mászásokat kívánok!

Szia Gábor!
Ma este jöttem meg Horvátországból, és most olvastam el a post-odat a Pireneusokból.
Gratulálok, és még több szép élményt kívánok.
A Velebit hegység hágóin tett túrámról később egy részletesebb beszámolót írok.
Persze alig várom a BIG-es tagtársak nyári beszámolóit túráikról, de hát tudom, aki kerékpárral van fertőzve, most inkább a kormányt szorongatja mint az egeret.
Tehát alig várom, (de türelemmel), részletes képes, videós beszámolódat..

A legolvasottabb topikba teszem közzé, amit szerintem már mindenki tud, de nem elég hangsúlyozni. A BIG-es lev.litán is fetüntek a nagy pénzek ígéretével operáló csalók. Soha nem értettem, ilyennek hogy lehet bedőlni, de rossz tapasztalataim miatt mindenkit figyelmeztetnék:
ez egy orbitális csalás!
Részletek a levélből:

"""
Dear One,

Greetings I wish to request for your assistance in a financial transaction
which I am sure that it will be for mutual benefits of both of us for long
term co-operation.
I wish to invest in Manufacturing and real estate management in your
country.

I inherited the sum of Seven Million, USD($25,000,000.00) I need your
assistance to invest in the sum in any luctratives venture in your
custody with your supervision, just to receive the funds in your account
in your country. I will gladly give you at least 15% of the total sum for
your assistance. Please it is important you contact me immediately on
my private e=-mail for further
explanation.

Awaiting your immediate Answer and God bless.
Regards
FRANK KAMARA .
Abidjan Cote d' Ivoire West Africa.
"""

Ott kezdődik a baj, ha valaki most azt gondolja: ez az őrült (már mint én),miért nem ragadja meg a szerencséjét!

Sziasztok !

Örülök Gábor, hogy ennyire megfogott a Dolomitok. Valóban az egyik legszebb hely, nekem is az egyik kedvenc, de - bocsánat ezért - de talán azért nem a fő kedvenc, mert talán már-már túl sokan mennek oda bringások, már-már hétköznapi dolog. De mégis más a francia hágókhoz képest - számomra. Engem örökre a Tour legendái ejtettek rabul.... és még egy. Nem tapasztaltad a sok motorost (nem a Dolomitmarathon napján ?) Mert a Dolomitok is tele van velük.

Gratulálok az élményekhez, teljesítményhez és az érzés ismerős: 1993-ban a Tátrába szüleim jöttek értünk autóval, mert patakból ivás után hasmenés és iszonyú gyengeség lett. A köv vmely napon a lépcsőn felmenni is nehezemre esett !!

Köszi :-) Várjuk a Tiédet is.
Nagy élmény volt a Tour + Pireneusok - ami nyugisab, mint az Alpok és továbbra is a kedvencek között marad.
Ha pár mondatos összefoglalót akarok: a Mt ventoux örök kedvenc lett és megvolt rá az okom, hogy miért akartam megcsinálni a 6000m szintemelkedést. Egyértelművé akartam tenni dolgokat.... kísérőautó nélkül is. Magamnak - és ha kell másnak is - bizonyítani.
A Pireneusokban tulképp 1,5 napon kívül végig szuper idő, de a sp oldalt valóban keményre terveztem - be kell, lássam. Írtam is a tervben, hogy kemény lesz, mert nem akarok lemondani róla, hogy első legyek a komoly bringás honlapok (quaeldich, climbbybike, cycloclimbing, stb) közül, ahol az összes pireneusi 2000m-es megmászása és fotók, leírás, diagram (POLAR-nak köszönhetően) szerepel. Ez is adott erőt, a TÉT.
Most épp bekerültem a legjobb 100 közé (le is mentem a printscreent), de ha életkor szerint nézzük, a nálam idősebbeket nem, akkor talán 6. vagyok.:-)

Volt pár küzdelmes emelkedő, pl Troumouse, ahová zivatarok közepette, többször elázva értem fel és időnként zuhogó esőben ereszkedtem le, de tudtam: ha már itt vagyok, megcsinálom az összes 2000-est, nem futamodom meg. Vagy a Coll de Pal, ahonnan hegyi ösvényen sötétben ereszkedtem le 1700m-ig. Számomra ez örökre átkozott emelkedő marad, még ha fel is jutottam.
---------
viszont most látom, az utsó 5 napról nem írtam, így vázlatosan:

júli 28 Andorra: múltkor is szerettem Andorrát, most sem okozott csalódást: onnan neteztem, de ez hiba volt a napsütésben. Első emelkedőm Els Cortals: csendes út, szép tájon, eleje elég meredek. Nem siettem, fotóztam, filmeztem...... de az idő szaladt, így a köv két 2000-esre fogyott az idő: ARcalisra már ULlrich győzelmét idézve robogtam én is a PLusszos energiatagbletta segítségével is (nekem nagyon bevált!): a felső 6-7 km igazán szép, bár itt-ott nem szép a síközpont, de a szerpentinek és a táj igen :-)
MIvel elkalkuláltam magam, lámpát nem vittem, de még várt rám Grau Roig (2050 m): ez egy kis leág az Envalira hágóútról, de akkor is 2000-es emelkedőnek számolom, mert 2050m-n végződő út. 10-20 perc is számított, így lemondtam az Ordino hágóról (BIG) és inkább legurultam Andorráig és onnan tekertem fel. Ismerős út a végső 2 km kivételével, semmi extra, de vicces, hogy már a leág is 200m felett kezdődött. Meglett az öszses andorrai 2000-es :-) (múltkor is volt már 3).
Csodálkoztak a hotelnél, h mit fotózok és mit csinálok lámpa nélkül, stb..... Nem volt túl sok meleg cuccom sem, alulra sem hosszúnadrág, de kibírtam, nem volt gáz.
Júli 29: Laza napnak indult: egyébként e nap érkezett Nicolas Sarközy Andorrába így a boltok 95%-a zárva volf3-ig. Gurulás és lankás vgyi út keletnek Puigcerdáig, ami széles völgyben fekszik, a határtól 1 km-re kemping. Tán fél 7 tájban indultam a Coll de palra. Múltkor (2007) azért nem jött össze, mert elszaladt előtte a nap és nem volt rá iső, mert el kellett jutni Andorra tövébe. na majd most..... nem volt módom 150km-t kerülni, így É felől, ahonnan tudtam lesz nem aszfalt is. csak netről nagyított úgy-ahogy térképem volt, de elbarmoltam picit a dolgot. 1800m-ig fel tudtam tekerni, aztán: tolás ösvényen, ereszkedés meredek sípályán, pici tekerés, megint ösvény, stb.... próbálkoztam amerre jónak tűnt és 9 felé már morcos lettem. Rá is jöttem, h Supermolina felől kellett volna indulni. Végül totál szürkületre értem fel (utsó 1 km aszfalt) és a fotón karommal jól beintettem. Az ereszkedés köves úton, sípályán, amire tábla írta: 300 EUR büntetés, de emily sötét volt, nem tehettem, hogy sokkal hosszabb úton menjek, próbálkozzak, KÖves úton, ahol csak tolhatod, mert oly rossz, semmit sem ér a lámpa. Fél 11-től gurulhattam aszfalton, kb 1/4 12-re kemping. (ott 10-n11-től alig látni már vmit.)

júli 30: szép nap (megint az utsó 1 ó kivételével): Helyi túra előbb La Bouillouseshez: lankás emelk, majd pikniketzésre ideális, családoknak ajánlható völgy, végén baráts tájon szép tó (2017 m), majd Puigmal emelk, mely térkép szerint 1971m-ig megy, de onnan is vmi tovább. Itt sem rohantam: élveztem a tájat, de azért haladtam is: eleinte a vgyre szép kilátás, és 2km-en felszórt út kaviccsal :-(( 1971m-től aszfalt még tovább is, de 2040m-en lezárva.... utóbb kiderült tábla rovarokról ír, melyek agresszívek lehetnek: 2080m-en már láttam a kaptárakat és a zümmögőket..... így eddig lehet menni. Láttam aranyos kiscsikót, meg is ijedt tőlem a kis butus :-)
Visszaérve terv szerint sátorbontás és egy 1800m-es hágó málhával: zene a fülbe, energtabletta a vízbe és gyerünk..... szép volt, bár akadt kis ijedtség, hogy a vártnál hosszabb úton kanyargk fel, mlég lehetett látni feléréskor :-) A lejtőn hideg volt, végül a kempingkeresés (és rossz kitáblázás) tett be: sötétben 11 után.... nem ecsetelem - majd a beszámolóban.

Júli 31: szinte tökéletes nap:
10km és Csomagelrejtés után kényelmesen, hátszélben Camprodonig, onnan jött az utsó 2000-es aszfaltos: vallter: ez igazán 1500m felett szép, ráadásul jöttek felhőpamacsok, Nappal együtt..... szép volt, tetszett, nem siettem, ment is az idő. Este málhával már a Pireneusoktól elfelé tekertem, részben autóúúton is kikötve, ahol végül egy rendőr kapott el, de megúsztam, sőt másnapra megbezséltük, mily úton juthatok el Barcelonába, ahol nem tilos bringával. Mert nem akartam újból sötétben kempinget keresni: vadkemping búzamezőn.

Aug 1:
Vándorlás Barcelonába, a reptér közelébe:
Sikerrel találtam meg a mellékutakat a főút mellett, majd vacilláltam és bevállaltam a Coll Formicot: eleinte kissé kényelmesen tekertem, meg is előzött egy csupaszbringás középkorú, majd hatni kezdett az energiatabletta és utsó napomon (amikor már azt hittem levezetek csak) versenybe kezdtem: visszazárkóztam, majd mivel nem ment elég jól, otthagytam a fickót. KB 350m szintemelkedésen hajtottam frissen és kb 3-4 percet vertem a fickóra. Jól esett megmutatni, hogy bár Mo-nak nincsenek nagy hegyei, attól még akadnak jó bringások, túrázók itt is, ráadásul vannak nálam erősebbek is, pl Nagy Zoliék. (nagy benyomást tett, ahogy a Pilis összesen hogy távolodtak el könnyedén)
Attól hogy spo, Fro, Olaszo nagy bringás nemzetek, nem minden bringás ász ott sem, magyarok is lehetnek jobbak náluk.

Ezután hullámzásos vándorlás Barca felé, ahol nagy élmény volt megpillantani az agglomerációt majd a felhőkarcolókat, de az agglomeráció megekerülése hullámzásokkal és fáradtsággal ment.... a végén meg egyszerűen azt hittem sosem érek ki a tgpartra: Hosszú km.-k ipartelepek mellett, főútak közt, keresztül és még 3 km, még 4 km, még 2 km, még.... végül a remélt fél 7 - 7 helyett 3/4 9-re értem a kempingbe, ahol aztán katarzis volt a néha hullámoztató tengerben lubickolva élvezni a felettem alacsonyan elszálló repcsiket.
Az IGAZI Pireneusok átkelés a Raid Pyreneen volt, de aztán rájöttem, tulképp ezt is a Canal d Midi mellől, 100m magasból kezdtem és most keresztben keltem át rajta , ezért is volt élmény a tengerhez leérni :-)

Aug 2: reggel nyugodtan fotóztam, filmeztem a tgparton a napfelkeltét, felszálló repcsiket, aztán mikor a reptér felé megláttam, h Terminal 1 és 2 is van, de a jegyemről ssem derül ki, melyik az enyém, akkor.... aggódtam. Amúgy is 10p-cel később indultam. Kiderült, nincs a listán a gépem, a 3. infóshölgytől pedg: át kell mennem a Terminal 2-be. nagy izgalom, de busszal átjutottam és onnan gyors br. felkészítés majd már nyugi és élvezetes repülés. Bécsben pedig a csoda. a cuccok 3 perc alatt (!!), a bringa +2 perc alatt megjött.... nyugodtan, este 7-re hazaértem 20km tekeréssel, majd vonattal.

Szép volt, de sok hosszú spanyol nap miatt egy-egy nap (vége) csak utólag szépül meg. Már történik is :-)
A Pireneusokra mindig szép emlékekkel gondolok :-)

Várjuk a Te beszámolódat is: megvolt pl a Sveti Jure ?? (az is nagyon csábító, sajna anno sötét miatt vissza kellett fordulnom, de visszakívánkozom ! )

Geza wrote:

Szia Gábor!
Ma este jöttem meg Horvátországból, és most olvastam el a post-odat a Pireneusokból.
Gratulálok, és még több szép élményt kívánok.
A Velebit hegység hágóin tett túrámról később egy részletesebb beszámolót írok.
Persze alig várom a BIG-es tagtársak nyári beszámolóit túráikról, de hát tudom, aki kerékpárral van fertőzve, most inkább a kormányt szorongatja mint az egeret.
Tehát alig várom, (de türelemmel), részletes képes, videós beszámolódat..