Túrabeszámolók 2008.

Kezdem.

HAVAS NAPOK AZ ALPOKBAN


Némileg váratlan ötletként és lehetőségként sikerült két napot töltenem az Alpokban. Bár az időjárás előrejelzések hideg időt mondtak, nem estem kétségbe. Mivel előző nyáron sikeresen bicajoztam egy egész álló napon át közel 5-10 fokos hőmérsékletben, úgy gondoltam, hogy megfelelő ruházattal meg tudom oldani ezt a kérdést is.

Húsvét Vasárnap kora reggelén keltem útra. Csupán egyszer álltam meg tankolni és frissíteni, minek köszönhetően már kilenc óra után nem sokkal megérkeztem Stájerország egyik városába, Knittelfeldbe. Az autóversenyeket kedvelőknek ismerős lehet a név, hiszen itt van a korább F1-es versenypálya is, az A1 Ring.
A Mura-folyó partján letettem a kocsit, átöltöztem és nekivágtam az első hegynek, a Gaberlsattelnek. Eleinte még csak foltokban láttam havat, de a távoli hegyeken azért látszódott, hogy ott még tél van. Igazából Grosslobming falutól kezdődött el az emelkedő és ekkor fordultam déli irányba. Eleinte még nagyon kellemes volt a meredekség, de előzetes adatok alapján tudtam, hogy az igazi nehézségek Kleinlobming után következnek majd. Ez be is jött. A könnyű meredekség után – egy „falat” láttam magam előtt. Helyenként a 20%-ot is meghaladta az emelkedő, amely ezen a kilométeren 13,7 %-os átlagot jelentett. Talán mondanom sem kell, hogy itt nem fáztam. Ekkor kiértem a fák közül, csillapodott a meredekség és még a nap is kisütött. Egy sziklában emléktábla állt, mely arra utalt, hogy ezt az utat 1904(!)-ben építették. Egy rövidebb szusszanós szakasz következett, aztán még két komoly hajtűkanyart kellett leküzdenem, hogy kijussak a 77-es főútra, mely a hágón vezet át.
Itt már igen komoly téli körülmények fogadtak. Tulajdonképpen csak az út volt hómentes. A forgalom minimális maradt, de azok akik mellőztek is nagyokat néztek, amikor megláttak. Arra emlékeztem a metszet alapján, hogy a meredekség itt már könnyebb lesz, de azért nem volt könnyű menet innen sem. Érezhetően hidegebb is lett és a szél is jobban ért már. Már nagyon vártam a végét és párszor azt is gondoltam, hogy felértem ám minden ilyen hely után újabb útszakasz nyújtózott előttem.
Aztán eljött a várva várt pillanat és elértem a hágó csúcsát. Nagy érzés volt a működő sípálya mellett felérni. Pár képet készítettem és rohantam be a házba felöltözni. A lejtmenetben nagyon nem eresztettem el magam, de azért élveztem a haladást is. Jó érzés volt visszaérkezni a tavaszba.

A Gaberlsattel adatai:
Magassága: 1551 m
Szintemelkedése: 965 m
Hosszúsága: 21,6 km
Átlaghőmérséklet: 2oC
Max. sebességem: 50,7 km/h

Pihenésképpen megpróbáltam szállást keresni. Ahová e-mail-t is írtam, arról a helyről kiderült, hogy szabadságon vannak. Nem estem kétségbe, hanem továbbhajtottam és a legközelebbi „privatzimmernél” csöngettem. Egy hölgy nézett ki az erkélyről és meglepődve érdeklődött. Elmondtam, hogy mit szeretnék, mire kérdezte, hogy „csak így” vagyok. Nem – válaszoltam – van kocsim is, csak az máshol áll. Most kerékpározom. Megegyeztünk a szállásban, én elmentem a kocsiért és elfoglalva a szobámat elfogyasztottam ebédemet. Ezek után indultam neki az újabb hegynek.
A Gleinalmsattel – nevéhez hűen - Glein faluból indult. Egy nagyon szép, csöndes kis helyről van szó. Azt már előre tudtam, hogy nem sokáig lesz aszfaltos az emelkedő, ami szinte a falu végétől be is jött. Ezt a hágót nem nagyon ajánlom országútisoknak, talán lehetetlen is azzal teljesíteni, akkora kövek ill. sár volt időnként az úton. Végig a völgyben futott az utacska, körben pedig a Gleinalpe csodás hegycsúcsaiban gyönyörködhettem. Továbbra is felhős, borult volt az idő, de időnként a nap is kisütött.
Egy útelágazásnál megnyugodva tapasztaltam, hogy a gyalogosoknak kiírt 1,5 órát én fél óra alatt teljesítettem. Ekkor még azt gondoltam, hogy könnyedén felérek. Közben elkezdett havas lenni körülöttem a táj és lassan az út is azzá vált. Újabb kereszteződések következtek és néhol magányos házak álltak. Élet is lehetett bennük, mert a frissen mosott ruhák kint száradtak.
Aztán bedurvult a hegy és 22/32-es áttétellel is éppen hogy csak kiment a bicaj. Ráadásul már havas volt az út, így a kipörgésekre is figyelnem kellett, a testsúly áthelyezésekkel. Igen ám, de egy bizonyos magasság után már teljesen összefüggő hóréteg fogadott. Itt már úgy elsüllyedt a bicaj kereke, hogy a tolás maradt. Természetesen így már gyalogos sebességgel tudtam én is csak menni. Szemből érkezett két túrázó hótalpakkal! Nagyot mosolyogtak rajtam, amikor megláttak. Érdekes, hogy nyári körülmények között – amikor hegyre megyek felfelé bicajjal - elismeréseket kap az ember, de itt inkább csak mosolyt csaltam az emberek szájára.
Innentől ismét magányosan róttam az utamat és közvetlenül mellettem már feltűnt a Speikkogel (a Grossel kisöccse) 1988 méter magas havas hegycsúcsa is. A keréknyomok is megszűntek és csak a két hótalpas nyomban evickélve jutottam tovább. Aztán végre felértem a párkányra. Minden nagyon csöndes és elhagyatott volt. Gyorsan készítettem pár képet – közben hallottam valahonnan alulról egy autót – és megindultam ismét gyalogosan csak lefelé menet. Kissé gyorsabban haladhattam mint idefelé, de sok idő eltelt, mire fel tudtam ülni ismét a nyeregbe. Aztán a köves, sáros terep késztetett lassításra, mire visszaértem a faluba.
Hangulatos, ugyanakkor kissé rideg is volt ez az út amit most már magam mögött hagytam.

A Gleinalmsattel adatai:
Magassága: 1584 m
Szintemelkedése: 815 m
Hosszúsága: 11,5 km
Átlaghőmérséklet: 2oC
Max. sebességem: 39 km/h

A korai kelés és a rendkívül nehéz nap után már fél nyolckor elaludtam. Másnap reggel pedig - kitekintve az ablakon - friss hóréteg fogadott. Bőséges reggelit kaptam, amire igazán szükség is volt. Elbúcsúztam a szállásadómtól és autóba ültem. Elindultam hazafelé, csak tettem egy kitérőt még Trieben felé. Már az autópályán hózáporba kerültem, amikor pedig kiszálltam a kocsiból már sűrű hóesés és nagy szél fogadott. Annyira hideg volt, hogy amíg összeraktam a bicajt, már beleütött a hideg a kezembe.
Aztán csak elindultam. Természetesen a járókelőktől ismét csak mosolyt kaptam, de már megszoktam és be is láttam, hogy fura egy jelenség lehetek. Ez van – én nem itt élek, nem akkor megyek fel a hegyre, amikor jó idő van.
Igen komoly meredekséggel kezdett az út, amit csak nehezített az arcomba csapó hó. Biztonságképpen a hátsó lámpámat is bekapcsoltam. Egyik kanyar jött a másik után, aztán a bal oldalamon feltűnt a mélységben az A9-es autópálya, amiről kocsival lekanyarodtam. Autóval alig találkoztam, de ez jó is volt így mert az útra kezdett ráfagyni a hó és nem volt mindegy, hogy hol tekerek. Végre elkezdett laposodni a terep és ezzel felértem a Nagelschmiedsattel-re. Erről a hágóról néztem korábban egy nyári fotó. Hát mit mondjak, rá sem lehetett ismerni a helyre.
Itt jelezte tábla az Oberst Klinke-Hüttét, mely a hágóról közelíthető meg. Már a kereszteződésben állt egy autó, ami éppen kapart. A srác vissza is tolatott, hogy feltegye a hóláncot. Ekkor érkeztem meg én a bicajjal. El lehet képzelni a meglepődését. Szerencsére jó nyomot sikerült választanom és sikerült a nyeregben maradva hajtanom kifelé az úton. Az ellenőrző háznál a sorompó nyitva volt ami bíztatott. Nem sok nyom volt előttem, de azok elég jól le voltak taposva. Közben füleltem hátrafelé is, hátha jön a „hóláncos”. A meredekség innen már nem volt nehéz, de a nagy hó miatt a felső áttételeket kellett használnom. Lassan elállt a szél, abba maradt a hóesés és kezdett tisztulni az idő is. Ekkor sífelvonó hangra lettem figyelmes és fel is tűnt a sípálya. Tábla jelezte a Hütté-t, de innen már nem sokkal tudtam feljebb menni. Az út ugyanis a sípálya után megszűnt. Még nyomok sem voltak, csak a közel 50 cm(!) vastag, friss hótakaró. Láttam a felvonót irányító hölgyön is, hogy nagyon figyeli a mozdulataimat, mit is akarok csinálni. Az osztrákok erre is nagyon odafigyelnek, mert az Alpokban – főleg télies viszonyok között – nem lehet viccelni. Szóval ezt a hegycsúcsot így tudtam abszolválni, eddig lehetett feljutnom ezen a napon.
Visszafelé elég óvatosan eresztettem a bicajt. A hágó után megálltam még egy Mária képnél. Ekkor jött hátulról nagy robajjal a hóeke. Milyen jókor gurultam félre. A kocsihoz érve bevetődtem a hátsó ülésre és gyorsan átöltöztem, majd pedig kényelmesen hazaautóztam.

Nagyon szép, két napos túra volt ez. Akadt benne bőven nehézség is, de úgy érzem, hogy még megfelelő határt tudtam húzni a biztonság érdekében.

Az Oberst Klinke-Hütte (sípálya) adatai:
Magassága: 1125 m
Szintemelkedése: 425 m
Hosszúsága: 7,6km
Átlaghőmérséklet: -2oC
Max. sebességem: 48,3 km/h

gabor kreicsi wrote:

Átlaghőmérséklet: 2oC

Ez természetesen 2 fokot jelent. Csak a fok jel a tördelésnél lecsúszott.

hvcsaba wrote:

Holnap készülök a Kékesre, de nekem a 6 fokos előrejelzés is hideget jelent. Mondjuk nincs is normális kamáslim, azt már csak ősszel tervezem beszerezni. Majd írok, hogy hogy sikerült a túra.

Amióta meg a második kislányunk is megszületett, nem akkor megyek bringázni, amikor szeretnék, hanem amikor lehetőségem van rá.

Köszönöm szépen Csabi!

Tudod, egy ideje én is úgy vagyok vele, hogy akkor megyek bicajozni, amikor tudok. Ha pedig nagy a motivációm - most is az volt - akkor nem foglalkozom az időjárással.
Csak megnyugtatásul mondom - nekem nem volt soha kamáslim. Én inkább télire vettem két számmal nagyobb cipőt és abba beleteszem a meleg zoknikat. Bőven jó.

A család pedig mindíg is fontosabb lesz a bringázásnál - nálam is. Szerintem ez így is van rendjén.

Hátszelet Kékesre!

hvcsaba wrote:

Azért útközben jól esett arra gondolni, hogy ennek a társaságnak vagyok a tagja, ez többször erőt adott, amikor már a feladás szélén álltam. Eszembe jutottak a ti teljesítményeitek, és úgy gondoltam, hoyg a társaság kötelez, vagyis nincs semmi nyivákolás, hanem tekerni kell tovább. Azért ez nagyon jóleső érzéssel töltött el.

Meg még azt is hozzáteenném, hogy jónak tartom, hogy többen vagyunk itt olyan emberek, akik a bringázás mellett családcentrikusak is. A kettőt szerintem nem mindig könnyű összeegyeztetni, tehát jó, ha ilyen tekintetben is társakra lelünk.

Talán majd családszinten is el lehetne kezdeni ismerkedni. Én látnám értelmét.

Nekem meg ez esett jól! Köszönöm a többiek nevében is, de azért ilyen időben, két nap menni 200 km-t az bizony combos.
Gratulálok a kitartáshoz!

Rendes tőled az ismerkedés felvetése is. Sajnos - több okból is - az én feleségem csak minimálisat tud bicajozni. A legutóbbi közös bicajozásnak meg kulcscsonttörés lett a vége.
Ettől függetlenül én is örülök, ha tudunk majd egyszer találkozni családostul is.

Jók a kékesi képeid Gyuri!
Gratulálok a mászáshoz!

Klassz volt nagyon, talán az eddigi legjobb időtmet értem el Mátraházáig, de Szuha felé menet két és fél órán belül értem ki Kékesre, ez is jó idő.
Az út száraz volt, de fent az árnyékos helyeken még sok hó volt. Idei első BIg-em, ha nem is új csúcs.

Ja, majd elfelejtettem, az előzetes szerint a Bikemag április számában lesz a tavaly nyári Benelux túralbeszámoló, ha igaz. Jobban mondva Bene túra, mivel Luxemburg kimaradt.

Bár éppen magánzó vagyok, de osztom véleményedet.
Hisz az élet nem bringaversenyzés. Az ember max önmagával versenyzik vagy csinál kihívásokat, de nem mások ellen, hisz mindnekinek mások a körülményei. Hogy a munkát az ember ne is említse.
Ezért azt nem is nagyon értem, minek még jobban erőltetni a ranglistákat BIG-n belül. (hisz valóban életkor is számít, hozzáállás, család hozzáállása és pl a BIG-ek nehézsége, fekvése....
ez már más téma.
Vagy van aki kertészkedik otthon, többet segít, de az is helyt állás.
Ahogy egy kedvenc hegymászó(M) - Szendrő Szabolcs - írta: nem szó szerint:
nem az a kihívás hogy felmenni 8000m fölé, ahnem az életben helyt állni.

Elgondolkodtató. Hisz mint mondja, mikor ő elment (évekkel korábban) pl 2 hónapra, végülis magára hagyta családját, azaz feléjük nem állt helyt.

GyG

hvcsaba wrote:

Meg még azt is hozzáteenném, hogy jónak tartom, hogy többen vagyunk itt olyan emberek, akik a bringázás mellett családcentrikusak is. A kettőt szerintem nem mindig könnyű összeegyeztetni, tehát jó, ha ilyen tekintetben is társakra lelünk.

Talán majd családszinten is el lehetne kezdeni ismerkedni. Én látnám értelmét.

gyorgyigabor wrote:

Bár éppen magánzó vagyok, de osztom véleményedet.
Hisz az élet nem bringaversenyzés. Az ember max önmagával versenyzik vagy csinál kihívásokat, de nem mások ellen, hisz mindnekinek mások a körülményei. Hogy a munkát az ember ne is említse.
Ezért azt nem is nagyon értem, minek még jobban erőltetni a ranglistákat BIG-n belül. (hisz valóban életkor is számít, hozzáállás, család hozzáállása és pl a BIG-ek nehézsége, fekvése....
ez már más téma.
Vagy van aki kertészkedik otthon, többet segít, de az is helyt állás.
Ahogy egy kedvenc hegymászó(M) - Szendrő Szabolcs - írta: nem szó szerint:
nem az a kihívás hogy felmenni 8000m fölé, hanem az életben helyt állni.

Elgondolkodtató. Hisz mint mondja, mikor ő elment (évekkel korábban) pl 2 hónapra, végülis magára hagyta családját, azaz feléjük nem állt helyt.

GyG

Semmi gond azzal, hogy magánzóként Te is hasonlóan állsz a témához. Amíg a szüleimmel laktam, addig sem túráztam többet, hiszen akkor meg ők voltak nekem a legfontosabbak. Pedig jóval több szabadidőm volt, mint most, de egyszerűen nem volt lelkiismeretem hozzá úgy, hogy otthon meg várt a sok munka.
Persze most is nagyon fontosak nekem, csak ugye az ember párja azért előrébb kerül. Ő meg aztán olyan aranyosan tud búcsúzni, hogy már abban a pillanatban bánom, hogy elmegyek.
Végül is a Flandriát is a család miatt mondtam le, de már nem fájlalom egyáltalán. Fordítva rosszabbul érezném magam.

Szoktam otthon segíteni amennyit kell, most pl. egész nap szombatom azzal telt és e hétvégén is esz benne részem szerintem. A kert vár :-)
A magánzó kapcsán arra gondoltam, h barátnővel mondjuk nem az lenne, hogy 2+1 hét bringatúra, akkor max 1 hét bringatúra férhet bele folyamatosan, hacsak nem elkíséri az embert a párja.

gyorgyigabor wrote:

Szoktam otthon segíteni amennyit kell, most pl. egész nap szombatom azzal telt és e hétvégén is esz benne részem szerintem. A kert vár :-)
A magánzó kapcsán arra gondoltam, h barátnővel mondjuk nem az lenne, hogy 2+1 hét bringatúra, akkor max 1 hét bringatúra férhet bele folyamatosan, hacsak nem elkíséri az embert a párja.

Én is így gondoltam. Reméltem, hogy nem értesz félre. ;-)

Kicsit hosszú lett :-) igaz nem akartam kettőt (egy rövidet és egy hosszút) írni.

2008.03.30.

Néhány hete ideális tavaszi, „szezonnyitó” túrát néztem ki magamnak. Az első melegedő napokban magas hegyekben még hűs lehet, így a Bakony – annak felfedezetlen része: Csesznek és környéke – és Pannonhalma, győri céllal ideális útvonalnak tűnt. Örültem, hogy Járvás Tamás is csatlakozik a túrához, aki nemrégiben lett BIG tag és bár rengeteget bringázik, a Bakonyban még nem sokat hajtott.

Óraátállítás után reggel 7 óra előtt csörgettem. A hűs reggel és az esti hazaérkezés miatt melegen felöltöztem; a készülődés végén evésre már alig maradt időm. Bár tudtommal időben indultam, így jócskán meglepett, amikor a HÉVem egy utcával az állomásra kiérés előtt lassított épp a szemem előtt. Uccu, gyors tempóra kapcsolva robogtam fel a sínekhez és értem el éppen a szerelvényt.
….
Vonatunk picivel túlnyúlt a várpalotai állomás peronján így picit nehézkesebb volt a leszállás. A csodás, melegedő tavaszi időben – fél 11-kor - egyből vékonyabbra vetkőztünk; dzseki már nem is kellett. Friss levegőn, csendes utcán kitörő örömmel hajtottunk a főút felé, majd a benzinkútnál tettünk pár perc pihenőt. Szerencsére a túra eltévedése a legjobbkor, épp induláskor következett: 1-1 km-t hajtottunk nyugat felé és vissza, mire a Szápár felé induló emelkedőt éppen a vasúttal jövő úttal szemben meg nem találtuk. A kaptató lépcsőzetesen, szakaszos meredekséggel emelkedett; a város szépén kis üdülőtelkek, -házikók között vezetett. A füves dombok a Vértest is idézték, hátrafelé szép kilátás nyílt. Egyik emelkedő 11%-os volt, de az is csak max. fél km hosszan izzasztott. A sok „lépcső” végén már kezdtem türelmetlen lenni, mert a fennsíkot vártam, vagy azt, hogy akár egy hosszabb emelkedéssel, de érjünk már a tetőre. Szép fasorból kapaszkodtunk Szápár felé; itt-ott emberek nyugodtan tavaszi munkát végeztek a kertekben. Tés elején egy komoly színvonalú szálláslehetőség várta a vendégeket; a falu csendes, nyugodt, takaros volt – kb. 450m magasan. Az árokban itt-ott kis, max. 1m hosszú hófoltot láttunk; persze egy héttel korábban 10 cm hó esett a Bakonyban. A malmot megláttam ugyan egy ház végében, de csak annak kertjén át lehetett volna felkeresni, így nem álltunk meg. A falu végén – ahonnan panoráma is nyílt nyugat felé, a hegyekre, fotózás és filmezés miatt szusszantunk egyet. Ésdzaknak, lentebb a völgyben, illetve hegyoldalban szélkerekek forogtak. A folytatás bár közút volt, szélessége és minősége, forgalma alapján erdészeti útnak is tűnhetett. Változatosan hullámzott, többször szép erdőben haladt, máskor csodás panorámával kínált meg. Élveztük a szép tavaszi Bakonyt.
Egy hosszabb gurulás után a Gaja patak szintjére értünk, ahonnan balra fordulva persze máris emelkedés következhetett. Csend, nyugalom, lélegző, ébredező természet körülöttünk – és közben kellemes testmozgás = bringázás. Jól éreztük magunkat.
Vajon van igazság az élőlények közötti energiaáramlásban ? Vajon miért szeretem a természetet; miért szeretek erdőben, hegyek között lenni; miért szeretem az erdei állatokat ?
A fennsíkra érve hamar feltűnt Olaszfalu is, amiről az rémlett, hogy jó kis meredek emelkedő visz végig rajta. A faluból kiérve tűntek elő Zirc házai. A várostábla előtt csak azért fogtam sietősre, hogy ¾ 1 előtt beérjünk  A központi park egy napos padján ültünk le eszegetni, miközben a térképre nézve számolgatásba is kezdtünk. Már induláskor említettem Tamásnak, hogy az eredendően kb. 94km-es túrát kibővíthetnénk Borzavár és Porva felé, esetleg akár egy 2km földutas szakaszon át is érhetünk a Kőrishegyre vivő aszfaltútra.
Minthogy Tamás nagy túrázó, előtte is gondoltam rá, nem volna rossz picit hosszabbra venni a túrát, bár kondíciómról csak sejtésem lévén 100km-nél nagyobb távot már kockázatosnak éreztem: nehogy kipukkadjak a végére!
¼ 2-ig megettem bő fél szendvicset meg talán egy csokit, közben pedig arra jutottunk, hogy Porva 10km, a Kőrishegy alatti aszfaltút, kb. 12 km, a csúcs kb. 20, oda vissza tehát 40 km. Másfelől Zirctől 300m szintkülönbség leadása mellett Győrig Pannonhalmán át 60 km-t kell tekerni, amire elég 3 – 3 és fél órát számolni pihenéssel együtt. Vonatunk ½ 7-es indulásával számolva 3 óra körül kéne Zircre visszaérni.
Az út már Zirc utolsó házai között emelkedni kezdett, mely ismét 10% körülivé vált: a Bakonyban meredeken mérték a kaptatókat. Kb. 470m méter magasról 4 km közepes-lankás lejtő következett, amiről Borzavárra érkeztünk, mely elején (380m magasról) újabb rövid 12%-os kaptató emelte pulzusunkat. A kb. 3 km-re fekvő Porváig csak picit hullámzott már. Ahogy a néhol megfelelő, máshol picit köves földúton 15 km/ó-val kerekeztünk a Kőris hegy felé, többször gondolkodtam el: biztos, hogy be kéne szorítanom a felkapaszkodást ? Nem lesz rohanás a vége ? nem lehet, hogy a sietség miatt a túra végére elfogy az erőm és kínlódva, rossz szájízzel fejezem be a túrát ? 2008-ben még csak két „komolyabb” túrát tettem, 50-60 km körül, mindössze 600-600 m szintemelkedéssel. Ez viszont Kőris heggyel 135 km körül ígérkezett.
A fölfelé odaút és lejtősebb visszaút miatt úgy számoltam, elég lenne oda 1:10 idő a 20km-re, vissza pedig 50 perc, amivel összességében ¼ 4-re vissza is érhetnénk.
Az aszfaltútra átérve még fél óránk volt a Kőris hegyig számolt kb. 6 km-re. „6 km 300 m szint, az csupán 5% meredekséget jelöl, azon 12 km/ó simán meglehet. Jónak tűnt a dolog, és egyelőre még jól is bírtam erővel. 2 lankás km után fordultunk jobbra, fölfelé. Csodásan sütött a Nap, miközben még kopasz fák között pedáloztunk és néha a Kőris hegy kilátója is előbukkant. A kormánytáskámon levő térképet figyelve és hosszas vacillálás, morfondírozás után végül az ismert szerpentinkanyar-sorozat előtt a megállás és pár perces falatozás, szusszanás mellett döntöttem; Tamást pedig felküldtem. (én már évekkel korábban feltekertem, így nem volt hiányérzetem.) Mindössze 1 km – igaz 10%-os – állt volna előttem, ugyanakkor tartottam tőle, hogy ha a sietség miatt elmarad a szusszanás, néhány falat, akkor – mivel Zircen sem nagyon időzhetünk – tényleg „lemerülök” a túra végére és akár a vonatot is lekéshetjük.
Fotózás, filmezés után épp végeztem a falatozással, mire Tamás is visszaért. A 10 perc pihenő után a lejtőn, néhol sík erdészeti úton lelkesen, lendületesen robogtam; sietni is kellett, de jól is éreztem magam.
A földúton visszairányban – picit lejtett is – valamivel gyorsabbak is voltunk, majd rövid összekötő szakasz után már csak a Zirc előtti 4 km emelkedő volt kisebb próbatétel. Mire felértem, picit el is fáradtam, így jól jött a gurulás, majd rövid megálló a város szélén (15:20). Útközben gondoltam eszegetni csokit, szárított gyümölcsöt, ám továbbhaladva egymást követték a kisebb emelkedők, melyek fokozatosan bosszantottak fel. Végre ereszkedést, vagy megfelelő, sík úton, tempós haladást vártam. Kb. 5-6 km után végre haladni tudtunk; enyhe hátszél támogatott. Útközben gyakran érkeztek motorok, nehezen is viseltem fülzavaró hangjukat. Már erdei lejtőről láttuk meg Csesznek várát; ám sietés miatt fotózáson túl időnk nem volt rá. Kinézetre azért tetszett  A lejtőn a távolban már láttuk utolsó neves célpontunkat, Pannonhalmát.
Leérve a síkságra, végre élvezetesen, kedvvel haladhattunk: 27-30 km/ó-val. A kisbéri út kereszteződésénél álló benzinkút épp kapóra jött: egyfelől vehettünk csokikat, energiaitalt, és végre le is ültünk egy kicsit. Rám is fért a pihenés! Keményet mentünk az utóbbi néhány órában: sok emelkedőt kevés megállással ! Óráinkra nézve, úgy tűnt, nagy gond talán már nem lehet: bő másfél óránk volt még a kb. 30 km-re (ha jól emlékszem)
Mindössze néhány kilométert követően talán a néhány falat csoki, banán és energiaital hatására máris ismét jókedvvel forgattam a pedálokat. Pannonhalmára letérve meglepett egy-két putri jellegű cigány ház. A kb. 1 – 1,5 km-es BIG emelkedő a rendezett faluközpontból indult, ahonnan szép rálátás is nyílt a napsütötte apátságra. Útközben fotó, videó is készült, hogy visszaadhassam a hangulatát, ám mire a parkolóba értem, éreztem a fáradtságot; igaz épp előtte 12-14%-ot is mutatott meredekségmérőm. Az apátságnál kifújtuk magunkat, körbenéztünk, elolvastuk Béla királynak tulajdonított, emlékműre írt szöveget, majd fél 6-kor – egy órával a vonat indulása előtt elhagytuk a szép kilátást is nyújtó apátság dombját.
Továbbra is hátszélben, eleinte jobbára Tamás vezetésével 30-33 km/ó-val igyekeztünk; még mindig bírtam, pedig már 120km fölött jártunk. Kb. 4 km-rel Győr előtt hirtelen a szembülső sávból fékcsikorgást hallok: egy autó füstölgő kerekekkel fékezett, ám hiába: beleszaladt az előtte levő autóba. Mint Tamás mesélte: egy hülye sofőr úgy előzött minket, hogy közben jöttek szembe. Minket persze kikerült, de miatta a szembülsőknek kellett fékezni; elöl az osztrákot meg is lepte a szabálytalan magyar, belé meg egy féktávolságot nem tartó autó szaladt. Időnk nem volt lassítani, megállni, bár nem is éreztem indokát, így továbbhajtottunk. A központban egy kérdezősködés után könnyen megtaláltuk a vasútállomást, ahol vonatunk indulásáig még üdítőt és péksütit is vehettem. A szerelvény egyébként szép, osztrák gyártmány volt; kényelmesen utaztunk a Déliig.
Visszagondolva a teljesített 136 km-re (és 1500m szintemelkedésre), alaposan megleptem magam. Máskor márciusban jó esetben 80-100 km-ig jutok egy túrán, nem pedig (hazáig) 146 km-ig, ráadásul ennyi emelkedővel és ilyen friss tempóval. Nagyon megleptem magam. Egyébként érdekesmód Tamásnak is – legalábbis 2008-ban – addig kimagasló lett a túrája, mert hazaérve 180km-rel zárta a napot.
Megköszöntem Tamásnak a kellemes túrát; a következőnek a mecseki két naposról beszéltünk; melyet április második felére terveztem.

Adatok:
TM: 6:18:28 DST (Várpalotától) : 140 körül) AVS: 22,1 TR/D: 146,09 Szint: 1510 m ODO: 112099

GyG

gyorgyigabor wrote:

Kicsit hosszú lett :-) igaz nem akartam kettőt (egy rövidet és egy hosszút) írni.

GyG

Nagyon jó lett és a képek is tetszenek.
Gratulálok!

Azért az mond valamit, hogy azt írtad még idény eleji formád van. Ahhoz képest szép tempót mentetek.
Szóval nem vagyunk egy súlycsoport, de azért gondolom majd megvársz, ha egyszer együtt bicajozunk.

A filmed vár rád.

Síkon nagyobb tempót mentünk, mint magam mentem volna, Tamás hátszelében utaztam. Pl a végén amint váltottunk a korábbi 30-32-ről 27-28-ra lassultunk. Akkor már csak annyit bírtam.
Alapvetően síkon nagyrészt az az én tempóm.
nem aggódom a tempód miatt, de alkalmazkodni szoktam.

A Tour-os filmre (ha jól emléxem - 1997 ?) gondolsz ?

Csak ösze tudjuk hozni a talit a következő hónapokban :-)

gyorgyigabor wrote:

nem aggódom a tempód miatt, de alkalmazkodni szoktam.

A Tour-os filmre (ha jól emléxem - 1997 ?) gondolsz ?

Csak ösze tudjuk hozni a talit a következő hónapokban :-)

Köszi, előre is!
Amúgy nekem pont az megy nehezen, hogy mások tempójához alkalmazkodjak. Mivel a tekeréseim 99%-a egyedül történik, így nem is nagyon szoktam meg az együtt bringázásokat.

Igen, az a film vár Rád.

Biztosan találkozunk, legkésőbb augusztusban a BIG találkozón.

Gábor,
milyen kerekű bringával tetted ezeket a túrákat ? mennyire recés, télies ?
A max sebességeket már teljes száraz úton érted el ?

De jó, hogy elmúlt már ez a hideg :-)

GyG

gyorgyigabor wrote:

Gábor,
milyen kerekű bringával tetted ezeket a túrákat ? mennyire recés, télies ?
A max sebességeket már teljes száraz úton érted el ?

De jó, hogy elmúlt már ez a hideg :-)

GyG

Szia!

Nos, a válaszaim, a múltkori havas túrámmal kapcsolatban.
1. MTB-vel.
2. Terepgumikkal, 1,8x26-osok vannak fent.
3. A max. sebességeket már valóban olyan részen mértem, ahol száraz volt az út, kivéve az utolsó hegyet. Ott még lefelé is végig havas volt az út.

Egyébként jó időben szerintem mehet a mászás normál gumikkal is, de ha eső van vagy ilyen idő amiben én is voltam, akkor kell a terepgumi.
Országútival viszont nagy könnyelműség ezekbe belevágni.

A hideg talán már elmúlt furcsa is volt, hogy a február meg a március "helyet cseréltek".

Hátszelet!

A videó is elkészült:
https://www.youtube.com/watch?v=EgkJ9n-2Bc0

Talán még jó lett volna ráéírni Pannonhalma alapításának dátumát, de már mindegy...
meg ahol (a neten) néztem határozott évszám nem volt.
Útikönyvben egyszerűbb lett volna :-)

gyorgyigabor wrote:

A videó is elkészült:
https://www.youtube.com/watch?v=EgkJ9n-2Bc0

Talán még jó lett volna ráéírni Pannonhalma alapításának dátumát, de már mindegy...
meg ahol (a neten) néztem határozott évszám nem volt.
Útikönyvben egyszerűbb lett volna :-)

Semmi gond!
Köszi a linket!

Elkészült a bakonyi, pannonhalmi túra szöveges, fotós élménybeszámolója:

íme:
http://www.gyorgyigabor.hu/20080330_Bakony_Phalma.html

GyG

A következő pedig a 3 BIG-et tartalmazó felvidéki túrám élménybeszámolója:
BIG-ek: Szitnya, Martinské Hole és Skalka

http://www.gyorgyigabor.hu/200805_felvidek_3nap.html

GyG

És végül az áprilisi 2 napos túra élménybeszámolója:

http://www.gyorgyigabor.hu/200804_papuk_mecsek.html

GyG

Megvolt a Giro túránk. Bővebben majd biztosan írni fog róla Kreicsi Gabi is, csak még nem volt rá ideje. Volt néhány kemény hegy (szinte mindegyik), de a Hochstein volt a legbrutálisabb. No meg persze a kroneplatz-i Giro hegyi időfutam utolsó 6 km-es szakasza. Az előző napi lábamban lévő erőfeszítések miatt ott már több helyen tolnom is kellett.
Maga a verseny és a körítés fantasztikus fieszta volt, meg a hely is csodálatos.