2011. évi túrabeszámolók

Napok óta havazik, unalmamban nagy vonalakban összefoglaltam a 2011-es évemet.

BIG_2011

BÚÉK mindenkinek.

Buék nektek is ! :-) /mailt is írtam/
Hát ez rengeteg, még olvasni is, noha csak vázlatos volt.
Napokon belül én is megleszek a francia túráéval.

A svájci-olaszról a rövidet már megírtam, azt majd adagolom ide.
Feri, ugye írsz / írtál az évkönyvbe is ?

Üdv: GyG

Nagyon jó az összefoglaló Feri!
Gratulálok!


Én is készítettem egy vázlatot.
A 2011-es év nagyon sok ajándékot és hozzám mérten új rekordokat hozott. Pedig a hozzáállás alapján nem feltétlenül ez volt várható.
Voltak ugyan nagy terveim, de egyik sem olyan, hogy mondjuk külön készülni kellett volna rájuk.

A lényeg az volt, hogy nagyjából ott túrázok, ahol éppen vagyok, amennyi szabadidőm van, a külföldi megmozdulások pedig költségtakarékosan (jóval kevesebb pénzt tudok ilyen célokra költeni) vagy a klub tagokkal vagy a családdal történik. Igyekeztem a munkába járást és az ügyintézést is bringával csinálni tekintettel az üzemanyag árakra ill. a környezetvédelem sem elhanyagolható. Magyarul kötetlenül, felhasználva az ötleteimet, logisztikámat.

A sikerekhez nagyban hozzájárult az egészség is. Én nem emlékszem olyan évre, hogy egyetlen egyszer sem voltam beteg. Nos, 2011-ben ez is sikerült.

A célkitűzések a következőek voltak:
1. Zone 08 pipa.
2. Galyatető 25x.
3. Klubos bringázás (ok) megszervezése.
4. Közös tekerések klub tagokkal, BIG tagokkal, Ferivel, Pupuval...
5. Hazai teljesítménytúrák közül a "szokásosak" meglátogatása.
6. Teljesítménytúrák szervezése.

1. A zone 08 végül a szüleimmel közös utazás volt és részben Ferivel való közös tekerés. Óriási segítség volt mindannyiunk részéről a sok segítség. Nélkülük nem sikerülhetett volna a zone 08. Ráadásul anno 1994-ben a szüleimmel volt az első osztrák BIG-em a Hochtor is. Így végül 17 év alatt lett meg a 75 BIG. Nem akartam sietni vele.

2. A Galyatető25x-nél szempont volt, hogy minél költségtakarékosabb legyen a megközelítés, így amennyire csak lehetett próbáltam autó és vonat nélkül megoldani a 25 mászást. Ez végül nagyon jól sikerült, hiszen 5000 Ft-ból kijött a komplett utazás, már amikor szükség volt rá.
Összesen 1809 km és 24 821 m szint jött össze a mászásokból, melyekből csak kifejezetten Galyatetőre mászásként 561,1 km és 19138 m szint jutott. Az átlaghőmérséklet 16 fok (február - szeptember) volt és összesen háromszor voltam esőben, de csak egyszer áztam el.
A kihívást négyen vállaltuk (Domonkos György, Puskás Aladár, Vincze Gábor és én), összesen tizenhárom alkalommal sikerült valamelyikükkel közösen a tekerés.

3. A Salgótarjáni HKE-vel annyi közös túrát sikerült tennünk, amennyit korábban sohasem.
Ezek a következők voltak:
Téli Mátra teljesítménytúra - Domonkos György, Vincze Gábor
Piros túra - Ábrahám Balázs
Balkán - Ábrahám Balázs, Vincze Gábor (4 napos)
Karancs-Medves teljesítménytúra (bejárás) - Domonkos György, Vincze Gábor
Negyven hegyben egyben (bejárás) - Domonkos György
Sándor Móricz teljesítménytúra - Ábrahám Balázs
Hű, de jól érzem magam! teljesítménytúra - Ábrahám Balázs, Vincze Gábor
Patai kör teljesítménytúra - Vincze Gábor
Giro d' SHKE - Ábrahám Balázs, Domonkos György, Kiss György, Vincze Gábor, Puskás Aladár (3 napos)
Abroncsos-puszta - Domonkos György
Edzés a keresztfiammal - Vincze Gábor
Magyar-Szlovák határon át teljesítménytúra - Vincze Gábor
Jubileumi rendezvény - Domonkos György, Kiss György, Vincze Gábor, Puskás Aladár
Börzsönyi-hágók - Vincze Gábor (2 napos)
Börzsönyi-kék-túra - Ábrahám Balázs

4. A klubtagokon túl sikerült a közös tekerés a BIG day-n elég sok BIG taggal. Ferivel is sikerült ismételten a közös tekerés, nem is egyszer, így 2008-óta minden évben tudtunk együtt tekerni, remélem, hogy ez a folyamat folytatódik. Pupuval pedig, három napra Kárpátaljára mentünk bringázni.

5. Teljesítménytúrák.
Összesen 17 rendezvényre tudtam elmenni. A legnagyobb átlag a Keviczky József emléktúrán volt, köszönhetően Bergernek, aki így fogalmazott: "Megtisztelő lenne, ha foghatnám neked a szelet." Így is nyelvlógatással tudtam ragadni rá, képzelem mit ment volna "hátizsák" nélkül. 27.5-ös lett az átlagom.

6. Öt teljesítménytúrán voltam rendező, társrendező, pontőr vagy segítő.
- Wass Albert emléktúra (Börzsöny)
- Karancs-Medves 50
- Negyven hegyben egyben (Karancs-Medves)
- The BIG day (Mátra)
- Fel a Kálváriára! (Karancs-Medves)

Új rekord számomra az éves összes km, az összes szint és a napi szint is bringával.
A száraz adatok:
Összes táv: 7642 km.
Ebből országútival: 3587 km
MTB-vel: 4055 km
Heti minimum: 6,7 km, maximum: 377,5 km

Összes szint: 110 127 m
MTB-vel: 56 037 m
Országútival: 37 909 m
Gyalog: 15 496 m
Heti minimum: 565 m, maximum: 7 795 m

Fentiekből külföldre 778,3 km és 19 435 m szint jutott.

Átlaghőmérséklet: 19,8 fok, minimum: -1 fok, maximum: 38 fok.

Gratulálok Gábor!

Ez tényleg mozgalmas év volt neked.
17 év alatt 75 Zone 08-as csúcs. Ezt nem hiszem, nem sokkal lehetsz több mint 17.

Nekem a B.I.G Day volt a legjobb kerékpáros élmény 2011-ben. Én 2009-ben kezdtem el rendszeresen biciklizni, és egyre jobban megy. Tavaly már elértem azt a minimális szintet amit magamnak kitûztem. Persze szeretnék még fejlõdni, a célok is megvannak. Nálam a család az elsõ, de szerencsére támogatnak a hobbimban. Az országúti biciklim megvételét is a feleségem "erõltette", látta rajtam, hogy ez minden vágyam.

2011-ben nem is tekertünk együtt a B.I.G Day-en kívül?
Tavasszal remélem összejön.

Sonny

gabor kreicsi wrote:

4. Közös tekerések klub tagokkal, BIG tagokkal, Ferivel, Pupuval...

sonnycrockett wrote:

Gratulálok Gábor!

Ez tényleg mozgalmas év volt neked.
17 év alatt 75 Zone 08-as csúcs. Ezt nem hiszem, nem sokkal lehetsz több mint 17.

Nekem a B.I.G Day volt a legjobb kerékpáros élmény 2011-ben. Én 2009-ben kezdtem el rendszeresen biciklizni, és egyre jobban megy. Tavaly már elértem azt a minimális szintet amit magamnak kitûztem. Persze szeretnék még fejlõdni, a célok is megvannak. Nálam a család az elsõ, de szerencsére támogatnak a hobbimban. Az országúti biciklim megvételét is a feleségem "erõltette", látta rajtam, hogy ez minden vágyam.

2011-ben nem is tekertünk együtt a B.I.G Day-en kívül?
Tavasszal remélem összejön.

Sonny

gabor kreicsi wrote:

4. Közös tekerések klub tagokkal, BIG tagokkal, Ferivel, Pupuval...

Köszönöm szépen!

Csak pár reakció.

Én az egyenletességre törekszem. Annak nagyon örülök, hogy most is nagyjából olyan erőben vagyok, mint húsz éve.
A család nálam is jóval fontosabb a bringánál, ezért is van az hogy sokszor úgy illesztem be valahová a bringázást. A támogatás megvan.
Sajnos 2011-ben nem sikerült a BIG day-n kívül együtt tekerni, persze ott is gyorsan elhagytál...
Idén tervezek majd egy ORSZÁGÚTIS kört a Börzsönyben. Igyekszem szólni.

De többször megvártalak!
Ha kereket látok magam elõtt igyekszem tartani a tempót. A srácok pedig nem lacafacáztak...
Akkor sem értettem hova sietnek (lehet, hogy ez a tempójuk )... Nem vették észre, hogy egyre kevesebben vagyunk.
Mondjuk ennyi embernél nehéz összehangolni a tempót, de lassítani mindig könnyebb, mint gyorsan menni.
Mindegy, engem nem zavart, csak azt hittem együtt megyünk. De lehet, hogy ez nem is volt szempont.
Ezért nem is írtam ilyeneket eddig.

Tudom, hogy te nem éllel mondtad ezt, ismerlek ennyire. Csak most ez eszembe jutott.

Kérlek akkor is szólj, ha bármilyen országútis túrát tervezel, és én is beleférek az elképzelésbe. Pl. a Cserhátban is szívesen tekernék.

gabor kreicsi wrote:

Sajnos 2011-ben nem sikerült a BIG day-n kívül együtt tekerni, persze ott is gyorsan elhagytál...
Idén tervezek majd egy ORSZÁGÚTIS kört a Börzsönyben. Igyekszem szólni.

Persze sonny, semmi gond! Jól értelmezted a szövegemet, semmi él nem volt benne.

A miértekre nincs válasz, de engem nem zavart, hogy külön mentünk. 75%-ban mindíg volt valaki körülöttem. Egyébként is megszoktam már a saját tempót ill. azt is észrevettem, hogy nagyon nehezen alkalmazkodom mások (gyorsabb) tempójához. Szoktam mondani, hogy inkább megyek 25-28-al önállóan, mint 30-35-öl szélárnyékban.
Van aki szeret lassítani, van aki nem, van aki felveszi a "kesztyűt", van aki nem stb.
Szerintem jó volt ez így és jó lesz a Kékes-tető 3x-nél is, hiszen a csúcson megvártuk egymást.
Nekem a BIG találkozó volt ilyen szempontból csalódás, mert ott egy dolog, hogy szintén külön tempóban mentünk fel, de a meghirdetett "csúcstalálkozó" is elmaradt. Pedig mi ahhoz az időhöz képest osztottuk be a tempót ill. a megállások idejét. Erre felfelémenet egyszer csak jött szembe a mezőny.
Másnaptól már nem is mentünk a csapattal, inkább önállóan szerveztük az utakat és esténként így is jókat tudtunk beszélgetni.
Tehát - úgy tervezem - hogy most is lesz egy silabusz a BIG day-hez és mindenki beoszthatja a tempóját.

Az elképzelésekbe te mindíg beleférsz, csak van úgy hogy pénteken este derül ki, hogy mondjuk szombat reggel megyek a Börzsönybe, akkor már inkább nem szólok. Idén sajnos külső körülmények miatt nem jött össze a közös tekerés A nyári baleset után jött a te nagyhideghegyi utad és annak a beszámolója után inkább már nem szóltam, amikor hágózni mentem - terepen - a Börzsönybe.

Sziasztok !

Gábor, ha jól emlékszem a TT-k nevére, ezek szerint gyalogosakon is voltatok BIG tagokkal ?

Te is mozgalmas évet zártál :-) Gratulálok !
Érdekes, hisz nem is tudtunk egymás adatairól és persze nekem TELJESEN más volt az évem hullámzása, kiegyensúlyozottsága, mint Neked. (Nekem szintben aug végéig megvolt 95%-a és év elején sem sok, de 40 napot tekertem határon kívül, abból kb. 38 csak hegyeken. Végül picirivel lett több az én szintem: 116ezer m (pontos adatok otthon) és kb. 6500km-re jött össze ez. Még mindig sikerült a szintemelkedés / táv arányon javítanom; így az idei a legmagasabb érték. Nem csoda: idén volt a legtöbb az Alpok / összes évi km arány.

A BIG day-t illetően nekem inkább az 1. BIG day-en volt csalódás, hogy valakik széthúzták a sort, a Galya3* miatt, már a nehézség miatt is esélyes volt, hogy valakik jobban sietnek. Szerintem sem gond ez, főleg hogy valakik otthonról tekertek, ill hamarabb el kellett menniük, persze - mint látjátok - én is támogatom, hogy a többség, a mag többnyire együtt menjen. Főleg ha időnként végülis - majdnem - mindenkivel megyünk egy-egy szakaszt közösen. Rajtam nem múlt.

Sonny, tavaly voltál a Békás 100-on ? (nem emlékszem, elnézést). Ajánlom, ahogy van egy-két jó hegyes TT. Ha meg nem csak hegy (hiszen síkon is igen erősen mész), akkor ott van a Velence 10szer.

üdv: GyG

Nem voltam a Békás 100-on, de lehet, hogy megnézem. Ha jól emlékszem ti is jöttök Samirral.
A Velence 10X most még nem vonz, inkább az ország hegyes területeit preferálnám.
Egyszer már megvolt egyébként.


Más:
Múltkor kérdeztem, hogy megvan-e még a Galya 3X videója valahol? Akkor biztos elkerülte a figyelmed, mert nem válaszoltál.
Nos?

gyorgyigabor wrote:

Sonny, tavaly voltál a Békás 100-on ? (nem emlékszem, elnézést). Ajánlom, ahogy van egy-két jó hegyes TT. Ha meg nem csak hegy (hiszen síkon is igen erõsen mész), akkor ott van a Velence 10szer.

üdv: GyG

Köszönöm Gábor az elismerést!

Igen, gyalogos tt-kre is járunk. A Téli Mátra az egyik nagy kedvencem, már 11x voltam, a másik a "hazai" Szent László túra. Gyönyörű helyeken futnak és nagyon jó edzés szokott lenni a bringás szezonra mindkettő.

Egyébként itt van az idei teljesítménytúrák listája.
http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/teljesitmenyturak_2012_elozetes
Sonny is találhat bennük bőven hegyvidéki, országúti teljesítménytúrákat. Jó kis rendezvények ezek és szerintem ár/érték arányban is messze többet jelentenek - szerintem - mint bámilyen verseny.

A hullámzás nálam mindíg nagyon alacsony mértékű. Mármint a formám és a futott km-ek, szintek is egy lapított hullámot mutatnak az év folyamán. Ez a stílusomból és az életvitelemből is adódik, hogy télen is ugyanúgy igénylem - és csinálom is - a mozgást, mint nyáron és nagyon sokkal több időm nyáron sincs rá.

Sonny, igen, jövünk, de idén még a 60-ra. De máskor vmikor próbaként végigmennék vele a 100-on is, hadd lássuk, mennyi idő kell neki: sztem 7 és 1/2 - 8 óra alatt nem volna rossz.

Galya: holnap feltöltöm, bár azt hiszem, akkor még nem volt alatta zene, de lehet, hogy most a progival már tennék alá itt-ott. Többnyire azért meghagynám a dumákat alatta.
és én köszönöm, h szólsz újra miatta, néha ezen-azon átsiklok, elfeledem :-((

Most épp egyik legjobb videóm feltöltéséért rimánkodok :-(, mert 1szer elszállt és 2-odszor sem sikerült vmi youtube ok miatt (nem frissült a végén), most próbálom 3-adszor.

sonnycrockett wrote:

Nem voltam a Békás 100-on, de lehet, hogy megnézem. Ha jól emlékszem ti is jöttök Samirral.
A Velence 10X most még nem vonz, inkább az ország hegyes területeit preferálnám.
Egyszer már megvolt egyébként.


Más:
Múltkor kérdeztem, hogy megvan-e még a Galya 3X videója valahol? Akkor biztos elkerülte a figyelmed, mert nem válaszoltál.
Nos?

Köszi, Gábor.
Ha épp itthon leszek / leszünk, akár Samirrel is meg lehetne próbálni a Fertő tó kört.
Látok más esetleges jókat is, de majd inkább ha a részleteket is látni

Tekerés - hullámzás. Na igen, különbözőek vagyunk. Én ha télen is nyomnám, nem lenne időm a beszámolókra, videókra. :-( Bár télen a hűs miatt inkább csak a gyaloglás jöhetne szóba.

IRONBIG: ha vmely hegyen IROnozni akar az ember, be kell jelenteni előre ? Vagy csak csinálom, aztán a végén ?

köszi: GyG

gabor kreicsi wrote:

Köszönöm Gábor az elismerést!

Igen, gyalogos tt-kre is járunk. A Téli Mátra az egyik nagy kedvencem, már 11x voltam, a másik a "hazai" Szent László túra. Gyönyörű helyeken futnak és nagyon jó edzés szokott lenni a bringás szezonra mindkettő.

Egyébként itt van az idei teljesítménytúrák listája.
http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/teljesitmenyturak_2012_elozetes
Sonny is találhat bennük bőven hegyvidéki, országúti teljesítménytúrákat. Jó kis rendezvények ezek és szerintem ár/érték arányban is messze többet jelentenek - szerintem - mint bámilyen verseny.

A hullámzás nálam mindíg nagyon alacsony mértékű. Mármint a formám és a futott km-ek, szintek is egy lapított hullámot mutatnak az év folyamán. Ez a stílusomból és az életvitelemből is adódik, hogy télen is ugyanúgy igénylem - és csinálom is - a mozgást, mint nyáron és nagyon sokkal több időm nyáron sincs rá.

[quote="gyorgyigabor"]Köszi, Gábor.
Ha épp itthon leszek / leszünk, akár Samirrel is meg lehetne próbálni a Fertő tó kört.
Látok más esetleges jókat is, de majd inkább ha a részleteket is látni

Tekerés - hullámzás. Na igen, különbözőek vagyunk. Én ha télen is nyomnám, nem lenne időm a beszámolókra, videókra. :-( Bár télen a hűs miatt inkább csak a gyaloglás jöhetne szóba.

IRONBIG: ha vmely hegyen IROnozni akar az ember, be kell jelenteni előre ? Vagy csak csinálom, aztán a végén ?

köszi: GyG
[quote]

TTT
Lesznek majd részletek is, de most első lépésként a TTT eseménynaptár nyomtatott változata fog kijönni (január vége). Aztán - ha megfelelően fogy - lassan felkerülnek majd a webes változatra is az adatok.
Nagyon sok jó és színvonalas rendezvény van!

Tekerés
Télen alapvetően én is a gyaloglást támogatom, de most valahogy tart még a bringás lendületem. Persze nekem is jobban esik melegebb időben tekerni (bár a kánikulát nagyon nem szeretem), de a plusszok és a napsütés már nagyon bringára hívogató idő számomra.

IRONBIG
Két féle lehetőség van.

Az egyik, hogy előre bejelented, hogy milyen BIG-et szeretnél 25x megmászni és minden egyes mászásod időpontját - a teljesítés után - elküldöd. Ez abból a szempontból jobb, hogy Daniel kirakja a honlapra, hogy az adott emberke, éppen hol is tart. Ez például nagyon tetszett - és motivált is - egy román srácnál, aki október 10-én még csak a 11. mászsánál tartott a Paltinis-en és így is meg tudta csinálni.

A másik, hogy miután készen vagy, elküldöd az adataidat Daneilnek. Ez inkább az egy napos vagy egy hónapos IRONBIG-eknél szokásos, de lehet az évesnél is.

Pár gondolat még a szabályokról. Egyeztettem erről is Daniellel.
0-200 m közötti szintemelkedés - 1 nap
201-500 m szintemelkedés 1 hónap
501 m felett 1 év

Ha valaki terepen megy, akkor szintén ezek a mérvadó számok, csak ott ugye jóval több lehetőség van így a mászásokra. A lényeg, hogy a kiindulási hely valamilyen lakott terület(szerű) legyen. Például itt a Mátrában Lajosháza, Nyírjes vagy a Plilisben Klastrompuszta, Csobánka.

Amúgy ez a kiívás nekem nagyon tetszik és (szerintem) a mi pénztárcánkkal sokkal elérhetőbb is.

Köszi az infókat! :-)

Vili hívott, hogy csináljuk Dobogókőt, de hogy ne annyira legyen szimpla, 1-2 alkalommal megcélzom, hogy egy napon belül 4-5-6-szor felmenjek. Amúgy ugyanis egy évben pl nem akarnék 25 napot erre szánni, de mondjuk 10-15 nap belefér.

Pannonhalmán pedig nem állok meg 25-nél, ugyanis irritál, hogy vki Nyugaton kis buckán 1 napi 1700-1800m szinttel is IRINBIG lehetett.
Ezért dacból...
Év végi levelemben javasoltam elnökünkek, hogy lehetne olyan kihívás, hogy pl adott helyről kiindulva vhány BIG begyűjtésével mennyi szintemelkedést gyűjt az ember, aszerint lennének szintek, természetesen az emelkedők közt semmilyen közlekedést igénybe nem véve.
Pl: 2-3-4 BIG-en így 3000-4000-5000 m szint gyűjtése. Ugyanis ez is könnyen kivitelezhető és nem kell hozzá sokat autózni, míg különben pl akár csak egy 800-as BIG miatt oda el kell menned sokszor.
Nem kizárt, hogy csinálok is ilyet majd karintiában (a Gerlitzen környékén adott is ez) --> hogy mutassam a példát, mert sztem ez is kevésbé az utazásról szólna (főleg emelkedő benzinárak mellett), mint inkább a lábizmokról.

Itthon még viszonylag kevés utazással a Misina kivitelezhető: pl júniusban 3 nap (igaz a leutazás és hazajutás is elvisz pár órát a napból) : 25-ször kell, egy adag az 400m szint, azaz ha az ember megy egy nap 10-szer (4000m szint) akkor lazán megvan 3 alkalomból :-))

GyG

Én idénre Kékes-tetőt tűztem ki, de ha sokat "kell" Gödön lennem és belefér az időmbe, akkor Dobogó-kő is szóba jöhet. Mondjuk a Pilis nekem nincs túl jó helyen, mert a dunai átkelés csak Budakalásznál ingyenes. Majd meglátjuk. A korábban leírtakat tudom ismételni, csak semmi teher, ahogy alakul.

Felső-Borovnyák az valószínűleg szabizással lenne (mondjuk ott lakással a környéken) Misina szintén. Azért én napi tízszer nem gondolom, hogy fel tudnék tekerni. Ezek azonban majd csak jövőre vagy még később. Az élet is még sok mindent hozhat.

Amúgy a magyar BIG-ek közül nekem a Misina nagyon kedves, hiszen ott/rajta kezdtem el igazán szeretni a hegyeket.

Még egy fontos információ. Az egy év, az naptári évet jelent, tehát idén 2012.01.01 - 2012.12.31. közötti időpontban kell lennie a 25 mászásnak. Nem ez első mászástól indul az egy év.

Legutóbbi napom, a királyszakasz végét azzal fejeztem be, hogy nem zavart, hogy hajnali 3 tájban feküdtem le, hisz feldobtak a 2000-esek, a csodás táj és az utolsó napot az ember már féllábbal is kibírja.

2011.06.21, kedd – 11. nap: Bourg St Maurice – Moutiers (500 m) – Courchevel, reptér (2050 m) – Moutiers – VONAT – Bourg St Maurice – Col du Petit St Bernard (2188 m) – Morgex – Avise = 160,7 km + 3100 m szint (3574 kcal)

A nap és az ébredező emberek ébresztettek kb. 6 óra alvás után: a királyetap után nem csoda, hogy kissé nyomottnak éreztem magam és nem buzogott bennem úgy az erő, lelkesedés, mint korábban. Ezek után úgy is készültem a napra: „-Csak letudni valahogy: akár lassan, kókadtan, de végighajtom!”
Mivel korábban már végigtekertem a völgyön, vonattal szerettem volna Moutiersig eljutni, ám a ritkán közlekedő szerelvények miatt tekernem kellett. Ez sem könnyítette meg a napomat. Courchevel Jan Ullrich 1997-es Tour de France győzelme egyik hegyi szakaszának befutója volt, amely emelkedőjén „Ulle” és Virenque vívott nagy csatát, hogy a végén a szakaszgyőzelmet a hegyi repülőtér kifutópályáján a német átengedje a franciának.

Moutiers környékén néhány kilométeren át még nosztalgiáztam, majd feljebb már nem volt mi feldobjon: az emelkedő itt-ott szép volt ugyan, de a forgalom és komoly teherautó-forgalom miatt nem lehetett igazán élvezni a kerékpározást. Az emelkedő alján egyébként két különféle tábla is kerekeseknek hirdetett önkéntes (http://www.savoie-mont-blanc.com/nos-suggestions/bouger/activites-velo/chronometrage-timtoo-1275-1.html), illetve hét fix időponton megrendezett időmérést, versenyt (Utóbbi: http://www.courchevel.com/cyclocourch/ - Cyclocourch linkje). Előbbi Savoie – Mont Blanc régióban kb. 40 emelkedőre tesz lehetővé önkéntes időmérést és regisztrációt. <br>
Courchevel szinte egy síközpont város, több részből áll, mely nevük a magasságot is jelzi. Courchevel 1550-nél komoly építkezést látva még reméltem, hogy végre letudtam a teherautóforgalmat, majd feljebb többször is járta még így, ám csalódnom kellett: az aszfaltút legtetejét jelentő Altiport repülőtér (2030 m) alján is építettek valamit, így gyakorlatilag végig kísértek a nagy járművek. Egyébként egész Courchevelre jellemző volt a sok építkezés, főleg appartmanokat húztak fel. A 2030m-es tetőre érve teljessé vált a francia 2000m feletti emelkedőim kollekciója (határhágóival együtt 31 db az Alpokban és 11 db a Pireneusokban), egyúttal ez jelentette kerékpározásaim 188. 2000m fölé jutását.

Noha csapadékot csak estére ígértek, a lejtőn mégis csak komoly menekülésbe kellett fognom, hogy ne ázzak el a gyenge esőben. Visszaúton már vonattal érkeztem meg Bourg St Maurice-ba, ahonnan este 19 óra tájban kezdtem neki a szűk 1300m szintemelkedésű Col du Petit St Bernard hágóútnak (2188 m). <br>
A kaptató ideális egy komoly, fárasztó túra utolsó emelkedőjének, hiszen – bár hosszú – de nem túl meredek. Lent még gyönyörködhettem a környező 2000-esekhez vezető völgyekben (melyek mindegyikén jártam már: picit odébb La Plagne, szemben Les Arcs 2000 és balra a Col de l’Iseran (2770 m) völgye), azonban 1400 m felett újabb felhősödés tett morcossá. Hamar ráébredtem, hogy nem menekülhetek, felém tartanak a sötét fellegek és eső. Érdekes volt megtapasztalnom, hogy az elmúlt napi királyetap, a délelőtti Courcheveli emelkedő után málhás bringán is még micsoda 20 perces szinte időfutamra voltam képes: megtáltosodva robogtam egyre csak előre és feljebb, hogy eljussak egy fedett helyre. Úgy emlékeztem, elég ritkán akad ezen a hágóúton ilyen és sajnos mivel az eső előbb megjött, menekülhettem is be egy fenyőfa védelmébe. Szürkület környékén kénytelen voltam utam folytatni, mely során úgy tűnt: végleg elment az eső. Tiszta égbolt alatt, de környező dörgés-villámlás közepette fél 12 körül értem fel a hágóra, az országhatárra.

Van egy érdekes hangulata, szinte éjjel fent lenni egy magas hágón (hasonló volt júliusban a Nufenenpasson (22 óra), a Splügenpasson (éjfél után) és a Tonale hágón (éjféltájt), ahol akkor a madár sem jár (hanem alszik). Béke, nyugalom: csak én és a természet, na meg az éjjeli állatok… 8-9 Celsius fok volt.

Vizes úton, óvatos ereszkedéssel értem le le Aosta völgyébe. Másnap délután indult a repülőm, így még további egy órát hajtottam (szükség volt rá) Aosta felé, egy kempingig.
Éppen lemálháztam bicajomat és a sátorállításhoz készülődtem, mikor ismét eleredt az eső. Kínomban már nevettem az egészen: direkt éppen sátorállítás közben! Nagyon nyilvánvalóan éreztem, hogy direkt kapok minél több akadályt a befejezés felé vezető úton, de ahogy 2004-es túrám végén (amire igazán nosztalgiatúra volt e 2011-es), ezúttal is azt gondoltam: a kitűzött összes francia, 2000m feletti aszfaltos emelkedőt felkerestem már túrakerékpárommal; ezek az akadályok már nem befolyásolhattak semmit. „-Lehet még próbálkozni, nehézségeket küldeni, de a célom teljesítettem.” A másnapi hazajutás során már nem lehet gond – véltem biztosan.
Nem véletlen küldtem az alábbi üzenetet a twitterre: „Lehet fogadásokat kötni: meg fog állítani, vagy nem ? Este a hágón több óra eső, villámok. Miután kitisztult Aosta előtt 20km-rel, épp sátorállítás kezdetén megint esni kezdett…. Mi lesz a következő próbálkozás?”

2011.06.22, szerda: Avise - Aosta, majd vonatozás, ill: Novara - Milano Malpena reptér, ahonnan repülés.....
Kb. 4 óra alvás után ébresztettem magam; még mindig vagy megint esett. Megreggeliztem, összepakolásztam és épp mikor sátrat bontottam, csodás csodájára szünetelt az eső. Olyan csodának éreztem, mint Forrest Gump, a monszun után. Esetemben nem sütött ki a Nap; hamarosan újra esett. Beletörődve, nyugodtan pedáloztam Aosta felé; útközben egy kisebb dugó okozott izgalmat, ám végül sikerült időben az állomásra érnem. Átöltözni tán már nem nagyon volt időm; arra emlékszem, mintha kissé vizes cipőben / zokniban utaztam volna. A Vonat Ivreáig közlekedett, ám ott mázlival épp át tudtam szállni egy Chivassó felé azonnal induló vonatra; hatalmas mák volt; anélkül tán egy órát csúszom az utazással és leszűkül a reptérig való tekerésre rendelkezésre álló idő. Chivassóban tudtam csak átöltözni, kicsit be is néztem a belvárosba, ám hamarosan oda is megjött a csepegő eső: jött utánam a front ? Hazatelefonálás közben mondtam is: Ne aggódjatok a szárazság miatt; az eső követ engem; hozom a csapadékot!
Novarában, ismerős városban szálltam le a vonatról, ahonnan számítva kb. 3,5 - 4 órám lehetett a repülőtéren való csekkolásig, ebből bő 1 – 1,5 órát számolhattam a reptérig való tekerésre. Az időjárás nem volt kedvemre való: párás és időnként szitáló esős volt. Ponte Ticinó hídjánál egy gyors zápor erejéig meg is álltam, majd fülledt, párás időben tekertem tovább, közeledtem a Milanó Maplensa reptér felé. Kb. 4-6 km-re lehettem a reptértől (ahol szűk két héttel korábban ellenkező irányban sötétben hajtottam), mikor – mint utóbb gondolom – egy táblát rosszul értelmezhettem és tovább hajtottam vagy elfordultam…. Korábban már látszott a reptér, így néhány km után egyértelmű lett, hogy rossz felé haladok. Visszafordulás után hamar kérdezősködtem, ami következtében hamarosan már egy kisebb erdőn robogtam át majd értem kisebb hídhoz. Újabb kérdezősködés, újabb 10 perc tekerés, egyre fokozódó izgalom, mire kikötöttem a Ticinó patak / folyó vagy mellékágának bringaútján. E szakaszra nem nagyon készültem, így apró térképemről már le is szaladtam, az nem tudott segíteni. Az útépítők ismét útbaigazítottak, ekkor kb. másfél órával a csekkolás vége előtt már kezdtem pánikolni: „-Nem létezhet, hogy időnként esős, küzdelmes napok után, lényegében a túrát sikerrel véve a célszalag előtt bukjam el !! Nem lehet!!!!” Kezdtem kétségbe esni és persze ekkor időnként esőben a málhám ellenére akár 28-30 km/ó-val időfutamoztam.
Tán még egyszer kellett kérdezősködnöm, mire végre már térképrészletemen látszó település nevét mutatta a tábla, ahonnan már meg tudtam találni a repülőteret. Izzadtan befutva órámra néztem: 35 percem van a bringa összeállítására (tán még onnan volt kb. fél óra a check in végéig. Rohanva kérdeztem meg, hogy innen indulnak-e az Airberlin gépek, majd elképesztő ütemben csak a minimális kötelező szereléseket végeztem el a bringán. Alig 1-2 helyen fóliáztam csak be, a sebességmérő adaptereket is csak befedtem, de ott hagytam. Pénzzel működő kocsik miatt kezemben a sok cuccal rohantam a check in pulthoz, majd rohantam vissza bringámért. Időben végeztem, ám a kerékpárt máshol kellett beadni. Picit izgultam még a személyes csekkolásnál, hogy időben túljutok-e, később viszont még várnom kellett a felszállásra, igaz picit legalább átöltözhettem, ha már megmosdani nem nagyon volt már időm.
A repülőút és a további hazaút homályos emlékeim szerint gond nélkül zajlott. A repülőn az időnkénti kifelé filmezés mellett értelemszerűen hosszan gondolkodtam az események ilyetén alakulásán, hogy a mind egyértelműbbé váló, ellenem irányuló akadályok ellenére, a megszokottakkal szemben nem kellett beadnom a derekam: én győztem, de erről az epilógus végén írtam, így nem folytatom itt…..

EPILÓGUS: (ezt sem kifejezetten ide írom, ez kerül ki a honlapra is, aszerint fogalmaztam)
Úgy készültem utolsó, komoly, sátrazós, vonulós Francia Alpok túrámra, hogy klassz kis nosztalgiatúra keretében keresem fel a Francia Alpok még hiányzó néhány aszfaltos 2000m fölé vezető útját. Tervezési (igaz üzleti szempontból) szakemberként mondhatom, a tervek azért készülnek, hogy az eltéréseket legyen mihez viszonyítani :-)
Az idő persze elfeledteti a küzdelmeket, bosszúságokat, így mondhatom: szép túrám volt, ám annyira változatos és több nap is esős, mint előtte még soha az Alpok ezen a részén. Nagyon jó érzés volt szinte bármerre tekerve mind ismerős utakat, kanyarokat, tájakat, tereket viszont látni: valóban hazajárok már ide. Épp mint pl. utolsó Tátra túrámat követően érzem ugyanezt Szlovákiában is. A Bonette (2802 m) hágóútról, emelkedőről készült videóm szépen visszaadja, mit is éreztem ott: 4 korábbi alkalom után ötödször is eltekerni: az ötödik féle időjárásban. Jártam már ott szép napsütésben, nyári záporok közt, szikrázó kék ég alatt, illetve naplementekor is. Eső után, tekerésemmel egy magasságban vagy alattam szálldosó felhők közt azonban még nem. Feledhetetlen lett a búcsú. A másik két kiemelt emelkedőn, a Col de l’Iseranon (2770 m) és a Col du Galibier-n (2645 m) is. Utóbbin klassz volt a számomra legendás fotóm helyén újra megállni, sőt ezúttal még szebbet videózni is; a hó is sokkal több volt júniusban, mint korábban. Az Iseran, mint másik kedvenc pedig: ott legutóbb délről hajtva esőben, cudar időben értem fel, most meg parádés fények közepette.
Az új utakat illetően egyfelől célom volt túllépni a hagyományos túrázók közül, akik csak a klasszikus hágókon, emelkedőkön járnak. Nem titkolt célom volt, hogy a hiányzó – többnyire kevéssé ismert hegyi utakkal - azon kevés bringás közé tartozzam, akik az eldugott völgyeket is felkeresték bringával. Velem konkuráló hazai bringás (tán több) is akad már; így ide tartozóan is írom: én ebben mérem, hogy ki mit tett le az asztalra: ki tud újat mutatni a bringásoknak, vagy járt utakon jár. Jegyzem meg: azzal sincs semmi baj természetesen, ha a bejárt, klasszikus emelkedőket keresik fel!
Én ennél viszont többet akartam! Hogy mennyire alaposan sikerült ilyen, bringások által kevéssé vagy alig ismert utakat találnom, azt jól mutatja a statisztika (nem csoda, hogy csináltam, hiszen elemzés a szakmám is): Franciaország 31 db 2000 m feletti alpesi emelkedőjéből a google szerint a fotóknál 12-nél enyém az első bringás fotó, a linkeket illetően 11-nél enyém az első bringás találat, ami a videókat illeti (más mindegyik franciáról feltöltöttem), 13 emelkedő csak az én bringás videó-gyűjteményemben szerepel, hiába van sok tízezer, százezer alpesi bringás.Túrám előtt rengeteg kerekes és motoros emelkedőlistát áttanulmányoztam, hogy tudjam, mi hiányzik még, így külön büszkeséggel tölt el, hogy az emelkedőket több éve gyűjtő salite.ch és a quaeldich.de gyűjteményekkel is tudtam újat megosztani: (későbbi túrámat is beleértve) a quaeldich.de -re eddig 5 alpesi és 4 Pireneusok beli hegyi út (7 db 2000-es, de a maradék kettőből amúgy is 2000m fölé tekertem fölúton) bemutatását ( http://mein.quaeldich.de/gyorgyigabor/beitraege ) tettem fel, míg a salite.ch-n már 10 db (9 db 2000m feletti) emelkedőm (mind az Alpokból) diagramja került fel újdonságként, ezekből a franciák: Plan de Lac , Le saut, Plan d’Aval ,Plan d'Aval , aztán az olaszok: Belpiano / Schöneben és Cheneil, svájciak: Alpage Mandelon, Oberlager / Bussalp, Pian Geirett, Bettmeralp és az osztrák: Hochsölden
Akit a versengés érdekli, le szeretne nyomni, az ő kedvéért írtam le.

Visszatérve az érzésekre, az élményekre:
Ahogy több helyen írtam már róla, a májusi időnként pár órára esős tiroli bringatúráimtól kezdve szinte rendszerben követték egymást a túrák; mindegyik a következőt alapozta meg, annak teljesítéséhez adott erőt, tapasztalatot, alapot, önbizalmat. Már májusban is többször tekertem esőben akár 2000 m fölé is (Hochsölden, Speicher Finstertal), Franciaországban is emlékezetes maradt a Lombarda hágón átélt több eső, köztük különösen a pár km-n át ködös, vizes, sötétben történő ereszkedés. Az Izoard lejtőjén sem került el a csapadék, ahogy a Lautaret-ra való feljutás szintén nagyon emlékezetes volt: ahogy az utolsó kilométereken ellenszélben dacoltam az esővel, hideggel. Amikor az ember a kutyáját nem engedi ki. Motivált voltam is tudtam, hogy mit is jelent, amit sikeres túrámmal elérek. Erőt adott arra gondolni, hogy néhány kaptatót majd én ismertetek meg a bringás közönséggel, noha több tízezer kerekes járja az Alpokat évtizedek óta. (Meg kell jegyeznem: néhányan biztosan tudtak ezekről, csak a világhálón nem osztották meg, de attól a tény, az tény.)
Az utolsó napok különösen emlékezetesre sikeredtek, két szempontból is. Egyfelől, hogy – a tiroli túrához hasonlóan – szervezetem egy nehéz nap (162 km és 3890 m szintemelkedés) után hogy bírt még másnap is komolyat (161 km + 3100 m szint) menni, úgy hogy újabb közeledő eső miatt még időfutamozásra is képes voltam, hátha fedezékbe jutok. Az utolsó 2000 m-es kaptatómon (melyen korábban már tekertem) picit ki is akadtam: reméltem, hogy utolsó nap megúszom már eső nélkül, de ott valahogy egyértelművé vált: az esők nem véletlenül találtak meg: próbatétel volt a 11 napos túra, hogy kibírom-e, illetve hogy bírom ki ? Ám már induláskor is úgy álltam hozzá: a megcélzott 2000-esekből semmiképp sem engedek; akármilyen időm lesz is.
Végül több esőn át értem át Olaszországba, ahol kisebb szünet után sátorállításkor újra eleredt. Ez már bizonyosság volt! Valami fenti erő, ellenerő, mindent bevetett, hogy időnként megkeserítse a túrámat, megtörjön, ugyanakkor következő, utolsó reggelemen ugyan esett, ám éppen sátorbontásra állt el. Nem gondoltam, hogy véletlen lett volna.
Az utolsó bizonyíték a repülőtér előtt ért, amikor már teljesen nyugodtan hajtottam, mígnem tábla félrevezetése, félreértése miatt egy órán át bolyongtam és majdnem pánikoltam, hogy a célszalag előtt bukom el a célba érést. Végül éppen, de sikerült a reptérre érnem.
Korábban éppen első, Francia Alpokban tett bringatúrám végén éreztem ugyanezt az ellenerőt (egyszerűbb kivitelben), ám akkor be kellett adnom a derekam. Emlékszem is, gondoltam: „-Ezt a csatát te nyerted, de ez már nem oszt nem szoroz, hiszen sikerre vittem a túrát: sok 2000-esen át végigtekertem a Francia Alpokon!” Ezúttal szinte csodálkoztam és nem értettem: hogy lehet, hogy nem kellett engednem ? Végülis én nyertem ! Furcsa volt, nem értettem, hogy az „ellenerő” hogy engedte mégis a teljes sikert……

Felemás túráról tértem tehát haza: a legfontosabb napokon kifejezetten gyönyörű idővel, közte is itt-ott szép tájban gyönyörködve, emlékezetes órákat átélve, ugyanakkor az esők miatt nem tökéletesen elégedetten, bár ennél többet nyomott a latban, hogy bringával feljutottam Franciaország összes, aszfaltos, 2000m fölé vezető útjára. Eredményesre és időnként szépre, küzdelmesre, emlékezetesre sikerült a búcsú, az első búcsútúra.

Ahogy írtam, ez a túra szolgáltatott alapot, erőt, önbizalmat, magamba vetett hitet a Svájcban és Olaszországban átélt gyakran esős, időnként hideg emelkedőkön….. de ez már egy másik történet. Hamarosan az is elkészül (videónaplóval együtt)….
(itt a fórumon is a következő hetekben, az évkönyv előtt)

12 nap alatt megtett: 1486,1 km + 28929m szintemelkedés, Budakalásztól Budakalászig pedig:
1529,8 km + 28989 m szintemelkedés

A részletes túrabeszámoló itt olvasható (1 napot csak hétvégén tudok feltenni):
http://gyorgyigabor.hu/2011_FRAlpok2.html

Ez igen!!!

889. Sveti Jure

Augusztusban felkerekedtem, hogy a régen tervezett Dél-Dalmáciai túrámat megvalósítsam. A már kiépült sztrádán gyorsan leértem Split-ig, ahonnan Makarska már nem volt messze. A helyiség a megszokott dalmát hangulatú kisváros, ami egyedi, az a fölötte tornyosuló Biokovo hegység, tengerszinttől ezer méterre felszökő mészkő falakkal.



Kora reggel, nagyon jó időben, a pár kilométerre fekvő, tengerparti faluból, Podgora-ból indultam el a hegység meghódítására. Az első kilométereket kicsi falukon átvezető keskeny utakon tettem meg, míg a hegységbe vezető út bejáratához érkeztem. "Ulaz Park Prirode Biokovo" jelzi egy barna tábla. Ez egy sorompós őrház.

http://www.biokovo.com/

Fenti link a park oldala. A belépődíj 35 kuna volt egy főre gépkocsival. Legutóbb a Velebit hegységben is belefutottam egy ilyen lezárásba és kerékpárra való tekintet nélkül le kellett perkálnom a belépőt. Most inkább a biztonság kedvéért, a sorompó erdőn át való ingyenes megkerülését választottam.
A területet 1981-ben alakították nemzeti parká 196km2 területen.
A Biokovo legmagasabb pontja a Sv. Jure, 1692 méter, mely a hegy belsejében magaslik. Az ott álló adótoronytól gyönyörű a kilátás a Bosznia-Hercegovinára, és a hegyvonulat déli és északi gerincére, valamint a tengerre. Ide kell feljutnom, bízva a csekély forgalomba.
A jó minőségű úton tempósan elindultam, innen durván 20-21 km a út végén lévő adótorony.
Kezdetben még a szélesebb aszfalt úton, fenyőerdő közt haladok, de az út lassan egy sávosra csökken. Miután kiértem a fenyvesből egy meredek hegyoldalban, szerpentines úton gyönyörű tengeri kilátás mellett felkapaszkodtam a Sv. Ilija hágóhoz.





Itt található egy kis kajálda, pihenőhely. A Sv. Ilija a "bejárat" a hegy belsejébe. Innen tovább kanyarog a még tovább szükülő aszfaltút. Gyönyörű a táj, kopár sziklás, uvala és dolinák sokasága. Tipikus karszvidéki táj, fenyőligetekkel. Ahogy tekerek, egyre több látványosság tárul elém.



Sok helyen az aszfaltútról több murvaút ágazik le, ezek vezetnek a helyi lakosok hegyi pihenőkertjeikhez, ahol apró kőházacskák vannak. Az út mentén, bentebb a hegyoldalakban romos kőházak, az ottani őslakók településeit jelzik.

A sziklás fűves részeken lovak, tehenek legelnek, de láthatunk zergét is.

Egyes baloldalra leágazó murvaútak egészen elvisznek azon sziklafal pereméig, amit lentről Makarskáról láthattam. Majd egy kopár emelkedő végén elém tárul a csúcs, az adótorony. Számomra innen kezdődött a az út legizgalmasabb része. Szinte hullámvasútszerű vonalvezetés, a sűrűn egymást követő miniőserdők, és egy erősen kitett szakasz, felejthetetlenné tette ezt a részt.





Megérkeztem a Sv.Ilija hegyi alá, már csak az utolsó kilometer volt hátra. Itt van egy kis parkoló kőházzal. Több “Wasser”feliratot követve a ház teraszán találtam egy érdekes működésű csapot, amiből há’listennek víz folyt, amire nagy szükségem volt. A nálam lévő másfél liter izotonikus ital kevésnek bizonyult.



Innen kapaszkodókötéllel ellátott mászóút is felvisz a csúcsra, mely könnyen járható, egyedüli nehézség, hogy meredeken egyenesbe veszi a csúcsot. Az aszfalt út maradék része meredek, és az időjárás váratlanul megváltozot.. A csúcsfelé már tomboló szél hátráltatott, kénytelen voltam tolva megtenni a maradék pár száz métert Ugyanezt a távot lefelé “rollerezve” tettem meg, nem bízva abban hogy nyeregbe tudok maradni és a szél ereje nem dönt valamelyik szakadékba.
A csúcsról szép időben nagyon jó a kilátás. Páramentes tiszta időben be lehet látni Bosznia belsejébe. Körbenézve a hegység északi és déli gerincét is látjuk. A tenger felé kitekintve a szigetvilág tárul elénk, Peljesac-félsziget, Korcula, Mljet, Hvar, Vis, Brac.

Sokáig nem maradtam, mert a szél és a kb. 15-17 fokos hőmérséklet nem igazán marasztalt. A lefelé vezető út is nagy élmény. 1700 méterről a tengerszintig száguldani az egyre jobban melegedő levegőben – nagy élmény. Nem kevésbé az azt követő csobbanás a tengerbe.

Készítettem rövid videókat (fotógéppel)

Gábor, köszi :-)

Gáza, gyönyörű !! Én csak 1228m-ig jutottam 2003-ban, akkor még nem volt jó lámpám, bár ide szürkületben vétek felmenni (nem csak a veszély, az elképesztő kilátás miatt is értem) Ezek a fotóidról is visszajönnek :-)

felkerült ez is:-)
http://www.salite.ch/11741.asp?Mappa=

MOndhatnánk svájci Zoncolannak. Meglepőmód csak a 20. legnehezebb svájci lett, de némelyik csak a hossza miatt nehezebb.

http://www.salite.ch/struttura/salite.asp?stato=Svizzera&criterio=difficolta

A legnehezebb osztrákok meg:
http://www.salite.ch/struttura/salite.asp?stato=Austria&criterio=difficolta
Idalpe a legjobb 20-ból a legmeredekebb :-)

Bevezetés:

Mint a júniusi Francia Alpok túra
bevezetőjében írtam, év elején eldöntöttem, hogy még ha kissé erős, húzós év is
lesz így, idén a végére járok az Alpoknak is: azaz begyűjtöm, felkeresem a még
hiányzó bő 30 db 2000m fölé vezető aszfaltos hegyi utat. Az elmúlt évek
eredményei után ez volt az utolsó motiváló teljesítmény még. Alaposan
végigböngésztem a legnevesebb, illetve szinte minden érdemi emelkedőlistát,
beleértve természetesen a salite.ch / climbbybike.com páros több, mint 120-as
2000m felettit utat tartalmazó listáját, a talán még alaposabb, precízebb
quaeldich.de listát, ahová már pireneusi emelkedőből jómagam is küldtem többet,
aztán a többiek: tornanti.it, és az Alpok egyik legnagyobb málha nélküli
túrázójának listája: cycloclimbing.com, és néhány fórum listája….


Gyakorlatilag mondható, hogy amely utakról van bringás, aki tudja, hogy 2000 m feletti aszfaltos,
azokról már én is tudtam. Mivel több olyan kaptató akadt, amiről
minimális információ volt a neten, két utolsóról az UIC (www.cycloscalatori.it) – ahol szintén
tag vagyok - levelezőlistáján kértem segítséget.
A júniusi Francia Alpok túra feszes, de sikeres utolsó napjainak tapasztalata
alapján döntöttem úgy, hogy a svájci – olasz túra elejéről – mivel a már
teljesített Mont Ventoux ütődöttek klub Galerien verzió teljesítéséhez, illetve
az Ötztaler marathon teljesítéséhez képest a motiváció és amit adna az esemény,
számottevően kisebb – kihagyom az elejéről a Monte Grappa challenge, 6450m
szintemelkedéses kihívását. Az ezáltal felszabaduló 3 napnak köszönhetően picit
lazítani tudtam az ütemterven és több tartalék emelkedőt tettem bele, melyek
akár kihagyhatóak. Élvezhetőbb lett a túra. Enélkül szintén éppen az utolsó 3
nap lett volna brutálisan kemény, nehéz.


Ezt írtam indulás előtt: Júniusban a Francia Alpokba nagy
nosztalgiázós - és búcsú érzésekkel indultam: hiszen imádom a Bonette (2802 m), Galibier (2645 m), Iseran (270 m) emelkedőit, hogy csak
a legnevesebbeket említsem. Bár a Francia Alpok a kedvencem, azért a hegység
svájci és olasz részén sem tudnék már úgy bringázni, hogy többször ne
nosztalgiáznék. A nevesebbek és jobban vártak: Grand Szent Bernard hágón
2001-es svájci túrámra (egyik első alpesi túrám) emlékezhetek, a Nufenenen,
Gotthardon a 2005-ösre, vagy a vége felé ott lesz
az olasz legenda (talán az egész túra egyik legnevesebb kaptatója), a 2618m
magas Passo di Gavia, melyen 2005-ben Északról kapaszkodtam fel málhával. Most
délről - a legendás oldaláról - szerepelt programomban.




Már a Francia Alpok túrához is
úgy álltam hozzá: mindenáron végigcsinálom és elérem a teljes kollekciót, ez
most sem lesz másként: tudom, hogy ezzel minden neves listánál több emelkedőm
lehet és ez nagyon motivál: olyan helyekre is feltekerni, amelyeket csak a
legnagyobb alpesi bringás szakértők, vagy azok sem ismernek, kerestek fel. Egy
példa: miután hazajöttem és valahol említettem, milyen csodás volt a kevesek
által ismert Plan du Lac (2361
m) kaptató a Francia Alpokba, az UIC hegyi bringás szervezet levelezőlistáján egyikük engem – nem alpesi ország túrázóját – kérdezett, hogy
írjak már róla…. Magyarként ajánlani emelkedőt az alpesi hegyi bringásoknak: jó
érzés


Jerry Nilsonnal is jól esett
egymásnak emelkedőket javasolnunk; jól esik egy szintre kerülni az Alpokat
leginkább ismerő bringásokkal, némelyiküknek akár még hegyi utakat is ajánlani.

Repülést követő, 1 nap:

2011. július 15, péntek – 2. nap: Ponte Ticino – Novara – VONAT –
Chatillon – Breuil Cervinia (2004 – 2140 m) – Valtournenche – Cheneil (2040 m) – Chatillon – Aosta
= 107,6 km + 2204 m szint

A júniusi francia túrán bevált kempingben – ezúttal melegebb, szebb időre - ébredtem. Fél óra tekeréssel értem Novarába, majd pár óra vonatozással Chatillonba. Kánikulában tekertem fel a faluba, ahonnan falatozás után nekivágtam a Breuil – Cervinia kb. 1500m szintemelkedésű emelkedőjének, mely egyike volt a hiányzó 2-3 2000 m feletti BIG listás kaptatónak. A 27 km hosszú út a világ egyik legszebb hegyének tartott, Matterhorn / Monte Cervino alá vezet fel.

Ezúttal is ugyanott jöttem vissza, mint tekertem föl, így mint az egész három hetes túrán sokszor, e
völgyben is a csomagelrejtés technikáját alkalmaztam. Kb. 600-700m közt az út
menti támfal tetejénél, a támfal mögé tudtam rejteni cuccaimból a nem szükséges
kb. 21 kg-nyit. A kaptató első fele nem túl érdekes, az első igazán ütős kép, St
André településen ért, amikor egy kanyarból feltárult a Matterhorn látványa.
Lábaim sajnos még nem pörögtek fel eléggé, nem jöttek formába, de azért ha nem
is jól esően, feljutottam. A térkép 2006m-re írja a felkapott síközpontot,
kisvárost, azonban megkerestem a legmagasabbra vezető utcát ahol 2140 m-re
jutottam fel.





A meredek hegyek ölelésében már 6
– ½ 7 tájban lement a nap, ám szerencsére a 9 km-rel lentebb, Valtournanchéban
leágazó, Cheneilre vezető kaptató fölső részén még élvezhettem a napsugarakat.
Ezt az utat már kevesen ismerik. Egy-két helyről nyílt szép kilátás, volt is
egy szép része, egyébként semmi extra. Az út 2023 m-n végződött.
Időközben diagramját megosztottam a salite.ch-val is: http://www.salite.ch/11736.asp?Mappa=, bemutatása felkerült a quaeldich.de -re is.


Visszaúton
meglepett, hogy a napközi kánikula ellenére eléggé lehűlt a levegő. Csomagjaim
gond nélkül megtaláltam; a fövölgyben még kb. 20km-t tekertem Nyugatnak, amikor
egy Aosta közeli kempingnél úgy döntöttem, nem hajtok tovább és keresgélek,
megfelel ez pár km-rel a város előtt. Sátorállításkor rövid ideig már csepegett
az eső. Ideális kezdőnapot zártam, tökéletes volt bemelegítésnek.

Videó:


2011. július 16, szombat: Pre St Didier – Val Ferret, Rifugio Elena (2061 m) – Pre St Didier –
Col du Petit St Bernard (2188 m) – Les Suches (2200 m) – La Thuile – Colle San Carlo (1950 m) – Morgex = 120,44 km + 2884 m szint

Kora reggeli vonattal utaztam Aostából Pre St Didier-ig az Aosta völgy végébe, a Mont Blanc közelébe, hiszen oda terveztem újabb 2000 m feletti emelkedőket célzó túrámat. Kezdetnek már a településről nyíló kék ég alatti, havas Mont Blanc panoráma is elkápráztatott.
Courmayeur felé is élveztem a lenyűgöző tájat, azután még inkább, bár meglepett, hogy kis forgalmú völgyre számítottam, mégis annál több autó járt. Sokat gyönyörködtem havasokban, gleccserek, patakok, fenyők együttesében. Jól kezdődött a három hetes túra; írtam is az sms-t haza: lehet, hogy már megvan a
túra legszebb napja ? Hiába keskenyedett a Ferret völgyben vezető aszfaltút,mindig jöttek még autók – ezt bántam picit. Úgy hittem, reméltem, hogy egészen Pre Bard-ig, 2000m fölé aszfaltút vezet, azonban valójában 1776 m-től már 12-15%-os köves út kapaszkodott fel a Rifugio Elenához. Ha már ilyen szép
helyen jártam, és eddig feltekertem, nem fordultam vissza.




Ennek a diagramja is felkerült a salite.ch-ra: http://www.salite.ch/11743.asp?Mappa=

A délután második felében Pre St Didierből a Petit St Bernard hágóútra fordultam, ami ugyan
unalmas, ám nem akartam a durva, 9-10%-os Colle san Carlóval már ekkor
megkínozni lábamat; másnap nem várt rám könnyű nap. Legutóbb pár héttel
korábban esőben ereszkedtem itt le, jó volt napsütésben visszatérni, ellenkező
irányból. Bár picit befelhősödött, engem is meglepett, hogy épp a hágón
csepegni kezdett.


300 m, 5 perc erejéig visszatértem Franciaországba. Ismerős helyen tértem le egy kevesek által ismert
aszfaltutacskára, melyen 3 km alatt 2220 m-ig kapaszkodtam Les Suchesbe. Észak felé szép panoráma nyílt, de a lejtőn itt-ott már esőben hajtottam. Le Thuilétól a vonat szempontjából idő szűke ellenére bevállaltam a Colle san Carlo 500m szintkülönbségét és noha esőruhába öltöznöm, vetkőznöm is kellett, időre felértem. A lejtőn picit izgultam, mert gyengén esett az eső, nekem meg igyekeznem kellett, ám végül
gond nélkül a vonat előtt 10 perccel megérkeztem az állomásra. A nap végére elromló idő ellenére, komoly, csodás és sikeres napom volt; boldog voltam.


Videó:


2011. július 17, vasárnap: Aosta – Doues – Champillon (2078 m) – Étroubles – Col du
Grand St Bernard (2069 m) – Martigny = 123,48 km + 3042 m szint (4393 kcal)

Terv szerint újabb két 2000 m fölötti aszfaltos út várt rám: előbb a málha nélkül megcélzott Champillon, majd a 10 éve, 2001-ben Észak felől leküzdött Grand Szent Bernard hágóút (2469 m). Magas hágó lévén jó érzés volt ezúttal málhával is feljutni rá. Mint komoly hegyi bringás (nagyképűség nélkül, szerintem tarthatom magam annak), büszkeséggel tölt el, ha az átlag kerekesekkel szemben könnyű bringa helyett
minél több magas hágóra is feljutok 25-26 kg-s cuccal terhelt kerékpáromon, mint tettem eddig a legmagasabb hágóutak nagy többségével.
Reggel ugyan még megúsztam a sátorbontást eső nélkül, de a vasútállomással szemben elfogyasztott reggeli után megnyíltak az ég csatornái. Esőcuccban egy óra tekeréssel érkeztem már a Champillon felé vezető kis faluba, ahol délután a másik hágó felé kellett fordulnom, így ott kerestem – fedett , esővédett - rejtekhelyet cuccaimnak. A település végi eléggé élettelen házak egyik nyílt fészerébe pakoltam be és hagytam ott egy cetlit: 15 óra után visszajövök.
Reménytelen, szürke, felhős esős időben tapostam a pedált egyre feljebb. Itt a – lent még - nem túl hideg miatt egyértelmű volt, hogy a rövidujjú mezre veszem a dzsekit és úgy tekerek és maradnak szárazon hosszúujjú ruháim, ám későbbi esős napokon nem feltétlen volt jó érzés egy szál rövidre venni rá a dzsekit, ám célszerű volt: az éjszakai meleg öltözeteimhez nem nyúlhattam, azon kívül volt egy hosszú ujjú polárom és egy hosszú mez. Ha ebből egyiket fölfelé átáztatom az esőkabát által, a lejtőn a másikat felvéve az is erre a sorsra jut és az éjszakai öltözéken kívül nem marad más száraz meleg ruha. Ezért kellett óvatosan bánni esőben a hosszú fölsőimmel és ezért kellett összesen 4 rendes és egy hosszú aláöltözet a túrára.




Egyszer-egyszer álltam meg fotózni, filmezni, amúgy fülemben zeneszóra hajtottam fölfelé, egyszer álltam
meg kicsit falatozni. 1700m felett azon gondolkodtam és reméltem, hogy a mind hidegebb időben lesz-e hol átöltöznöm felül. Az aszfaltút végénél cudar idő volt:ugyan 9 fok, amelynél a hőérzetet komoly szél rontotta. Szerencsém volt, mert fél kilométerrel visszább egy üres ház állt, amelynek garázs-szerű helyiségébe be tudtam menni, picit melegedni, majd átöltözni. Néha remegtem, szinte vacogtam.
Durva volt! (ld videó!) És nem meleg autó, forró zuhany várta az embert, hanem gurulás,
majd további tekerés. Megfelelően öltözve a lejtőn már nem fáztam annyira, a megtalált cuccaimnál pedig a mozgás miatt fel is melegedtem, hát még az egyből 10%-os emelkedővel folytatódó úton – még esőben.

Délután 16 óra után enyhült, majd elállt a csapadék, így a Nagy Szent Bernard hágóút 1300m feletti részén már mind több napsugár világította a völgyet, hegyeket. A fölső szakaszra szép idő
lett, így – nem hittem korábban – a nap utolsó órái igazán élvezetes kerekezést, szép panorámát hoztak. Az utolsó órára már árnyékos úton hajtottam, lábamra „palilábat” kellett húznom”, a hágón pedig – érdeklődve figyelő tekintetek közepette – öltöztem fel a legalaposabban melegbe (utóbb láttam, 4 fok volt !): rövid mezemre egy hosszú polár, majd egy hosszú fölső és a dzseki, fejemre téli
sapka. Lábamon a palilábra esőnadrágot húztam, cipőmre – hogy melegen tartson –
kamáslit.



Nem is fáztam a lejtőn, noha hosszan gurultam 50-60 km/ó-val. Martignyben talált tájékoztató térkép segített a kemping megtalálásában, ahol éjfél után térhettem nyugovóra. El is "felejtettem" az 5 órányi esőben tekerést: elégedetten zártam a napot.
Videó:


2011. július 18, hétfő 5. nap: Martigny – Col de la Forclaz – Lac Emosson és fölötte kis panorámahely (2008 m) – Martigny – VONAT – Visp = 83,4 km + 2480 m

Nyugisabb nap várt rám, „kötelezően” mindössze egy 2000-essel, esetleges BIG listás emelkedő további
felkeresése opcionális volt. A megcélzott 2000 m feletti út a cycling-challenge.com
honlap gyűjteményéből származik: a honlap nagyon design-os, de számottevően
kevesebb emelkedővel bír, mint jómagam (külalakban jobb, tartalomban kevesebb).
A srác írt / mutatott képet a Lac Emosson (1970 m) feletti (2220 m) tóhoz vezető aszfaltos
útról, ezt akartam felkeresni.
Délelőtt nyugodtan begurultam a városba, vásároltam, ruhát mostam (hisz a napos idő mellett komoly szél fújt), így nem sokkal dél előtt vágtam csak neki az Emosson tóhoz vezető út első, komoly kaptatójának, az Alpe d’Huez-hez hasonló paraméterekkel bíró Col de la Forclaz-nak.


Az
alján szép kilátás nyílik vissza a Rhone völgyére és Martignyra, utána azonban az erdő miatt csak mentem egyenletes tempóval. Kitűztem, hogy hol tervezek kis megállást és zenét hallgatva (az autók mellett a természet hangjaiból nem sokat lehetett hallani) nyomtam a pedált. A felső szakaszon volt pár hajtűkanyar,
egyikben filmezni is lehetett, utána azonban megint nem volt miért megállni. Ez egy nehéz, kilátással csak időnként megajándékozó emelkedő volt, az utolsó 2 km-n komoly ellenszéllel kínált meg. Szeles nap volt! A néhány km-s lejtőn a vártnál lejjebb ereszkedett az út (1066 m), onnan még további bő 900 m szintemelkedés várt rám az Emosson tóig. Az út fölső szakaszán mind szebb lett a panoráma a DNY felé emelkedő havas-gleccserek hegyek felé, kiváltképp, miután a csúcsokat takaró
felhők is távoztak, ritkultak.

A tó melletti parkolónál a turistaházat a tábla 1970m magasan fekvőnek jelezte. A duzzasztott Lac Emosson tó mögött jól látszott a magasabban fekvő tóhoz vezető út – ami a célom volt – ugyanakkor
építkezés folyt a környéken; kiderült: ide jártak a teherautók. A kb. 20 m-rel mélyebben fekvő gázhoz bringám vállamra véve, fém lépcsőn ereszkedtem le, ott végre gurulhattam, ám a kocsiút le volt választva, nem engedték oda a gyalogosokat. A gát túlfelén ismét komolyan kiépítették, hogy gyalogosok ne
mehessenek az építé si területre, persze (noha tábla is jelezte) meg is kérdeztem egy őrséget ellátó sráctól. Visszafelé már a kocsiútra átemelve bringám, onnan felhajtottam a turistaházhoz; a tetőn tábla jelezte, hogy kerékpárral tilos az úton hajtani, így gyakorlatilag szabályosan nem lehet
feljutni a mag asabb, Lac View Emosson tóhoz, csak sutyiban, a napi munkaidő után, amikor nincsenek munkások a környéken.



A parkolóból egy rövid meredek út vezetett egy valamivel fentebbi kápolnához, onnan azonban már csak köves úton tudtam 2000m fölé hajtani, de azért meglett A völgybe visszatérve szinte lendületből hajtottam vissza a Forclaz hágóra, mely utolsó fél kilométerén rengeteg időm elment, míg megfelelő fotót próbáltam készíteni egy csodás gleccseres heggyel a háttérben. Annyira elszaladt az idő, hogy
Martignyba visszaérve (max. sebesség 76 km/ó) nagyon gyorsan kellett járnia a kezemnek, hogy időben meglegyen az összepakolással, sátorbontással és elérjem a vonatot. Cuccaim még szanaszét voltak, mégis 26 perc múlva már a kempingből kifelé hajtottam. Felpörögtem, mint a „flexkorong” – ahogy a katonaságnál mondtuk. 22 perc volt még a vonat indulásáig, emlékezetből hajtottam a
vasútállomás felé, de kérdezősködnöm kellett, merre találom. Egy kis szerencsével végül megérkeztem, ahol automatából gyorsan jegyet is sikerült vennem (Svájcban igencsak drága a vonatozás).

A völgyön korábban már végigtekertem, így időpocsékolás lett volna ismét. Fél 9-re már Vispbe is értem és
világossal állítottam sátrat.

Folyt köv. hamarosan...

2011. július 19, kedd - 6. nap:
Sion – Vex – Alpage Mandelon (2066
m) – Sion – Sierre – Crans Montana (1476 m) – Sierre = 102,4 km + 2578 m szint


Este otthonról kapott / kért információk délutánra már esős időt jeleztek, így e napra tettem át a Mandelon emelkedő felkeresését és másnapra – a jobb idő reményében – a Weritzalp és Lauchneralpra való feljutást. Sionig vonatoztam (ne veszítsek reggel és este is 1-2 órát sík tekeréssel, ráadásul korábban már végigtekertem a völgyön), majd onnan más ismerős, nem túl érdekes völgyben hajtottam a Dixence gát irányába majdnem Pralongig. A gáthoz még 2009-es alpesi túrám során tekertem fel, az e napi célpontról nem is hallottam akkor, igaz ez volt talán a túra legkevésbé ismert 2000-ese, hiszen mindössze egy, neten is alig megtalálható emelkedőlistában találtam meg. A leágazást (1548 m-en) sikerült megtalálnom, ahonnan már eleredt esőben folytathattam utam a kiváló aszfalton. Alul még észlelhető, fotózható, filmezhető volt a kilátás, ám mire 2066m-re értem, néhol felhőn hajtottam át és közeli felhők miatt sem lehetett komoly kilátásban gyönyörködni (az eső miatt sem). Mindazonáltal az lebegett a szemem előtt, hogy hazatértem után megosztom majd a quaeldich.de-vel ( http://www.quaeldich.de/paesse/alpage-de-mandelon/ - ott több fotó is megtalálható) , salite.ch-ra felteszem a diagramot és onnatól minden kerekes számára ismert lesz.




A lejtőn többször lábam felemelve suhantam, egészen Sionig sem állt el: legalább 3 órát egyfolytában esőben kerekeztem. Kis szusszanás és falatozás után Sierre felé már javuló időben pedáloztam: gondoltam, a felhős idő ellenére csak el kéne tölteni még valamivel a délutánt, még Crans Montana BIG-es emelkedőjének nekivágtam. Alul még normál öltözetre vetkőzve bringázhattam, ám 900 m felett ismét jöhetett az esőcucc: noha mind hűvösebb és párásabb lett (végül 100m látótávolságú ködben
is tekertem) a mez fölött egyből esőkabátban hajtottam, hiszen a lejtőre tartalékolni kellett a polárt és a másik hosszúujjút. Mire felértem, a hűs és már szakadó eső miatt eléggé morcos lettem; a hőmérő a tó mellett már 6-7 fokot mutatott. Rá is mondtam videófilmemre: valaki azt hiszi, hogy a BIG emelkedők gyűjtése mutatja, meg, hogy ki milyen hegyimenő ? Miközben többek jó idő esetén pár száz km távról idejöhetnek, míg aki távolabbról érkezik, nem válogathat az időjárásban. Csinálják meg az Ötztaler radmarathont túrabringával meg több, mint 50 db 2000-est (és nem csak azt) málhával aztán majd érzik, hogy „picit” más egy 10 kg-s bringán emelkedőn mászni (és BIG csúcsra feljutni) meg úgy, ha a bringa és a cucc együtt 40 kg.
Aztán van aki – megengedheti és túra után házban alszik, meleg étterembe ül be, míg keleti Európaiak ezt nem/sem tehetjük meg.A túra során először ekkor kezdtem el gondolkodni a BIG-es "versengés" számomra jelentett értelmén (figyelembe véve a különböző esélyeket, körülményeket.


A lejtőt is szakadó esőben tettem meg, víz hömpölygött az úton, egy-két hajtűkanyarnál izgulnom kellett, hogy sikerül-e időben lelassulnom, vagy túlszaladok, esetleg korlátnak ütközöm. Az állomáson és a vasúton próbáltam magam valahogy melegen tartani, hazaérve hamar sietem a forró zuhany alá: az volt a nap legnagyobb öröme: csak vigyorogva élveztem a meleg vizet. Míg gazdagabb országbeliek hasonló szituációban meleg házban alszanak, talán sazunáznak is, én sátramban hajtottam álomra fejem.



videó:


2011. július 20, szerda – 7. nap: Zermatt – Zmutt – hegyi tó fölött (2010 m) – Zermatt – Visp – Steg – Wiler – Lauchneralp (2052 m) – Weritzalp (2099 m) – Fafleralp (1763 m) – Steg – Visp = 150,3 km + 2654 m szint
Csúnya, még csepegő és szeles időre ébredtem. Otthonról kért és kapott infók alapján úgy tűnt déltájt Zermatt felé már javulhat, ezért nyugodtan készülődtem, időztem reggel, majd a hideg miatt csak a 10 óra utáni vonattal utaztam fel Tatschig. Vispnél, a kempingbél még felhős, nem túl szép idő volt, de látszott, hogy Zermatt felé szebb; gondoltam, akkor vonattal célszerű Tatschig, hiszen addig máskor már felkerekeztem. Eredendően az egész napi túra a kempingtől kezdődött volna – de normál, azaz 10 fokkal melegebb és napos időjárás mellett.
Piszkosul drága volt a vonatjegy, de pillanatok alatt elhessegettem az árát: csak arra gondoltam: végigcsinálom a napot, úgy, hogy másnapra is maradjon energiám és ne fázzak meg. Tatschtől elvben az autók nem mehetnek tovább, óriási parkoló is épült, ezért lepett meg, hogy a Zermattba vezető keskeny kis úton bőven találkoztam ám autókkal. Egyébként szokatlan módon vastag melegítőben tekertem; féltem, hogy a bringanadrág hideg lenne; „ősz” volt. Zermattban egy elágazásnál a bal oldali utat választva végülis véletlenül elkerültem a központot és részben megérzés alapján hajtottam a patak mentén Zmutt felé. Útközben egy hőmérő 8 fokot mutatott (délben!), aztán az aszfalt véget ért. Kis visszagurulás után másik úttal próbálkoztam; sikerrel, hiszen végülis az vezetett a duzzasztott tó és előbb egy felvonóállomás irányába. Nem ismertem a környéket, de mázlim volt.
1800m fölé értem már, mikor picit bújkálni kezdett a Nap, és lassan a felhők is szakadoztak, ugyanakkor fejpántban tekertem. Az út végül a duzzasztott tó gátjáig, 1970m-ig ment, de köves úton persze 2000m fölé hajtottam (2008 m). Visszaúton már vékonyabbra vetkőzve ereszkedtem. Ekkor már mind szebb kilátás nyílt a hegyekre, már a híres Gornergrat és az oda vezető fogaskerekű-útvonal is látszott. Zermattban picit nézelődtem, majd visszatekertem-gurultam a kempingbe.

Ebéd és ruhamosás után vágtam neki délutáni/esti túrámnak, még két egymáshoz közeli 2000-esnek. Fél órát a Rhone völgyében tekertem, majd panorámás és szeles szerpentinúton kapaszkodtam a Löschentalban. Ez az a völgy, ahonnan az autók alagúton vonatoznak Észak felé. A völgyben bő 2 km-es alagúton vezetik át a kocsiutat, meg is lepett, hogy nem tiltották ki a kerekeseket. Túloldalán előbújva szerencsére elmúlt a szél, de nem volt meleg. Weritzalp (2099 m) és Lauchneralp felé ugyanaz az út indul és csak elég magasan ágazik ketté; addig nagyrészt erdőben vezettek a 10-11% meredek km-k. Nem volt gond a kondimmal, jól bírtam. Délutánra tiszta lett az égbolt, mégis egy közeli hegyen úgy tűnt, esik, aztán picit felettem is szitálni kezdett. Lauchneralp település már 1900m-en elkezdődött, és 2050m felett is tartott még….ez volt a kevésbé meredek, mert visszagurulván, az elágazástól Weritzalpig még 10%- meredek maradt.



Már eléggé szürkületben gurultam vissza a völgybe (szerencsére megúsztam a defektet), ahonnan sötétben fordultam a 10km-re, kb. 400m-rel magasabban fekvő, BIG listás Fafleralp felé. Ezt is csak azért, mert ha már ennyit feltekertem és ilyen közel vagyok, akkor nem kéne kihagyni. Másfelől röhejes volt, hogy felmentem 6km-en 10%-os úton Weritzalpra és utána a BIG-es „csúcsért” tekerek 2-7%-os (1 km 9,5%-os) úton még 10km-t. Ráadásul ha én is autóval közlekednék emelkedők közt, mint többen teszik, akkor világossal jutottam volna még fel, de én az ilyenek nélküli tekerést nevezem tiszta bringatúrázásnak. Ahogy a hegymászók közt is vannak akik oxigénpalackkal másszák a 8000-eseket és vannak az ezt mellőzők.
Egyáltalán nem hiányzott a sötétben tekerés, de sajnos a versenyszellem….. pedig a feltételek nem azonosak. Kezdtem felismerni, hogy a - nem is azonos feltételek melletti - versengés kényszerít bele, hogy nem kedvemre valóan, hidegben, sötétben tekerjek. Éreztem, hogy ezt a témakört meg kell rágnom, mert hosszú távon ez így nem működik.
(előzetesen elárulom, a következő alkalommal (Pian Geirett után Lago Luzzone) már nem mentem fel az általam leküzdöttnél kisebb és könnyebb BIG listás csúcsra... )
22:40 körül értem fel Fafleralpra, ahonnan jól beöltözve óvatosan ereszkedtem eleinte, majd később már a bringát jobban megengedve. Sötétben hajtva jól jönnek az alagutak, ahol a fény miatt meg lehet engedni a bringát; én is 45-50 km/ó-val hajtottam. A sík völgyben a maradék 11-12 km nem hiányzott már; éjfél után értem vissza a kempingbe, hajnali fél 2-kor
tértem nyugovóra.


Videó:


2011. július 21, csütörtök - 8. nap: Interlaken – Grindelwald – Bussalp – Oberläger (2025 m) – Grindelwald – Interlaken = 67,4 km + 1466 m szintemelkedés

Kevés alvás után keltem óracsörgésre, hogy idejében Interlakenbe vonatozhassak (oda is eljutottam már két keréken, így nem volt miért lelkiismeret-furdalásom legyen), a Grindelwald fölötti, 2025 m-es Oberläger felkeresése miatt. Jó adag pénzbe került az utazás, de most sem sokáig törődtem vele, helyette azzal, hogy estére újabb 2000 m feletti emelkedő lesz meg(amiről szintén alig volt infó a neten, talán csak a quaeldich.de-nél); éppen a 200. alk alom, hogy 2000m fölé tekerek. Noha az alagút túlsó oldalán változó felhőzet alatt suhant a vonat, mire elhagytam volna az interlakeni vasútállomást, esni kezdett. Volt időm, a váróban várakoztam, jegyzeteltem és néztem a nagyképernyős monitoron a Mannlicheni (2200 m-n 9 fok) illetve shilthorni (2970 m – 1 fok, hóesés) hegyi webkamera ködös, esős, hószállingózós képét, ill. a hőmérsékletet. Durva!
Végül kb. egy óra időzés után szakadozott a felhőzet, bújkált a Nap, nekivágtam. 5-7 km múlva,a szomszéd falu előtt már láttam, hogy oldalt a hegyen esik és rögtön én is állhattam meg esőruhát magamra ölteni. Előrefelé sem volt túl reményt keltő az idő. Grindelwald felé az is járt az eszemben, hogy bezzeg a laikusok, otthoniak nem is gondolják, hogy nem átlagos esős kerekezések ezek, hanem ahhoz képest kénytelen vagyok egyből mezemre az esődzsekit venni, hogy szárazon tartsam a lejtőre és a nap hátralevő részére a két hosszúujjút. Újabb esős nap, nem véletlen írtam haza, hogy lehet, hogy az lesz a túra alcíme: „avagy hogy lettem esőmenő…”. Régen bezzeg esőben inkább vártam egy napot, ha megtehettem, most meg sorra tekerek 2000m fölé, ha esik, ha fúj. Mint a bevezetőben írtam; okom volt rá: az Alpesi bringások leghosszabb 2000 m-es emelkedőlistájának elérése volt a célom.

A több napos időjárás-előrejelzés alapján egyre inkább úgy éreztem, hogy az egész túra próbatétel lesz. Írtam is
haza twitteren, hogy egyre biztosabb vagyok benne, hogy egészen a túra végéig rossz idő lesz, és arról fog szólni a három hét (már csak bő kettő), hogy végig bírom-e csinálni, illetve ilyen körülmények között is vagyok-e elég kemény legény, hogy felkeressem a hiányzó 2000-eseket.






Grindelwaldnál picit keresgélnem kellett a leágazást, de aztán csak megleltem. Bele is olvastam a quaeldich.de kinyomtatott ismertetőjébe és bizony az elején 20% meredek szakaszt írt. Úgy is lett: esőben kapaszkodtam fel a fél km hosszú brutális részen, amit aztán többnyire 10-11%-os km-k követtek. Hiába volt ám kilátás, csak a felhőt, esős tájat láttam….. egy ideig. Kb. 1500m fölé értem, mire picit javult az idő: az eső is elállt, illetve szemben is szakadozott, oszladozott a felhőrengeteg: több rétegben látszottak már, előbújt a 3701m-es, frissen behavazott Wetterhorn is és mind több látszott az Eiger – Mönch, Jungfrau trióból is. Idővel kifejezetten élvezni kezdtem a tekerést, noha nem kék ég volt mögötte, de
tetszett a panoráma. Tudtam már menetközben is filmezni. Bussalptól már csak 200m szint volt hátra, ám az utolsó km, nagyon (13-16% ) meredek volt. Az utolsó fél km-n az út körül tehenek legeltek, az utolsó méterek az aszfaltút végéig pedig már jócskán tehénszarosak voltak.





Visszaúton is a klassz panoráma és jó fej, korlátnak támasztott bringámra rögzített hátizsákot nyalogatni kezdő tehenek miatt, mormotafilmezés miatt kissé elhúzódott, így Grindelwaldtól igyekeznem kellett, hogy elérjem a megcélzott vonatot. Nem az én túrám lett volna, ha Interlaken előtt 9 km-rel nem ered el megint az eső.
Vonattal 20 órára értem haza, és időben nyugovóra tértem; másnap a király szakasz következett, több mint 3000m szintemelkedéssel és a túra legmagasabb málhás hágójával.

Másnap a 3 hetes túra "egyik" királyszakasza következett, délelőtt a szintén kevesek által ismert Bettmeralp, utána pedig a gyakran 9-10%-os Nufenenpass (2478 m), málhával! Folyt köv.

Múlt évben augusztusban, rövid de velős túrát tettem az osztrák, svájci, olasz határ találkozásánál. Az információkat beszerezve, kezdett kialakulni bennem az a terv, hogy négy napi túrával tudom az elképzeléseimet megvalósítani.
Ebből két túra, a Kaunertal-i és a Stelvio a BIG-es, de ezek leírásától megkiméllek benneteket, már sok beszámolót olvashattunk róluk.
A másik két úticélból az egyik az Idalp svájci oldalára vezetett, a másik, nekem a legjobban tetsző, a Sesvenna vonulat környezetét jártam be alaposan.
Tehát második nap, a Kaunertal-t elhagyva Nauders felé vettem az irányt. Pfunds-t elhagyva a Kajetansbrücke-nél áthajtottam az Inn folyón és az autót egy kis parkolóban hagytam. Az út rögtön emelkedett és befordult a Val da Tschera völgybe, ami egyben az államhatár is.Igazi friss nyári, hajnali idő volt, nagyon élveztem az egyre emelkedő jó minőségű utat. Hamar elérkeztem az utolsó osztrák településig, majd egy fél kilométeres lejtőzés végén már a határállomás fogadott – üresen. Megjegyzem visszafelé napközben már egy osztrák finánc nyitogatta a kocsik csomagtartóját, rám ügyet sem vetve.
Innen újból indult az emelkedő. Elértem az 1850 méteren fekvő Samnaunba, ami valamilyen oknál fogva vám szabadterület, ami a rengeteg márkás óraboltban nyilvánult meg.



Áthaladva a kisvároson az út murvássá változott.



Legtöbb helyen jól lehetett kapaszkodni, de volt olyan kemény emelkedő, ahol a hátsó kerék egyszerűen kipörgött, így szégyenszemre, de tolni is kellett a bringát. Balra a Pix Vadret 3034m-es tömbjét lehett látni,



kicsit később a Zeblasjoch is feltünt. A hágóra (2539m) kicsit szuszogva felértem, ahol alaposan körülnéztem. Előttem a Silvretta alpok csúcsai köztük a 3312m-es Piz Buin, amit naptej neveként is ismerünk.



Jobbra fordultam és pár száz méter után egy régi vámház mellett mentem el, majd a Palinkopf oldalában vezető úton felérkeztem 2800m-re.



Innen már le lehetett látni az Idalpe-i síterepekre. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem pihentem, nem ettem, nem ittam, így a tetőre érve, hogy finoman fogalmazzak, hát egy kicsit elgyengültem. Szélárnyékba leülve csokit ettem, italokat ittam, sőt talán még el is aludtam volna, de az arra járó összes turista megállt előttem és érdeklődött nincs-e szükségem valamire. Először ez igencsak idegesített, de aztán el kellett ismernem, az emberekben ezen a tájon müködik a másokra odafigyelés.
Gyorsan összeszedtem magam, és folytattam az utat a gerinc alatt, melynek Innerviderjoch a becsületes neve.Pár kilométeres hullámvasút után a 2782m-es Viderjoch hágóhoz érkeztem, időnként kásás hóban gázolva.



Kis pihenő, és már induhat is a jó ezres szintkülönbségű downhill. Gyorsan leértem a jó minőségű murvás úton Compatch helyiségbe, ahonnan már aszfalton gurultam az autóig. Bepakoltam, és Nauders-en át az olasz határig mentem, pontosabban a Reschenpass-ig. Itt a benzinkút mögötti kempingben sikerült beájulni.
Másnap korán keltem, izgatottan, mert ezt a túrát vártam a legjobban.
Az olasz határt átlépve a Reschensee mellett haladt az út, azzal a bizonyos elöntött, tó vizéből kiálló templomtoronnyal.



Rövidesen Burgeis-be érve, le tudtam tenni a kocsit és már kapaszkodhattam is felfelé. Gyönyörű völgyben haladt az út és visszatekintve pont az Ortler havas tömbjét láttam. Rövidesen Schlinig nevű igazi alpesi falun haladtam át. Meglepetésemre, még három kilométeren át tartott a keskeny aszfaltút, majd egy tehenészet után kövessé váltott. A Schinigertal végében egy tiszteletre méltó sziklafal magasodott, természetesen egy jópofa vízeséssel.



Ez a Croda Nera. Innentől kezdve már a rétoromán nyelv is megjelent a földrajzi nevekben.
Az út jobbra kerülte a sziklafalat, és kilométeres tekerés után a Sesvennahütte-hez értem. Itt be is fejeztem a kerékpártúrát és gyalog folytattam az utat a Schlinigpass-on át (2295m)Svájcba. Találkoztam itt is kerékpárosokkal, de nem bántam meg a gyaloglást, mert a táj gyönyörű és nem vagyok én akrobata.
Az út lassan ereszkedett, és feltünt a sziklaszoros, ahová tartottam, a Val d’Uina.





A patak dübörögve ömlött a sziklák között, és a kőfalak szinte összezárultak a fejem fölött. Ráadásul egy elképesztő, a falba vésett utat készítettek majd száz éve, ami csempészútvonalként is üzemelt.





Lekapaszkodtam a szoros végéig, majd vissza a hüttéig, ahol már várt a kerékpár.



A tervezettnél gyorsabban értem vissza, ezért egy újabb útnak indultam neki, ezúttal nyugatnak.



Kemény emelkedők után, egy kis tó érintésével felértem a Fuorcla Sesvenna-hoz (2819m), ami egyben a svájci határ is.



A kilátás elképesztő minden irányban, de a fő attrakció a szemben lévő Sesvenna gleccser.



A hágótól jobbra egy turista úton felmentem a Piz Rims-re, így már pár méterrel háromezer fölé kerültem.
A negyedik nap a Stelvio meghódítására jutott. A svájci oldal felől, az Umbrail Pass-on keresztül jutottam fel. Hétvége volt,rengetegen voltak, nem vártam sokat, így nem is csalódtam. Lefelé gurulva még elviselhető volt a nagy forgalom.

A végén rövid videók a fotógéppel:
https://www.youtube.com/watch?v=NR-nN1tzu70&feature=g-upl&context=G2e7da83AUAAAAAAAFAA
https://www.youtube.com/watch?v=erRsIuL11H8&feature=g-upl&context=G2383ab5AUAAAAAAAEAA
https://www.youtube.com/watch?v=ZabW2Y-_e_I&feature=g-upl&context=G29863beAUAAAAAAABAA



Sziasztok.

Nagyszerű beszámoló és csodálatos képek!
Nagyon tetszett!

Sziasztok!

Ugyan egy BIG emelkedő sem volt a túrán, de azért hadd osszam meg veletek az augusztusi balkáni túránkat, aminek különlegessége, hogy tandemmal mentünk, ketten a feleségemmel.



A túrát Belgrádban kezdtük, a szerb fővárosig vonattal mentünk, a túlméretes kerékpár szállítása külön kaland volt a kerékpárszállításra egyébként nem használható nemzetközi gyorson... :-)

Végül 20 nap múlva Szerbián, Bulgárián, Macedónián és Albánián keresztül tekerve elértük a tengert, és áthajóztunk Korfura, ahonnét repülővel jöttünk vissza Budapestre.



Szerbiában a Vaskapuig a Duna menti kerékpárúton haladtunk, az utak jelölése példaértékű.







Első komolyabb mászásunk, és első hágónk a Szerb-Érchegységben volt, majdnem 400 m mászás után értük el a fenti képen látható 473 m magas névtelen hágót.



Következő hágónk már a Szerb-Bulgár határ volt, ahol a helyszínen derült ki, hogy nincs határátkelőhely, de visszafordulni, és több, mint 50 km-t kerülni nem akartunk, így folytattuk utunkat a bolgár oldalon immár dózerúton. Sokáig nem jutottunk, mert pár km-rel arréb bolgár határőrökbe futottunk, így az éjszakánkat a 20 km-re lévő főhadiszálláson töltöttük, szerencsére úgy is arrafelé akartunk menni. :-)



Leghosszabb mászásunk Bulgáriában volt, amikor a Balkán-hg.-et kereszteztük az 1453 m magas Petrohan-hágón.



A Rila-hg.-et csak megkerültük, bár az eredeti tervek szerint keresztül akarunk menni rajta, de még túra előtt egy szófia fickóval leveleztetm ,aki fölvilágosított, hogy az a dózerút, amit kinéztem, még montival is alig járható, és különben is le van zárva.

Újabb nehéz mászás a Bulgár-Macedón határ, 790 m mászás Samokov városától.

Macedóniában egy éjszakát vendégeskedtünk egy helyi arcnál, aki 2008-ban letekert a pekingi olimpiára.



Skopje felé rövidítettünk egyet, hogy ne kelljen nagy forgalmú utakon tekerni, azonban a rövidebb út nem megkerülte a hegyet, hanem felvitt rá, így másztuk meg a 854 m magas Djurishte-t, aminek csúcsán vidám meteorológus társasgág fogadott minket, éjsazkába nyúló rakia partival a meteorológiai állomáson.



Skopje-ben nem találtuk meg a Vardar völgyében vezető utat, ezért kénytelenek voltunk az autópálya leállósávjában menni 30 km-et, míg újra elértük a Vardart (és persze emiatt megint mászni kellett).

Ezután újabb mászás következett a Mavrovo-tóhoz, majdnem 800 m szintet tekertünk fölfele.

Albániába az Ohridi-tó partján léptünk be.





Nemsokára elértük az egész túránk talán legkatartikusabb pontját, a Devoll-völgyét. Bár az autóstérképen vastag sárga vonallal van jelölve az út, gyakorlatilag 50 km-t haladtunk dózerúton a sziklafalak között, és útközben több szamárral találkoztunk, mint autóval.

Némi statisztika az útról (úgy látom, ebben a fórumban szeretik a statisztikákat) :-)

Ennyit tekertünk összesen:

1550 km,
101 óra,
15,3 km/h átlagsebességgel.

Leglassabb napjaink:
aug. 13.: átlagsebesség: 10,0 km/h - ezen a napon tekertünk fel a Petrohan-hágóra
aug. 23.: átlagsebesség: 8,9 km/h - lefelé(!) a Devoll völgyében, de végig makadám úton

Hol hány éjszakát töltöttünk:

Szerbia: 3 éjszaka
Bulgária: 5 éjszaka
Macedónia: 6 éjszaka
Albánia: 5 éjszaka

Legmagasabb megmászott hágók és csúcsok:

473 - névtelen hágó Tanda és Luka között (390 m mászás a Dunától, SRB)
585 - szerb-bulgár határ (390 m mászás Minicevo-tól, BG)
543 - névtelen hágó Dolni Lom és Prevala között (310 m mászás a Lom völgyéből, BG)
1453 - Petrohan-hágó (1300 m mászás Montana-tól, 1070 m mászás Berkovitsa-tól, BG)
1030 - Rila-hg. (110 m mászás Samokov-tól, BG)
1166 - Bulgár-Macedón határ (790 m mászás Blagoevgrad-tól, BG, MK)
854 - Djurishte meteorológiai állomás (550 m mászás Sveti Nikole-től, MK)
1330 - Hágó a Mavrovo-tónál (780 m mászás Gostivar-tól, MK)
565 - Muzinës-h. (330 m mászás, AL)

Ha idáig eljutottál az olvasóban, akkor köszi!

Képeket (válogatás) itt nézegethetsz még atúráról:
https://picasaweb.google.com/zpovazsay/BalkanBringatura2011Augusztus#

Povi!

Ez gyönyörű!
Gratulálok hozzá!
Ehhez a túrához nem is kellett BIG, ez így volt szép!