2013. évi túrabeszámolók

Sziasztok!

Most nézem, hogy a filmek, fotók stb. miatt ez a topik idén el is maradt. Gyorsan pótoltam.

Sajnos a mi (Salgótarjáni HKE) honlapunk jelenleg nem működik, így - egyelőre - képek nélküli beszámolókat tudok nektek feltenni.

Az ADRIA2013-at már feltettem korábban a fotós/filmes oldalhoz, de azt is át fogom hozni ide (is).

Jó olvasgatást!

Gabes

A legfrissebbel kezdem.

Szombaton sikerült a Felső-Borovnyákra tervezett – egy éven belüli - utolsó három mászásomat is megcsinálnom. Igazi, április idő volt. Kisebb eső, nagy szél, napsütés, borult idő. A Bükk mindig nagy kedvencem volt, amiből kissé veszítette az utóbbi 5-8 évben, de inkább csak azért, mert nem nagyon jártam - Magyarországon belül - arra. Most ezzel az "ironing"-el ismét sokat kerestem fel és nagyon szép élményeket szereztem.  Már a korábbi "25x"-es mászásaimnál is feltűnt, hogy az ember micsoda részleteket tud így megfigyelni, ami ennél a 25 mászásnál is megfigyelhető volt.

Sikerült valamennyi évszakot kipróbálnom a Felső-Borovnyákra. Tekertem hatalmas hóban, erős fagyban, esőben, napsütésben. Külön kuriózum volt áprilisban, hogy Magyarországon, nyolcszáz méter magasan rövidben tekerhettem úgy, hogy mellettem nem kevés hó volt. Kánikulában viszont egyáltalán nem kellett mennem, de ezt nem is bánom, mert nem nagyon kedvelem a nagy hőséget.
Sajnos a csúcsra vezető utak közül egyik sem túl jó minőségű, így gyorsan az MTB mellett tettem le a voksomat. Jövőre itt lesz a BIG Day, így akinek van választási lehetősége, az mindenképpen gondolja majd meg.

A teljesítési adatok:
Első mászás: 2012.11.11.
Huszonötödik mászás: 2013.09.21.
Teljes táv: 960,9 km
Teljes szintemelkedés: 16885 m
Teljesítési idő: 55 óra 10 perc 41 másodperc
Maximális sebesség: 49,3 km/h
Átlag sebesség: 17,5 km/h
Minimum hőmérséklet: -9C
Maximum hőmérséklet: 30C
Átlag hőmérséklet: 12,3 C

A mászások megoszlása:
Mályinkáról: 18x
Egerből: 5x
Ómassáról: 2x

Ezzel végére értem a magyar BIG-ek ilyen jellegű mászásainak. Én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a fajta kihívást. Egyrészt, ne felejtsük el, hogy Magyarországon élünk és számtalan szépsége van ennek a helynek is, nem kell feltétlenül külföldre menni értékekért. Másrészt, jóval olcsóbban lehet ezeket a túrákat megoldani.

Összesített adatok a hat magyar „ironing” után.
Első „ironing”: Pannonhalma - 2010
Hatodik „ironing”: Felső-Borovnyák - 2013
Teljes táv: 4540 km
Teljes szintemelkedés: 79971 m
Teljesítési idő: 245 óra 45 perc 03 másodperc
Maximális sebesség: 69,6 km/h
Átlag sebesség: 18,5 km/h

Gratulálok, Gabes!  

Az Ironbig nekem az elkötelezettségrõl szólna, nem hinném, hogy én 25-ször elmennék ugyanarra a helyre egy évben.
Te tapasztalatból beszélsz, biztos minden idõszaknak megvan a szépsége és találni valami érdekeset.

Természetesen maximális tiszteletem azoknak akik valamelyik IRONBIG-et megcsinálják.

Remélem ebben az évben én is tudok néhány érdekes dolgot mutatni, errõl már levélben írtam neked.
Legyen ez meglepetés!  

Üdv. : Sonny
   

Köszönöm Sonny!

Nekem nagyon tetszik ez az "ironozás" is. Főleg a Galyatető és a Felső-Borovnyák 25x adott nagyon sok apró szépséget, de a többinél is voltak bőven érdeksségek.

Nagy ajándéknak érzem, hogy idén is tudtunk együtt tekerni egy remekül sikerült BIG Day-n!

Gondoltam rád, hogy közeledik az időpont. A legjobbakat kívánom!
 

Itt van a korábban már feltett beszámoló, csak szöveges változata azoknak, akik szeretnek olvasni.

„ADRIA2013” túra
avagy
Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Montenegró parádés csúcsain.

Már 2009-óta szerepelt a terveim között, hogy ellátogatok Horvátország legmagasabb aszfaltos pontjára, a Sveti Jure (1762 m) csúcsra. Akkoriban az öcsém éppen odalátogatott egy munka miatt, ám sajnos nem tudtam vele tartani, egyéb elfoglaltságaim miatt. Azóta mindig szerepelt a terveim között, de csak idén tavasszal jött el a pillanat, hogy sikerüljön ezt megvalósítanom. A szakági szavazatok alapján ugyanis a többség ezt a túraváltozatomat támogatta.

A logisztika nem volt egyszerű, mert sok utazás és rengeteg határátlépés tarkította a terveimet, ám cserébe a címben említett három ország nagyszerű hegységeiből válogathattunk úgy, hogy közben sokszor a tengerben is gyönyörködhetünk. Sok helyre írtam a tervezett szállás miatt, amelyek közül egy makarskai volt a legkedvezőbb, így végül ezt választottam. A hőn áhított csúcs – a Sveti Jure – így a szállásunk felett tornyosult és a többi hegyhez kellett utazgatnunk.

Sajnos a résztvevők száma folyamatosan változott. A kezdeti nyolc főről előbb lement négyre, majd hirtelen újra felduzzadt nyolcra, míg végül négyen maradtunk a teljes útra. Domonkos Gyuri és felesége Zsófi, Ábrahám Balázs és én utaztunk ki Makarskába, míg Vincze Gábor (Somi) a Misina25x – keresztapaságot – választotta. Őt Mohácson tettük ki és vettük fel öt nap múlva. Az utazási logisztika pedig így egyértelművé tette, hogy Bosznia-Hercegovinán keresztül érjük majd el Makarskát és nem körben, az autópályán.


Információk a szállásról:
http://www.apartments-makarska.com/


1. nap 2013.05.16.
Az Egyesület buszával utaztunk le, melyben a csekély létszámnak köszönhetően elég kényelmesen befértünk. Budapesten alakult ki a végleges utazó keret, mely Mohácson rögtön le is szűkült négyre. Ekkor ugyanis elbúcsúztunk Somitól, aki csomagjaival nekilátott az 57-es útnak, hogy elérje Pécset. Mi továbbutaztunk déli irányba és hamarosan elértük a horvát határt. Innen egy darabig tartottuk a déli irányt majd nyugatnak fordultunk és elhajtottunk Gradiskáig, ahonnan következett Bosznia-Hercegovina. Idáig elég jól tudtunk haladni, mert elég sok volt az autópálya. A határátlépés elég gyorsan ment és hamarosan rá is fordultunk Bosznia-Hercegovina két autópályájának az egyikére. Ez mindössze 30 km hosszú és bár készen vannak már a fizetőkapuk, egyelőre ingyenes. Ekkor értük el Banja Luka-t és jó ideig befejeztük az autópályán haladást. A menetsebességünk nagy mértékben csökkent, de cserébe nagyon szép tájakon haladtunk keresztül. Az utak nagyon jó állapotban voltak, szinte nyugati színvonalat képviseltek és – ami még jobban meglepett – nem sok szemetet láttunk az út mentén. Délután értük el Bugojno-t, ahonnan az első bringázásunkat indítottuk. A cél a Kupreska Vrata hágója volt. Jól is esett végre a mozgás, így elég nagy motiváltsággal „ugrottam neki” a hegynek. Teljesen ideálisak voltak a kerékpározás körülményei, így elég nagy tempóval kezdtük a hegyet. Meg is állapítottuk, hogy ha így haladunk, akkor egy óra alatt meg is másszuk. A forgalom nem volt vészes, az autósok elég vegyesen álltak hozzánk. Volt, aki azért dudált, mert üdvözölt, de volt olyan is aki nem nagyon hagyott helyet maga mellett. Véleményem szerint nem szoktak még hozzá a kerékpárosokhoz, így nem is nagyon tudnak bennünket hová tenni. Elmondható, hogy a teljes utunk alatt alig találkoztunk bringással. Az emelkedő végül azért bekeményített, így a tempónk azért visszaesett, de így is nagyon jó idővel és még jobb kedvvel értünk fel a csúcsra, mely tulajdonképpen egy alagút volt. Gyorsan öltözködnünk kellet, mert a hőmérséklet 9 C fokra csökkent. A lejtmenetben nem vállaltam be a „full gázt”, de így is elég gyorsan leértünk. Egy újabb, gyors pakolás után indultunk tovább. Lenyűgöző helyeken át vezetette az utunk mire az újabb bosnyák/horvát határhoz értünk, de a térkép és a valóság itt némi ellentmondást hozott, így az egymástól másfél kilométerre lévő határátkelőhelyek közül nem a megfelelőhöz kanyarodtunk. A határőrrel ezt gyorsan tisztáztuk, aki még ahhoz is hozzájárult, hogy megforduljunk az átkelőhelyen. Mire horvát földre értünk már erősen sötétedett, így a szállásunkra érve inkább telefonos segítséget vettem igénybe, annak megtalálásához. A szállásadó csodálkozott is, hogy ilyen kevesen vagyunk a nagy apartmanra, de elmondtam neki röviden a történéseket. Gyors fürdés után mindenki nyugovóra tért.

2. nap 2013.05.17.
Éjszaka rendkívüli mértékben fújt a Bora, de összességében elég jót aludtam. Egy igen hosszú út várt ránk, hogy meglátogassuk Bosznia-Hercegovina egy eldugott kis részét, ahol az ország legmagasabb csúcsa, a Maglic (2386 m) emelkedik. Többnyire borult idő volt az utazás ideje alatt és később még kisebb eső is elkapott bennünket. Ez utóbbi a megérkezésünkkor ráadásul rá is erősített, így esőmenetre készültünk. Gacko, egy kis város, közel a montenegrói határhoz. Szürke árnyait nem csak a fölé nehezedő felhők adják, hanem egy hatalmas erőmű által kibocsájtott füst is. A várost egy húzósabb emelkedőn hagytuk el és hirtelen elállt az eső. A forgalom minimális volt, így kissé el is bizonytalanodott Balázs, hogy jó felé megyünk-e. Megnyugtattam őt, bár nekem is furcsa lett, hogy az út egyszer csak lejteni kezdett. Egy csodálatos tó mellett kanyarogtunk, amikor feltűnt egy útjelző tábla, a nekünk megfelelő irányt jelölve. Innen következett a legmeredekebb rész, megspékelve a Maglic látványával. Út menti munkásokkal beszéltük meg, hogy megfelelő az irányunk és hamarosan fel is értünk a hágó csúcsára. A táj emlékeztetett kissé az Alpokra, de az épített környezet más képet mutatott. Lejtmenetben óvatosak voltunk a még csúszós úton és volt is mit nézegetnünk. Egy ilyen megállásomnál egy helyi autó fékezett be és érdeklődtek valami felől. Először azt gondoltam, hogy az irány érdekli őket, de aztán kiderült, hogy rólam kérdezősködnek. Nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy magyar vagyok. Ez nagyon tetszett nekik. Pár szót még váltottunk, aztán én gurultam is tovább. A legközelebbi megállásomnál ismét megjelentek (közben megfordultak) és folytatódott a kérdezősködés. Végül minden jót kívántunk egymásnak. Nagyon vidám jelenetek voltak ezek. Hazafelé utazásunkat Medugorje felé vettük. A kegyhely nagyon szépen ki van építve, teljesen méltó a több ezres zarándok fogadására. Este ismét gyorsan nyugovóra tértünk, mert következet a túra leghosszabb napja.

3. nap 2013.05.18.
Hajnali négykor már a reggelimet fogyasztottam és nagy érdeklődéssel vártam a napfelkeltét. Közel 200 km hosszú út várt ránk, végig a dalmát tengerparton egészen Montenegróig, a „fekete-hegyek”-ig. A tengerparti úton a hatvanas átlag jónak számít a sok lakott terület és az útjavítások miatt. Főszezonban szörnyű dugók lehetnek errefelé. Utunk eleinte követte a tengerpartot, hol megközelítve a vízszintjét, hol pedig bőven fölé emelkedve. Aztán Ploce előtt kissé bekanyarodott a szárazföld felé, hogy aztán ismét kimenjen a tengerhez. Ekkor következett Bosznia-Hercegovina tengerparti sávja, ami összesen 10 km hosszú. Világviszonylatban az összes határához képest ennek az országnak van arányaiban a legrövidebb tengerparti sávja. A két határátkelőt gyorsan el is hagytuk és ismételten Horvátországban robogtunk. Dubrovnikot már nagyon vártuk. Az öbölben egy óriási óceánjáró fogadott bennünket és egy csodálatos híd, amivel a belső részeket lehetett lerövidíteni. Magát az óvárost egy magaslatról tekintettük át. Innen aztán megszűntek a szigetek, mint hátterek, a tengeren már nem volt semmi, ami akadályt képezett volna a szemben elterülő Olaszország felé. Lassan aztán zordabbak lettek a hegyek és elértük Montenegrót. A határ után nem sokat kellett mennünk és már Herceg Noviban találtuk magunkat. Egy nagyon jó helyen lévő parkolóban tettük le a kocsit, ahonnan elindultunk az Orjen Sedlo (1575 m) felé. Ez a BIG is a „nagy cserék” idején került fel a listára, csak egy valami nem derült ki előzetesen a részleteiből. Az, hogy a vége murvás. A mászást egy 70 méteres szinteséssel kezdtük, mivel a kocsi ilyen magasan volt a város felett. A kereszteződésben lévő hordalékfogó egy defektet hozott a számomra, de hamar lezajlott a szerelés. Innen aztán egy gyönyörű, szerpentines úton haladtunk egyre feljebb. Az idő csodálatos volt, a táj pedig lenyűgöző. Fantasztikus sziklák meredeztek a horizonton. A forgalom egyre kisebb lett, főleg mikor letértünk egy kevésbé használt részére. Itt már a minőség kissé romlott, de még simán elment az országútikkal. Egy rövid szakasz után település következett és ekkor kezdődött az igazán látványos rész. A kopasz hegyoldalban, elég meredeken kezdett el kígyózni az út, közben nagyszerű kilátópontokat adva. Itt oda-vissza fotóztuk egymást és a tájat, de azért haladtunk is. Újabb kisebb település (néhány ház) következett és egy kereszteződés egy nagy étteremmel. Innen lett murvás az út nem is apró szemű kövekkel. Ezen nagyon meglepődtünk és meg is kérdeztük, hogy ez vezet-e a nyereghez. A válasz igen volt és az is, hogy a másik oldala is ilyen. Az út rendkívül köves volt és abszolút nem erre készültünk a bicajok és a rászánt idő tekintetében sem, így a közös fotó elkészítése után visszavonulót fújtunk. Visszaérve a kocsihoz, gyors pakolás következett és irány Európa legdélebbi fjordja, a Kotori-öböl. Innen indul a Njegosev Mauzóleumhoz vezető út, amelyhez nem kívántunk több, mint 30 km-t kerülni a zsúfoltságban, így kihasználtuk a Lepetane – Kamenere közötti, tengeri kompot. Négy hajó járt folyamatosan, mi pont elértük az egyiket, így hamar át is értünk a túlpartra. Elképedve néztük, hogy a csúcson – ahová készültünk – ott fehérlett a hó, nem is kis mértékben. Innen már nem volt messze Kotor, főleg úgy, hogy egy alagúttal is rövidítettünk. Tábla nem jelezte a mauzóleumot, így helyiek segítségét kértem. Olyan jó helyen parkoltunk le, hogy pontosan onnan indult el az út felfelé. Eleinte még szolidabb volt az emelkedés és a panoráma is, bár már ez is nagyon tetszett és nem tudhattuk, hogy mi lesz még 1600 méterrel feljebb. Egy kereszteződés volt a nyeregben, ahol észnél kellet lenni és ahonnan jött az út egyre látványosabb része. Az emelkedés lehetővé tette, hogy 14-15 km/h-val hajtson az ember és a hajtűkanyarok egymás hegyén hátán voltak. Háttérnek szolgált a folyamatosan, egyre mélyebben ülő Kotori-öböl, a környező csúcsok, jég által kivájt sziklái és a Tivati repülőtér, amelyen a landolást szinte páholyból lehetett megfigyelni. Ez a rész nekem annyira tetszett, hogy hatalmas motiváltsággal hajtottam felfelé. Néha megengedtem egy-egy képet magamnak, de most a ritmus és a táj a folytonosság felé irányított. Egy kisebb „hütténél” vártam a meg a többieket, ahol egy bécsi párral beszélgettem. Nagyon örültek, hogy mennyi helyen jártam már az országukban, ők nem is ismerték az összes hegyet, amelyeket felsoroltam. (Pedig nem is volt teljes a listám.) Nem hiába jártam hozzájuk közel húsz éven át bringázni. Innen aztán már hármasban hajtottunk tovább és az út is meredekebb lett. Egy esküvői fotózást is láthattunk. Ilyen hátteret nem sok helyen kaphat az ifjú pár. Amikor már azt hittem, hogy felérünk –szinte mellettem tornyosult a TV torony – egy nem is rövid lejtő következett és ekkor tűnt fel a mauzóleum szemben, felettünk. Innen volt még három km. Ez egy kicsit megtörte a lendületemet, de nem sokára jött valami olyan, ami viszont ismét feldobott. Először csak hófoltok tűntek fel, majd pedig több méteres hó falak közé szorultunk. Hihetetlen volt, hogy május végé, ennyire délen és alig 1600 méter felett, ennyi havat láthattunk. Ez teljesen lenyűgöző volt. A kilátás nem kevésbé. Északon ott magasodott a Durmitor-hegység és természetesen számos kétezres csúcs is. Nehezen hagytuk itt ezt a gyönyörű helyet, de mennünk kellet, mert még hosszú út várt ránk. A lejtmenetben az autók csak igen nehezen tudtak utolérni és megelőzni bennünket. Amikor már az utolsó kanyar előtt voltunk teljes felszabadultsággal ráztam az egyik öklömet és álltam fel a nyeregben boldogan, hogy ez bizony sikerült. Ekkor éreztem át igazán, hogy micsoda kegyelmekben volt ma részünk. A pakolás után a már megismert úton tértünk vissza Makarská-ba úgy, hogy Dubrovnik után már bizony sötétben kellet haladnunk.



4. nap 2013. 05. 19.
Elég kialvatlanul keltem, így rögtön egy hidegzuhannyal kezdtem a napot, amitől kissé magamhoz tértem. Az előző nap nagy hatással volt ránk, de legalább ilyen várakozással néztünk elébe ennek a napnak is, hiszen következett a Sveti Jure. A tengerpart fölött magasodó csúcs nem látszódott, ami még sejtelmesebbé tette a ránk váró több, mint 1700 m szintemelkedést. Már reggel hétkor 27 C fok volt a hőmérséklet, de azért egy széldzsekit beraktam a zsebembe. Az első kilométerek nagyon nehezen mentek, alig tudtam még mindig magamhoz térni, a többiek éppen a látótávolság végén tekertek előttem. Aztán egyszer csak eljött a pillanat, amikor végre kapott elég erőt a lábam, hogy kellő fordulatszámra pörögjön fel. Előbb Gyurival tudtam felvenni a tempót, majd pedig már hármasban érkeztünk meg a főútról nyíló kis mellékúthoz, ami a csúcsra vezet. Autósoknak is van lehetőségük ide behajtani 40 kuna ellenében, ám a bicajosoknak – csakúgy, mint Nyugaton – ingyenes.
Még jó tíz éve mondta erre egy barátom, hogy ez azért nagyon jó, Gabes, mert ingyen nézhetünk meg egy csomó szép helyet. Ennek megfelelően rögtön egy gyönyörű fenyőerdőn át kanyargott az út egyre feljebb. Egy kisebb emlékhely érintése után lassan kiértünk a fák közül, és megkapó látványban volt részünk.
Az Adriai-tenger mélykék vize ott hullámzott jóval alattunk, és betöltötte a látóhatárt, melyet szigetek taglaltak. Szinte minden kanyarban volt értelme lenézni a mélybe, mert annyira gyönyörű volt a látvány.
Egy idő után azonban véget ért a párkányon való szerpentinezés, ugyanis bekanyarodtunk a Biokovo-hegység belseje felé. Kissé fennsíkosabb lett a terület, de azért itt is akadtak meredek emelkedők. Én szándékosan nem nézegettem az órámon, hogy hol is járunk, de hihetetlennek tűnt, hogy már mennyit jöttünk, és a csúcs még csak fel sem tűnt. Aztán egy kisebb hullámvasút előtt pillantottuk meg először a magányos szirtet, a rajta magasodó tv-toronnyal. Az út vége már akkora szakadék mellett vezetett, hogy sodronyokkal is be volt biztosítva.
Szinte hihetetlen volt az egész. Ilyet még az Alpokban sem láttam. Aztán egy sorompó, egy kisebb parkoló, és következett az utolsó kilométer, ami ismét meredek lett és nagyon szerpentines is.
Ám határtalanul jó érzés volt a legutolsó kanyar bevétele után rákanyarodni a célegyenesre, és feltekerni a toronyhoz.
Egy ideig csak ámultam a helyen, és nézelődtem. Aztán Balázzsal elzarándokoltunk a Szent György kápolnához, ami a csúcs másik oldalán emelkedett.
A szél nagyon erős volt, a bicajomat simán feldöntötte. Rengeteg felhőt is hozott, így elindultunk lefelé. Jellemző az út hosszára, hogy még a lejtmenet is több, mint egy óráig tartott. Az utolsó kanyarban sajnos Balázs elesett, de a sérülései minimálisak voltak. Megünnepelve a két igazán nehéz és szép napot, Balázzsal meglátogattunk egy helyi éttermet, majd pedig este Makarska-ba mentünk, ahol szentmisén vettünk részt.


5. nap 2013. 05. 20.
Az előző napokhoz képest egy jóval könnyebb következett. Ismét Bosznia-Hercegovina volt a cél. A kinézett út szinte nem is létezett (annyira keskeny volt), így maradva a korábban megismert iránynál, Bugojno felől közelítettük meg Gornji Vakuf-ot. Innen indítottuk a Makljen (1123 m) hágóját. Ez az útvonal volt a balkáni háborúban az egyik fő felvonulási út. A nyomokat azonban szinte teljesen eltüntették, és egy rendkívül jó minőségű úton lehet a hágót megközelíteni. Itt találkoztunk pár kóbor kutyával, de végül nem voltak veszélyesek ránk nézve.
Nagyon jó erőben értük el a csúcsot, ahonnan nagyszerű kilátás adódott a környék hegyeire, melyek közül bőven voltak még havasak is.
A viszonylag könnyű bringázást és utazást követően már délután négy órakor a szállásunkhoz kanyarodtunk be. Itt szólított meg bennünket egy magyarul beszélő fiú, aki észrevette a rendszámunkat.
Az egyik szülője Szlavóniából származik, így beszéli a nyelvünket. Nagyon jókat társalogtunk, elmondta azt is, hogy itt télen maximum mínusz egy-két fok van, az is ritkán, és hó csak egyszer esett ezen a télen, pár centiméter nagyságban. A korai hazaérkezést követően volt idő lemenni a tengerhez, sétálni, fürdeni, nézelődni, egyszóval: pihenni.

6. nap 2013. 05. 21.
Ismét korai indulás következett, mert a nem rövid hazaútba is volt bringázás tervezve. Az idefelé megismert úttal párhuzamosan, csak jó száz kilométerrel keletebbre terveztük átszelni Bosznia-Hercegovinát úgy, hogy közben a fővároson is átmegyünk. Előbb azonban egy újabb ajándékban volt részünk, mert kitérőt tettünk Mostar-ba, ahol megtekintettük a régi kőhidat. Nagyon szép látvány, ahogy a Neretva felett magasodik.
Rálépve azonban meglepődtünk, hogy még szárazon is mennyire csúszós a kőburkolata. A várost elhagyva pár órával később érkeztünk meg Szarajevo-ba. A 2x3 sávos főúton metszettük a fővárost, közben villamosok csilingeltek mellettünk. Itt azért érdemes megállni egy pillanatra, ugyanis Európában először itt futottak ezek a járművek. Sikerült megtalálni a tehermentesítő utat, így kisebb forgalomban, kevesebb lámpával jutottuk ki a fővárosból, és értük el a Jahorina (1543 m) lábánál fekvő kis teleülést, Pale-t. Innen indul a csúcsra vezető aszfaltcsík, ahol az 1984-es téli olimpián az alpesi sí számokat rendezték. Az út gyönyörű és csendes volt.
Jellemző a tisztaságra és ápoltságra, hogy sok ember dolgozott az út mentén, hogy a téli szóróanyagot eltakarítsák. Ekkor vettem észre, hogy a szemközti sávban egy gázolajcsík húzódik. Erre figyelmeztettem is a többieket, hogy a lejtmenetben legyenek nagyon óvatosak. A csúcson nagy szél fogadott, és egy rendkívüli módon kiépített sícentrum. Ezt a terepet úgy hirdetik, hogy fél áron van az osztrák helyekhez képest. Látva a technikai és szállodai felszereltséget, ez bizony jól hangzik, csak az utazási macerákat is figyelembe kell venni a választásnál. Visszaérkezés után még bőven volt hátra út előttünk, de nagyon vidáman telt el. Közben végighajtottunk Bosznia-Hercegovina másik elkészült autópályáján is. Itt már működött a fizetőkapu, de rendkívül alacsony volt a díja. Mohácsnál felvettük Somit, akinek közben sikerült a Misina 25-szöri megmászása. Aztán mindenki kiszállt a megfelelő helyeken.

Ez egy csodálatos túra volt. Sokszor szembe fognak még jutni Bosznia-Hercegovina erdőségei és kopár hegyormai, Medugorje barátságos hangulata, a Kotori-öböl lenyűgöző látványa, a tengerparti sáv színes házai, a Sveti Jure ridegsége, a Njegosev mauzóleum gyönyörű szerpentinjei és a Jahorina csúcsa, ahonnan a téli olimpiai televíziós közvetítést élő adásban néztem még egykoron gyermekként.

Tekerésekkel kapcsolatos adatok:
Táv: 300 km
Szint: 7050 m


Írta: Kreicsi Gábor

Sziasztok!

Sajnos a honlapunk továbbra sem működik, így bemásolom ide az újabb beszámolómat.


Egy nagyon kedves ajándékként jutottam hozzá a lehetőséghez, hogy részt vehessek ezen a találkozón. A BIG nemzetközi szervezete minden évben rendez egy több napos találkozót, ahol a résztvevőknek lehetőségük van közösen bringázni a kiszemelt hegycsúcsokra és mellette még számos élményben is részesülhetnek. Az idei ráadásul azért is volt nagyon jól megszervezve, mert tulajdonképpen csak ki kellett utazni a találkozóra és ott kerékpárral megtenni az öt napos kört, külön utazgatás, logisztikázás nélkül.

Rendkívül jól meg volt szervezve az egész esemény. Három vezetőnk volt a túrák folyamán, akik végig mutatták az utat, így tájékozódnunk egyáltalán nem kellett. Daniel Gobert – a BIG elnöke, Etienne Mayor – a BIG 1000 csúcsának első teljesítője és Axel Jansen oszlopos BIG tag, sokszoros „iron big-es”. Rajtuk kívül Laurence Bastien és időnként Georghe Dominic segítették utunkat a frissítésekkel és a szállások elfoglalásával kapcsolatban. Közel húsz éve szervezek már túrákat és tudom, hogy mennyi munkával jár ezek összeállítása és azt is tudom, hogy időnként milyen nehéz fáradtan, izzadtan vagy éppen bőrig ázva megérkezni a szállásra és ott elkezdeni intézni a papírmunkát. Ehhez képest itt eleve csak „tenni kellett a kereket” a vezetők mögött. Útközben többször is találkoztunk a kisérőkocsival, ahol enni és innivaló is várt bőségesen, még székek is voltak kitéve, ahová lehuppanhattunk. Délután pedig a szállásnál ki voltak téve a csomagok a bejárathoz és a kezembe kaptam a kulcsot - megtudva ekkor a szobatársaim nevét is - és már mehettem is tusolni. Összességében ez így egy csodálatos szervezés volt.

Az utazás tekintetében teljes újdonságot jelentett, hogy repülővel utaztam a találkozóra méghozzá a kerékpárommal együtt. Több helyen olvastam már a kerékpár repülőn való szállításáról, amelyek nagyon hasznosak voltak, így nem is volt nagyobb problémám ezzel kapcsolatban. 1000 km feletti utazásnál mindenképpen elgondolkodtató ezen közlekedési eszköz választása.

A Wizzair-rel utaztam Charleroi-ba. A foglaláskor meg kellett jelölni, hogy sportfelszerelést szándékozok vinni. A bringát egy speciális – erre a célra gyártott – táskában helyeztem el, de lehetőség van táska nélkül is feladni a bringát csak így a sérülés veszély jóval nagyobb. A kerekeket mindenképpen le kell engedni, mert a légnyomáskülönbség gondokat okozhat. A repülőtérre két órával az indulás előtt célszerű megérkezni, melyet én be is tartottam. Először feladtam a sima poggyászomat majd pedig felcímkézték a bringás táskámat is. A Liszt Ferenc repülőtéren ekkor el kellett fáradnom a táskával egy kijelölt helyre, ahová kisvártatva megérkezett egy szállító, aki feltette a kocsijára a bringát és elvitte a szemem elől. Belgiumban a bringás táskát eleve egy másik pultnál kellett feladnom. Ezek után a kézi poggyászommal beléptem a tranzit váróba. Saját folyadékot nem lehet felvinni a repülőgépre, ezt nagyon megnézik. Belgiumban elég mérgesek is voltak, mert már a sokadik embernél találtak folyadékot. Fentiek miatt én sampont, tusfürdőt, arcszeszt eleve nem is pakoltam. Egy átlátszó nejlon zacskóban lehet egyébként bevinni az egyenként maximum 100 ml űrméretű, átlátszó flakonokat. A tranzitváróban sajnos rá kell, szánni a pénzt az ásványvízre vagy pedig következik az órákon át való szomjazás.

A repülőút nagy élmény volt és az is nagyon jó érzés volt, hogy közel nem fáradtam úgy el, mintha – akár váltott vezetéssel is – kocsival kellett volna megtennem ezt az 1300 km-t. Nem beszélve arról, hogy időben is jóval gyorsabb volt az egész utazás.  Charleroi-ban volt egy külön hely, ahová a túl méretes csomagokat kihozták, itt kaptam meg a bringámat. A Liszt Ferenc repülőtéren eleve a feladott csomagokkal együtt jött ki.

A bringástáska kifelé úton kaphatott egy nagyobb ütést, ami következtében a hátsó kerékben nyolcas keletkezett. Ezt gyorsan orvosoltam egy helyi bringa szervizben, ill. visszafelé már pluszkartonpapírt tettem a kerekek fölé. Ekkor sértetlenül kaptam kézhez. Összességében nagyon elégedett voltam a repülőn való bringaszállítással.



Felvezető nap  2013. 08. 03.

A repülő nagyon korán indult, így hajnali négykor már a Liszt Ferenc repülőtéren voltunk. Társaim a szüleim voltak, akik a bázisnak számító Namur-ból kívánták meg feltérképezni a környék szépségeit. A fentebb ismertetett repülőutat követően már fél kilenckor Daniel Gobert-tel foghattam kezet, aki nagyon kedvesen kijött elénk a repülőtérre. Jó félórányira volt Namur, ahol ő lakik és ahonnan az egész találkozó indult. Itt meginvitált bennünket egy reggelire majd pedig bevitt a városba, amíg ő a szervezéssel foglalkozott. Jót sétáltunk a városban, majd pedig délután elfoglalhattuk a szállásunkat egy Youth Hostel-ben. Több ismerőssel is találkozhattam itt, akikkel szívélyesen üdvözöltük egymást. Este a Citadellán volt az üdvözlő beszéd majd pedig vacsora következett a szálláson.

Táv: 11 km
Szint: 230 m

1. nap 2013. 08. 04.

Elköszöntem a szüleimtől, akik a vasútállomás felé igyekeztek, mi pedig felcímkéztük a csomagjainkat és bepakoltuk a kisérőkocsiba. Innen indult az igazi túra. Eleinte a Meuse-folyót követtük és ki-kitértünk egy-egy BIG csúcs erejéig a hegyek felé. Némelyik igencsak meglepett a nem ritkán 20%-os emelkedőjével. El is képedtem, hogy ezek némelyikének is van „iron big” teljesítése (25 mászás egy nap alatt). Dinant gyönyörű városától egy hosszabb menet várt ránk a negyedik BIG-ig, amely egy víztározó felett tornyosult. Innen aztán áttekertünk Franciaországba (Revin), ahol a szállásunk volt. A „csomag” tartalmazta a félpanziót is, így életemben először megkóstolhattam a francia konyhát. Tenger gyümölcseivel nem találkoztam, a többi étel pedig nagyon ízlett. Este leveleztem a szüleimmel, akik „lejárták” a lábukat Namur-ben, ahol szinte mindent megnéztek.

Táv: 119,4 km
Szint: 1450 m

2. nap 2013. 08. 05.

Rögtön a szállásról már indult is az első emelkedő, ami nagyon „combos” mászást jelentett, mert pillanatok alatt 370 métert kellett emelkedni. Jellemző egyébként ezekre a BIG-ekre, hogy mászásuk csak az egyik oldalról elfogadott. A Mont Tranet is egy ilyen csúcs. A másik oldala jóval lazább, ráadásul nagyon rossz az út minősége is. Összességében azért megfigyelhető volt, hogy annyira nem első osztályúak a belga/francia utak, mint például az osztrákok, de jóval jobbak, mint ide haza. Innen tettünk egy kitérőt a BIG gyermekeként is emlegetett „Franciaország Hegyei” mozgalom egyik csúcsához. Ebben a mozgalomban én nem vagyok résztvevő, de így – hogy egyet már teljesítettem – elképzelhető, hogy regisztrálom magam. Ezt a hegyet az olasz Enrice-vel másztam meg és pont úgy jött ki a lépés, hogy a szemünk elől veszítettük a csapat első felét. A lényeg, hogy mi csak mentünk tovább egyenesen (az emelkedő után a lejtőn). Kiderült, hogy a vezetők kitértek az erdőbe, egy kilátópont felé, onnan visszajövet pedig összeszedték a csapat hátsó felét és elindultak egy másik úton. Mi Enrice-vel pedig ott maradtunk az erdőben. Nem estünk azonban kétségbe, mert a biztonság kedvéért nálunk volt egy térképvázlat. Ezek alapján belőttük a helyes irányt és a következő BIG csúcsán (Col du Loup) márt meg is találtuk a csapatot. Hamarosan aztán visszatértünk Belgiumba, ahol jó pár hágót megmásztunk mire Bouillon-ba értünk. A város körül másztunk meg még két BIG-et. Ekkor már nagyon meleg volt, így elég nehezen mentek ezek a mászások. Ismét megállapítottam, hogy az Ardennekben igen könnyen összejön a bőséges szintemelkedés.

Táv: 106 km
Szint: 1920 m


3. nap 2013. 08. 06.

Ez a nap azzal indult, hogy közel ötven kilométert kellett tekerni az első BIG lábáig. Azonban ez a tekerés nagyon szép volt. Gyönyörű erdőségek, tágas mezők, csinos települések között kanyarogtunk és nagyon gyér volt a forgalom is. Az autósokat az sem zavarta, ha időnként ketten mentünk egymás mellett. Gondolkodtam, hogy vajon miért is lehetnek itt türelmesebbek a kerékpárosokkal, mint nálunk. Rájöttem, hogy itt a kerékpár szinte együtt nőtt fel az autóval. Itt már száz éve is voltak kerékpáros versenyek és az emberek megszokták a kerékpárosok jelenlétét. (A spa-i forma 1-es pályát is egy kerékpárversennyel avatták fel.) Tehát az utakon is teljesen természetes, ha akár percekig kell húsz-harminccal jönniük mögöttünk, amíg meg nem tudnak előzni. Az első frissítés után aztán „belecsaptunk a lecsóba”. Csak úgy záporoztak a BIG-ek egymás után. Nagyon meredek volt valamennyi, de talán a táj szebb lett még az előzőekhez képest is. Már-már Alpok hangulata volt, amit La Roche városában is volt alkalmunk megtapasztalni. Az utolsó BIG egy autópálya kereszteződés felett volt, ami meglepett, de kiderült, hogy ez Belgium egyik legmagasabb pontja (653 m). A szállásunk Wanne kastélyában volt, ahol saját hálózsákra is szükségünk volt az alváshoz. Közben híreket kaptam a szüleim felől is, vonatos kirándulásokkal Brüsszelt és Luxembourgot is sikerült megnézniük.

Táv: 109,8 km
Szint: 1895 m

4. nap 2013. 08. 07.

Eljött az eső ideje. Axel szerint Belgiumban eleve nehéz öt egymást követő napot, esőmentesen kifogni, ráadásul az április és az augusztus a legcsapadékosabbak. Nekem jól jött, hogy erre a napra önálló programot terveztem, lévén a megcélzott csúcsok közül többnek a mászásával is rendelkeztem már. Axel átvitt reggel a kisérőkocsival Németországba, ahonnan elindítottam a túrámat. A Mützenich megmászása után Belgium csúcsára (Signal de Botrange – 694 m) kerekeztem fel a zuhogó esőben. Innen pedig következett az egyik legnehezebb belga emelkedő, a Ferme Libert. Ez egy igazán nehéz hegy, melyet az adatai is megerősítenek: 1,3 km-re 154 m a szintemelkedése, mely átlagban 11,8%-os emelkedést jelent úgy, hogy közben a maximális 18%. Ekkor éppen esőszünet volt, de a felhők közül nem sok kilátás adódott. Ezzel én végeztem is a mai napra a BIG-ekkel, így Spa felé fordítottam a bringámat, ahol aznapi szállásunk volt. Útközben elmentem az autóverseny pálya mellett, ahonnan zajok szűrődtek ki. Nosza, be is kanyarodtam a fák közé és hirtelen a Les Combes kanyarkombinációnál találtam magam. Egy ideig néztem az autóversenyt majd tovább emelkedtem Francorchamps felé. Itt még találkoztam a csapatból – Christian-nal, akinek egy hágó még hátra volt. Innen gyorsan beértem Spa-ba, ami méltán híres fürdőváros. A szállás egy hágó tetején volt, amelynek a megmászása nagyon nem esett jól. Igazi ajándék volt a meleg szoba, a forró fürdő és a bőséges vacsora.

Táv: 72,6 km
Szint: 1160 m

5. nap 2013. 08. 08.

Az eső ugyan elállt, de nagy volt a köd, ami fokozatosan kezdett csak feloszlani. Elég hűvös is volt a levegő és bár volt bőven emelkedő is, az eső kabátomat egészen a Cote de la Redoute-ig magamon hagytam. Ez az egyik leghíresebb emelkedője a Liege – Bastogne – Liege kerékpáros versenynek. A tetőn éppen aszfaltoztak, így duplán is melegünk lett, mire felértünk.  Még két kiemelt hegy volt aznapra, de a társaság kezdett szétszéledni. Kinek a bringája hibásodott meg, kinek a repülője indult. A Mur de Huy után volt még egy koccintás és az elnök tartott egy összefoglalót is a találkozóról. Jó hangulatban búcsúztunk el egymástól. Innen már csak heten indultunk vissza Namur-ba, de nagyon jó tempóban, összetartva. Erre a napra volt a legtöbb a távolság, de ennek ellenére itt voltam a legjobb erőben. Nagy örömmel találkoztam délután a szüleimmel, akik időközben megnézték Brugge szépségeit is.

Táv: 130,7 km
Szint: 1455 m

Levezető nap  2013. 08. 09.

Reggel hatkor jött értünk Daniel és kirobogott velünk Charleroi-ba, ahonnan visszarepültünk Budapestre. Délben már a feleségemmel fogyaszthattam az ebédemet.


Tekerésekkel kapcsolatos adatok:
Teljes táv: 549,5 km
Teljes szint: 8110 m
Meghódított BIG-ek száma: 18 (15 belga, 2 francia, 1 német)


Írta: Kreicsi Gábor

Jó olvasgatást, jó hétvégét!


Ennek a nemzetközi túrának elég hosszú és bonyolult előzménye volt. Kezdődött azzal, hogy a 2012-es dél-tiroli túránkon a Passo dello Stelvio-t is megmásztuk. Tettük ezt akkor, amikor a Giro d’ Italia egyik szakaszának is itt volt a befutója. Az út másik oldala le is volt zárva a gépkocsik elől, így az egyébként is népszerű hágót teljesen elözönlötték a kerékpárosok. Amint a csúcson vártam a többieket, felfigyeltem egy szőke kisfiúra, aki nagyon ismerős volt a BIG-honlapról. Meg is szólítottam őt, és kiderült, hogy valóban ő az (Finn Linnert), akire gondoltam. Sokáig nem maradt, gyorsan el is indult lefelé a társaságában lévőkkel, akikről azt hittem, hogy a szülei (velük nem tudtam beszélni). A képet később elküldtem az édesapjának (Heiko Linnert), aki nagyon megörült ennek.

Elkezdtünk levelezni, és a 2012-es BIG találkozón személyesen is találkoztunk az Alacsony-Tátrában. Ekkor meg is beszéltük, hogy ő a fiával minden nyáron elmegy tíz napra bringázni, így jövőre eljönnek Magyarországra – és a környékbeli országokba is - kerékpározni. Közben a nyárra tervezett erdélyi utam meghiúsult társam problémái miatt.

Télen és tavasszal is sokat leveleztünk Heiko-val a tervezett 2013-as programról, mely végül úgy alakult, hogy összesen tízen vettünk benne részt négy országból. A szállásokat is én foglaltam le, így összességében közel száz levelet írtam az egész túrával kapcsolatban.


1. nap 2013. 08. 14.
A kialakított program alapján az első két nap nagyon „húzós” volt. Ennek tükrében hajnali négykor indultunk el a Salgótarjáni HKE buszával, összesen öten. Nagy Andrea először jött velünk többnapos túrára, Ábrahám Balázs már gyakorlott társunk volt ebben, Domonkos Gyuri a feleségével, Zsófival (aki bringázásra nem készült) szintén többször voltak már velünk, és jómagam tartoztunk a magyar szekcióhoz.

Az M3 autópálya már közel Mátészalkáig ér, így ez a szakasz nagyon gyorsan eltelt. Innen azonban nagyon lassú lett a tempónk. A román részen pedig ez még tovább romlott. Itt már annyira rossz állapotban voltak az utak és annyira nagy volt a forgalom, hogy 40-es(!) átlagot tudtunk csak menni. A határátlépéssel is vesztettünk egy órát, mivel Románia plusz egyes időzónában fekszik. Így a megbeszélt találkozóhoz képest bőven késtünk, mire az észak-erdélyi Borsára értünk.

Jó volt összejönni a csapat másik felével. Heiko és a fia (Finn) a szintén német Irene Schneider és az angol Kevin Speed társaságában jöttek egy VW busszal, míg a francia Francois Candau csatlakozott még hozzánk a saját kocsijával. Ők már megmászták a Prislop (Radnai)-hágót (1416 m), így gyorsan megbeszéltük a logisztikát. Francois előre ment a szállásra (közben megmászott még két BIG-et), Kevin felvitte a hágó tetejére a VW-t, Irene pedig a mi Fordunkat. Heiko-val szinte végig beszélgettük az utat. Felvetett egy jó gondolatot a BIG-ek sorrendjére, amit jóváhagytam. Közben az egyik kanyar után három serdülő korú fiú vett üldözőbe bennünket. Mindenképpen pénzt szerettek volna kapni, de a nemleges válaszunk nem volt nekik elég. Szegény Gyuri alig tudott kimenekülni a karmaik közül. Aztán már fel is értünk a hágó tetejére. Nagyon tetszett az ottani hangulat. Aranyos kápolna, kis házikók, emlékmű, zene…

Innen a hágó másik oldalán folytattuk az utunkat, amely meglehetősen rossz állapotú volt. Ismét nehezen haladtunk, mert a DN17-es számú főút rendkívül kátyús állapotban volt. Jakabfalvától viszont teljesen jó minőségű útra válthattunk, melyen egészen Poiana Stampei-ig hajtottunk. Innen indítottuk a Borgói-hágó (1227 m) mászását. Ez a hágó átjáró Erdély és Moldva között. Egyes történészek szerint Árpád vezér népének is egy része erre felé érkezett meg a Kárpát-medencébe. Az útnak elég nagy volt a forgalma, és érdekes volt a hullámzása is. Minden meredek emelkedő után jött egy hasonló, de rövidebb lejtő, és így tekertünk fel a csúcsig. Sokat mentem Finn mellett, próbáltam óvni őt. A többiek is gyorsan megérkeztek, és készítettünk egy csoportképet. Ekkor derült ki, hogy a Heiko család nem nagyon kedveli a fotózást. (Utólag azért nagyon örültek az így sem kevés képnek, ami róluk készült.)

Újabb autózás következett Moldvahosszúmezőn át egészen a szállásunkig, a Moldva Vátra-ban található Alexandra panzióba. Francois nagyon rendes volt, mert az időközben beállt sötétségben elénk jött, és a szállásig vezetett bennünket.
Néhány kép:
http://farm3.static.flickr.com/2811/9715905982_a0b1096def_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3668/9712675373_aac459cd2a_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3730/9712677715_34de07bd0b_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7391/9715912954_e1e12a39df_o.jpg
http://farm6.static.flickr.com/5539/9715914484_425f4f8ea7_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3779/9719803043_e69409de30_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2853/9719804857_aff9128050_o.jpg
http://farm6.static.flickr.com/5476/9719806467_a69c1afccb_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7410/9723036994_1b977fc512_o.jpg
http://farm6.static.flickr.com/5480/9719809427_c9c7b41a04_o.jpg


2. nap 2013. 08. 15.
Hajnali fél hatkor már indítottuk is a mászásunkat, hogy időben legyünk. Francois ismét nagyon önzetlen volt. Előző nap megmászta ezt a hágót, így ma reggel kijött segíteni nekünk. Autójával a kerékpáros csapatunk mögé állt, és világított nekünk addig, amíg sötét volt. Nagyon hangulatos volt a reggeli párában így együtt tekerni a Moldovai-hágóra (1099 m). Két kisebb lejtő is vetődött az útvonalba, mielőtt felértünk volna a csúcsra. A köd egyre erőteljesebb lett, így a csúcsfotók után már tekertünk is vissza a szállásra. Ez a BIG lett így a napszak szerinti legkorábban elért csúcsom.

A szálláson némi reggelizés következett (kinek a napi első, kinek a második), majd pedig átautóztunk Pojorata településre. A Ráró-hágó (1464 m) korábban mindkét irányból nagyon rossz úton volt csak megközelíthető. Nagy örömünkre azonban 2012-ben épült egy teljesen új, aszfaltos út a hágóra ebből az irányból. Innen indítottuk a második mászásunkat. Zsófit rá tudtuk beszélni, hogy a kocsit hozza fel a csúcsra, így nem kellet visszajönnünk érte, hiszen úgyis arra mentünk volna tovább. Ez mindenképpen jó döntésnek bizonyult, ugyanis a hágó közepén elkezdett esni az eső. Így már tudtuk, hogy a tetőn majd vár bennünket a száraz ruhánk és egy fűtött kocsi. Gyönyörű kanyarok és időnként megkapó kilátások akadtak még ebben az esős időben is. A csúcson 9 fok volt, így nem volt kérdés a villámgyors öltözködés és begubózás az autóba.

A lejtmenet a régi úton egy hihetetlenül izgalmas mutatvány volt. Az út szinte nem is létezett, amolyan egysávos földút volt már csak a legtöbb helyen. Természetesen időnként még szemből is jöttek. Ilyenkor valahogyan el kellett lavíroznunk egymás mellett. A főutat elérve a Beszterce-folyó völgyét követtük, ahol szintén nem fogadtak bennünket túl jó útviszonyok, de azért már jobban lehetett haladni. Az időjárás nem változott lényegesen, az eső azonban már nem esett. Lassan megérkeztünk Békásra, ahonnan a mai harmadik mászásunkat indítottuk a Pongrác-tetőre (1257 m).  A kocsit itt is felhozta Zsófi, így komolyabb elemózsiát nem is pakoltam.

Elég hamar beértünk a turisták által is nagyon kedvelt Békás-szorosba. Ez a Keleti-Kárpátok leghosszabb szurdokvölgye a maga 5 km-es hosszával. Nagyon sok volt a gyalogos és árus - akik elsősorban korondi székelyek - az út szélén, és a forgalom is elég intenzív volt. Eleinte átlagos meredeksége volt az útnak, majd egy nagyobb sziklafal mellett hirtelen igen meredekre váltott. Nem tartott azonban sokáig, mert következett egy nagyon szép szerpentin. Egy alagút is színesítette a körülményeket, és akkor még jött a Gyilkos-tó látványa. A tó földcsuszamlással keletkezett még 1837-ben, a nevét pedig onnan kapta, hogy a legenda szerint a csuszamláskor teljes nyájakat is eltemetett. A tavat elhagyva még vagy nyolc kilométeren át emelkedett az út a tetőig, és ekkor hirtelen nagyon megéheztem, ráadásul ismét elég hideg lett (12 fok). A tető előtti egyenesben ment el mellettem Zsófi, így mire felértem, már ugorhattam is be a kocsiba melegedni, és uzsonnázni. Lassan a többiek is megjöttek. Kiderült, hogy ők kürtős kalácsoztak a Gyilkos-tónál.

Egy nem túl hosszú utazás várt még ránk Csíksomlyóra. 19.00-tól volt Nagyboldogasszony tiszteletére a szentmise. Előtte tíz perccel sikerült odaérnünk. Csodálatos érzés volt otthonról 800 km-re magyar nyelvű szentmisén lenni ennyi magyar ember között. Itt énekelni a „Boldogasszony anyánk” kezdetű dalt…
Francois-ék is le voltak döbbenve, hogy hogyan lehet mindez. Elmagyaráztam nekik.

A szállásunk a szemben lévő Hotel Salvatorban volt. Itt is nagy szeretettel vártak bennünket, és természetesen mindenki magyarul beszélt, ami igazán jólesett.
http://farm3.static.flickr.com/2855/9724956024_9a60165e26_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7455/9721729749_e89d70c313_o.jpg
http://farm6.static.flickr.com/5448/9724960346_54a2ed4f61_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7370/9724962392_d4f9fe8260_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2811/9721737087_1df8b2b7c1_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7341/9729964280_b1ac17cfcd_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3694/9726739263_5100240330_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7362/9726741589_737687276f_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7439/9726745087_14a0f7e0be_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2862/9726746685_d631a7531f_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3672/9768324686_01c9c762ee_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3747/9768115281_0164cbd614_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2849/9768123972_a561793c9d_o.jpg
http://farm6.static.flickr.com/5539/9768335936_9998f2034a_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2840/9768347524_ce7217f950_o.jpg


3. nap 2013. 08. 16.
Az előző két nap korai kelései után ez már egy nyugodtabb reggel volt. Nagyon tetszettek a reggeli fények a kegytemplom körül. Utunkat Brassó felé vettük, amelynek nagyságán (250 000 lakos) igen csak meglepődtünk. A közlekedését nagyon ötletesen, három sávos körforgalmakkal gyorsították fel. Egyetlen helyen térítettek csak el a táblák bennünket, de onnan is ügyesen a helyes irányba fordultunk.

A Bratocsa-hágó (1272 m) emelkedőjét a Négyfalu felett elhelyezkedő tó partjáról indítottuk. Eleinte nagyon tágas mezők között kerekeztünk, ahol az emelkedők közé lejtők is keveredtek. Az idillt az időnként (nem kis) sebességgel elrobogó kamionok zavarták meg, amelyek erre rövidítettek Bukarest felé. Később aztán szerpentinessé vált az út. Ezen a részen akadt olyan helyzet is, hogy egyszerűen nem fért el egymás mellett két kamion, így lépésben kellett mellőzniük egymást. Ekkor Heiko-val körbevettük Finn-t, hogy a lehető legnagyobb biztonságban lehessen. Közben azért beszélgetni is tudtunk, így szinte váratlanul értünk fel a csúcsra. A környező természet szép volt, de szemét és kóbor kutya is akadt a parkolóban. A lejtmenetben eleinte óvatos voltam, a tágas részen léptem inkább csak oda.

Pakolás után ismét Brassón kellett átverekednünk magunkat, és megcéloztuk a legendák szerint Drakula grófról híres Törcsvár (Bran) városát. Innen indul a Törcsvári-hágó (1290 m). Jellemző a turisták mennyiségére, hogy alig találtunk parkolóhelyet a három autónknak. Az eső közben elkezdett esni. Ebből már látszódott, hogy ez a hegy erős menet lesz, hogy minél kevesebbet kelljen így tekerni. Bár végig esett az eső, azért nagyon jó volt látni a csodálatos zöld színekbe öltözött hegyeket, a Nagy Bucses (2505 m) és a Királykő (2238 m) magaslatait. Finn-nek nagyon tetszett, ahogyan a nagyfeszültségű távvezetékek hangosan „zizegtek” a csapadéktól. A forgalom sajnos itt is elég intenzív volt. A lejtmenet is gyorsan – és balesetmentesen – megvolt,  és kocsival folytattuk utunkat Fogaras felé. A szállásunk nagyon szép és tiszta volt. Este pedig „várnapok” voltak a városban, így egy kis fesztiválban is részünk lehetett. A reneszánsz stílusú várat még Bethlen Gábor alakíttatta ki, amely később hírhedt börtönként is funkcionált.
http://farm6.static.flickr.com/5330/9795541146_686785658f_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7362/9795529054_194a320423_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2842/9795517105_8fa54e60ce_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3704/9795554416_a3efce6af8_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7322/9795524525_9034072e2d_o.jpg
http://farm6.static.flickr.com/5470/9831154123_f0b20707ed_o.jpg
http://farm6.static.flickr.com/5334/9831053654_03c2f7c45d_o.jpg
http://farm6.static.flickr.com/5495/9831161393_ba048863a8_o.jpg


4. nap 2013. 08. 17.
Eljött a „király etap” napja. Ezen a napon következett ugyanis a két leghosszabb és talán legszebb emelkedő is. Egy rövid utazás után megérkeztünk Erdély legmagasabb hegyláncához, ahol egyben Románia legmagasabb pontja is emelkedik, a Moldoveanu (2544 m). A Transzfogarasi út (2042 m) nem olyan régi, mint az Alpok hasonló hágóútjai. Az 1970-es években épült Ceausescu utasítására. Alapvetően nem lett volna rá szükség, hiszen a közeli Vöröstoronyi szoroson át sokkal kényelmesebb út vezetett át a Déli-Kárpátokon át Havasalföldre. Az északi oldala a rövidebb és meredekebb, mi is innen másztunk fel rá.

A hétvégére való tekintettel a forgalom elég nagy volt. Az autókról azért elmondható, hogy annyira nem bánnak „kesztyűs kézzel” a bringásokkal, mint azt az Alpokban megszokhatta az ember. Sokszor ők maguk sodorják egymást dugós, feltartós helyzetekbe. A hágó több pontján is elég kaotikusak voltak a közlekedési szituációk. A táj azonban lenyűgöző. Ezt az emelkedőt többnyire Andi társaságában másztam meg, akivel tartottunk egy tízórai szünetet is a vízesés közelében. Az erdőhatár után lett igazán szép a terület. Csodálatosak voltak a viszonyok is a közben előjött felhők között lavírozva. Sok híd, illetve viadukt is akadt az útvonalunkon. Az aszfalton távolságjelzések is voltak, ami nagyban bíztatta az embert a hátralévő nehézségek leküzdésében. Aztán egy nagyobb dugót mellőzve értünk fel a 2042 méter magas csúcsra. Elképesztő tömeg volt a hágón lévő parkolókban. A társaságunkból mindenki megvárta egymást, majd több hullámban kezdtük meg lejtmenetünket. Ismét Andira „tettem a kereket”, aki rendkívül jól lejtőzik. A korábbi tízórais helyszínünknél óriási fennforgások voltak a kocsik tekintetében. Nagy előny volt itt a bringa, hiszen csak az út mellett vagy az álló kocsik között lehetett lavírozni. Közel egyórás volt így is a lejtmenet.

Elég meleg volt már délután, amikor átautóztunk Nagyszebenbe. A hotel parkolója tele volt kerékpártartóval felszerelt autókkal. Meg is lepődünk ezen, de kiderült, hogy másnap rendeznek egy MTB maratont, a számunkra is célpontot jelentő Paltinis (1440 m)-re. A szobák elfoglalása után neki is ugrottunk az egyáltalán nem rövid emelkedőnek. Először Nagyszeben déli részén haladtunk egy nagyon szép erdő mentén. Később egy nyíltabb terület következett, majd pedig Rasinari faluja. Rendkívül érdekes volt szűk főutcája a zárt sorú beépítésekkel. A település után elhagytunk még pár házat, majd egy jobb kanyarral megkezdődött a szerpentinezés. Az emelkedése és a minősége is nagyon tetszett. Egy probléma jelentkezett csak, hogy elég éhes lettem. Valahogyan felkapaszkodtam a csapattal a fennsíkra, ahol a Linnert családdal tartottam. Ekkor Finn megindult Andi és Balázs társaságában, én pedig Heiko-val tettem meg a hátralévő távolságot a csúcsig. Nagyon megnyugtató hely volt. Az összes hegyet tekintve innen tudtam a legjobb lejtmenetet produkálni. Ráadásul a sík szakaszra Balázs egy „vonatot” szervezett, és közel 45-ös tempóval zúgtunk be Nagyszebenbe. Igazi megkoronázása volt ez az erdélyi túránknak.
http://farm3.static.flickr.com/2825/9927971173_cb8cf5c7c2_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3815/9927831586_fca4edb85f_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7457/9927979513_18cbd3c629_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2881/9927841136_fd7191904b_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7322/9927828315_453c908358_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3762/9963246525_70d6382962_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7290/9963313056_9998b8f336_o.jpg
http://farm8.static.flickr.com/7434/9963383583_bf3132ce83_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2828/9963263695_387a0d98de_o.jpg
http://farm4.static.flickr.com/3791/9963270325_f15fe920c4_o.jpg


5. nap 2013. 08. 18.
Az utolsó napra már csak a hazautazás maradt, ami azért nem volt túlságosan rövid.

Csodálatos utazás volt ez az egykori Magyarország területén, és nagyszerű találkozás kedves emberekkel!

Tekerésekkel kapcsolatos adatok:
Teljes táv: 297,7 km
Teljes szint: 6430 m
Meghódított BIG-ek száma: 9 db


Írta: Kreicsi Gábor
Fotók: Kreicsi Gábor

Nagyszerû Gábor, élmény volt olvasni. Szép évet zártatok, gratula mindenkinek!


Ígértem, hogy egy kis beszámolót én is tartok, bár az élmények már nem annyira frissek. Szerencsére idén elég sok helyre eljutottam pedig külön tervezve nem volt.

Kezdeném akkor a nem tervezett mászásokkal. Mivel Európát járom egy furgonnal (sofõrködök), így gyakran elõfordul, hogy BIG-ek közelében is járok, és ha szerencsém van akkor ezt ki is tudom használni. Idén így 5 BIG-et tudtam felkeresni. A legkülönlegesebb és legmesszebbi a Monte do Faro (501) Portugália északi részén a Spanyol határnál. Az elsõ km elég laza, 2-5%-os, majd onnan a végéig 6-10% közötti részek vannak. Nem sok látványt nyújt maga az emelkedõ, csak 1-2 részen van egy kis panoráma, de az óceánt még tiszta idõben se lehet szerintem látni. A csúcson egy buszmegálló szerû helyre érünk, innen 100m-re el lehet sétálni egy panorámát nyújtó helyre ahol egy kis kápolna szerûség is van. Én elég párás idõben voltam ott, szóval túl jó képeket nem tudtam csinálni.

2 német dombon is jártam, kicsit csalódás volt mindkettõ. A Kahler Asten (178) a ruhr vidéken található, semmi extra panoráma vagy kilátás végig az úton. Viszont a németeknél sok helyen nem lehet a másod-harmadrendû utakon se bringázni, sokszor kényszerül az ember bringautakra, aminek egy része murvás. Szóval ha valaki nem ismerõs a környéken vagy nem készül fel nagyon elõre útvonaltervvel, az pórul járhat egy országútival. De hogy valami pozitívat is mondjak, a lejtmenetet nem ott terveztem ahol felfele tekrtem, és ezt nagyon jól is tettem. A domb másik oldalán van Winterberg nevû település, itt van egy bobpálya amit felkerestem. Éppen bringás rendezvény volt, a bobpályán felfele idõfutamoztak. Nagyon brutális. Én a pálya melletti szervizutakon gurultam le ill. tekertem fel, de gyakran mértem 20-25%-os részeket is. Szóval ez a része kicsit enyhített a csalódottságon.
A másik német domb a Winterbergstrasse (162) más néven Großer Winterberg. A német cseh határon helyezkedik el, végig az erdõben megy az út. Semmi panoráma se út közben se a tetõn. Ráadásul több szakaszon murvás az út. Szerintem outival még pont rá lehet menni mert finom murva, de azért mégse aszfalt.

És két Luxemburgi bucka is megvolt. Birgerkraiz (149) és Mont Saint Jean (150), ezekre nem is írnék semmit, két egyenként 2km-es dombocska. Bár a Mont Sain Jean vége elég brutál, 24% volt a max meredekség amit mértem.

Jöjjenek a tervezett túrák, bár ezekrõl nem írok sokat mert mindenki ismeri õket, inkább csak a saját élményeket.

Két osztrákkal kezdtem az évet, hirtelen jött ötlet volt, reggel korán kiautóztam, este jöttem haza. 2 BIG fért bele az idõmbe, a Sonnwendstein (671) és a Preiner Gscheid (670). A Sonnwendstein jól megizzasztott és kivette az erõmet. Még nagyon a szezon elején mentem szinte 0 erõnléttel. Viszont voltak még hófoltok és a kilátás is pár helyen szuper volt. Viszont ezért a Preiner Gscheidre csak a gyengébbik oldalról mentem fel ami ugye nem egy panorámaút.

Nyár elején egy barátommal kiugrottunk pár napra Bormioba. 3 BIG volt a termés, közte 2db 2000-es. Ami miatt mentünk az a Stelvio volt. Szerencsére fantasztikus idõben tekertünk fel rá, nagy élmény volt. Másnap pihenésképpen autóztunk egyet, a Como-i tónál a Madonna del Ghisallo-t kerestük fel. Sajnos délután már a múzeum zárása elõtt fél órával érkeztünk, de azért bementünk. Azt mondják, ide kevés egy fél nap is, mert érdekes filmeket vetítenek benn. Igazuk lehet. Mi csak gyorsan körbeszaladtunk és kattogtattunk a fényképezõvel. De így is sok különlegességet láttunk. Benéztünk a kápolnába is, ahol többek között Fabio Casartelli összetört bicaja is van. Egy aranyos néni árul a kápolna elõtt, megkínált minket sütivel, persze azért valami ajándékot vettünk is nála. A medál az viszont nagyon drága, ha jól emlékszem 30 Euro, azt nem vettük meg.
És ami ezen a túrán nekem a fénypontot jelentette az a Gavia volt. Bormio felõli oldalról másztam meg, és valami fantasztikus volt. A panoráma végig csúcsszuper, személy szerint nekem jobban tetszett a Stelvionál is. Az idõjárás bolondos volt viszont, de ezen a napon semmi se állíthatott meg. Szikrázó napsütésben 25 fokban indultam, majd nagy lehûlés, kicsit feljebb ismét kánikula és napsütés. Az utolsó 2 km-re pedig kaptam egy jégesõt is. Persze amikor felértem már elállt. De ez így volt jó, hogy az elemekkel is meg kellett küzdeni a feljutáshoz.

Másik többnapos kiruccanásra hárman mentünk, Dolomitok és Tirol között vaciláltunk, végül a Tirol gyõzött. Oetz-ben volt a szállásunk, egybõl kezdésképpen a kiérkezést követõen a Kühtai-al bírkóztunk meg. Gábor felcsalt a Finstertal-i víztározóhoz, ami akkor egy kicsit rosszul esett (2000m-nél még plusz 4km és 400szint), de a látványért megérte. Csodás fények és panoráma, lezárt út, tehát egyetlen autós se volt. Igazi élménybringázás. Másnap jött a királyetap, várt ránk az Alpok legmagasabb aszfaltos pontja. Életem legnehezebb emelkedõje volt, Söldenig még csak kicsit emelkedett, de onnan aztán a végéig brutál volt. Viszont itt is fantasztikus képeket tudtunk lõni. Sajnos a napba már nem fért bele a Timmelsjoch. Következõ napon egy kis autózás után a Bielerhöhét kerestük fel. Stausee-nél raktuk le a kocsit, majd egy erdei úton legurultunk Partenen fele és onnan le Bludenz. Partenenig nem volt vészes az emelkedõ, majdnem végig a fõút mellett klassz bringaúton lehetett haladni. A fizetõkapu után pedig elkezdõdött a tekergés. A meredekség megnõtt és a szerpentinek csak követték egymást. Sajnos a forgalom is elég nagy volt.
Utolsó napnak kis levezetést szántam, örömbringázást, viszont nagyon nem úgy sült el a dolog ahogy terveztem. A Pillerhöhét néztem ki magamnak, gondoltam az nem lesz túl nehéz a végére. Tévedtem. Sajnos a legnagyobb ellenségem majdnem legyõzött, kánikula volt. Semmi légmozgás és szikrázó napsütés. De azért csak leküzdöttem valahogy a hegyet, a tetõn egy helyen szép panoráma nyílt az Inn völgyére is. Lejtmenetben egy defektet is kaptam, de szerencsére nem lett belõle komolyabb baj.

Képek itt:
https://www.dropbox.com/sh/ejhhdyjf2h882d3/tZEM1k5i9s

Nagyon szép összefoglaló Willy!
Gratulálok az aktivitásodhoz!

A legjobbakat!
Gábor
 

Szia Gábor!

Ugyan még nem olvastam teljesen végig az összes beszámolót, de szeretnék gratulálni! Nagyon szép és rendkívül változatos kerékpáros évet zársz!

Persze gratulálok Willy-nek is! Igencsak komoly teljesítmény!

üdv:
balázs

gabor kreicsi wrote:

Túrázás sikerült az utóbbi két nyáron?

Inkább itt válaszolok... :-)

Az elmúlt két nyár inkább a barlangászatról szólt, 2012-ben egy nagy álmom vált valóra, a Pireneusokban jártam a Pierre Saint Martin barlangban (túraleírás), tavaly nyáron pedig egy hetet töltöttem a romániai Aninai-hegységben és a szerbiai Miroč-hg.-ben, szintén barlangászattal (túraleírás).

De hogy ne legyek annyira off, bringázás is volt, tavasszal egy barátommal vonattal és biciklivel kimentünk a Giro-ra, megnézni a Sella Nevea-i hegyi befutót, majd a másnapi rajtot Cave del Predil-ből. A Mangart-ra a nagy hó miatt nem tudtunk feljutni... :-(





album itt

Povi wrote:

gabor kreicsi wrote:

Túrázás sikerült az utóbbi két nyáron?

Inkább itt válaszolok... :-)

Köszönöm a szép beszámolókat!

Azt már két éve éreztem, hogy az életednek milyen fontos tere a barlangászat. Igazán nehéz feladatokat valósítottatok meg. Gratulálok!
A beszámolók után egy kicsit javult az általános műveltségem is. Köszönöm!
Sajnálom, hogy nem sikerült a Mangart, talán majd legközelebb. Nekem a Sella Carnizza (nincs is olyan messze a Mangart-tól) nem sikerült elsőre (lavina veszély miatt), aztán váratlanul - még fél éven belül - mégis feljutottam rá, a másik oldalról, nyári körülmyének között.

Hello gábor!

Most olvastam át a Bosznia-Horvátország túrabeszámolódat,és rögtön lenne néhány rövid kérdésem:

-A Kupeska Vrata alaguton át lehet-e hajtani bringával?
-Mennyire forgalmas a Banja luka-Bugojno szakasz?
-Én úgy tudtam a Sveti Juréra a bringásoknak is fizetni kell?
-Mennyire forgalmas a Ploce-Mostar-Sarajevo út,esetleg a Neretva mellett van e valamilyen mellékút?
-Sarajevó után az autópálya mellet lehet valahol bringával menni?
-A Makarskai szállás is jónak tünik,tudsz-e árat mondani,úgy látom szezon elött voltatok?
-Volt-e nagy forgalom a Makarska-Ploce szakaszon?
-Hol váltottatok bosnyák márkát,lehet-e forintból váltani?

Most hirtelen ennyi,válaszodat elöre is köszönöm.

cobranco wrote:

Hello gábor!

Most olvastam át a Bosznia-Horvátország túrabeszámolódat,és rögtön lenne néhány rövid kérdésem:

-A Kupeska Vrata alaguton át lehet-e hajtani bringával?
-Mennyire forgalmas a Banja luka-Bugojno szakasz?
-Én úgy tudtam a Sveti Juréra a bringásoknak is fizetni kell?
-Mennyire forgalmas a Ploce-Mostar-Sarajevo út,esetleg a Neretva mellett van e valamilyen mellékút?
-Sarajevó után az autópálya mellet lehet valahol bringával menni?
-A Makarskai szállás is jónak tünik,tudsz-e árat mondani,úgy látom szezon elött voltatok?
-Volt-e nagy forgalom a Makarska-Ploce szakaszon?
-Hol váltottatok bosnyák márkát,lehet-e forintból váltani?

Most hirtelen ennyi,válaszodat elöre is köszönöm.

Kedves Cobranco!

Örülök, ha segíthetek!
Íme a válaszaim.
- A Kupeska Vrata alagútnál nincs kitéve, hogy bringával behajtani tilos, de elég szűk és sötét. Lámpa mindenképpen szükséges a bringára és nem árthat a fényvisszaverővel ellátott ruházat sem.
- A Banja Luka - Bugojno szakasz alapvetően nem volt forgalmas, csak Banja Luka közvetlen környezetében volt igen intenzív a mozgolódás. Az útvonal csodaszép!
- Igen, én is olvastam ilyen beszámolókat. Mi odamentünk, szóltam, hogy hová mennénk és mivel. Erre az őr intett, hogy mehetünk. Egyébként, olyan kiírás nincs, hogy bringásoknak mennyi a behajtás, kizárólag az autókra vonatkozó információ van kint. Nekem egyértelműnek tűnt - ahogyan az Alpokban - a bringásoknak, gyalogosoknak ingyenes.
- Ez már jóval forgalmasabb útvonal az előzőnél, talán a többség ezt használja az É-D-i átjárásként. A mellékutat otthon tudom neked megnézni, hogy van-e, mert vettem egy elég jó térképet, de nem úgy tűnt, hogy a völgyben lenne másik utacska is. Valószínű, hogy akkor csiki-csuki megoldásként kellene menned. Egyébként az csak rátenne az amúgy sem kevés szintre, ami ezen a vonalon van, de a táj lenyűgöző.
- Ezt az autópályás dolgot is megnézem majd.
- A szállásunk Makarskában nagyon jó volt. Három szoba, mindegyik külön fürdővel. Ezen kívül egy légterű konyhával nappalival 225 EUR volt az öt éjszakára. Nyolcan férnek el egyébként benne.
- Amikor mi voltunk (május) és azokban a napszakokban (reggel és este) nagyon gyér volt a forgalma.
- Nem váltottam egyáltalán bosnyák pénzt, de még horvát kunám sem volt. Ahol fizetni szerettem volna, ott jó volt az EUR vagy a kártya is.

Jó felkészülést!
Ha bármiben segíthetek még, csak szólj.

Gábor

cobranco wrote:

Hello gábor!
-Mennyire forgalmas a Ploce-Mostar-Sarajevo út,esetleg a Neretva mellett van e valamilyen mellékút?
-Sarajevó után az autópálya mellet lehet valahol bringával menni?

Meg is néztem a térképet.
- Nincsen a Neretva mellett másik út. Ha nem a völgyben akarsz menni, akkor fel-le kell járni a hegyeken keresztül. Jóval hoszabb és bőséges szintet ad. Mondjuk szebb is.
- Igen, megvan még a régi mellékút, de nagyon kanyargósan megy és kérdéses a minősége. Kerülgeti oda-vissza az autópályát.