Túrabeszámolók 2008.

még... még írjatok ! :-)

Ír6sz még Te is pár sort, Gyuri bá :-) addig.

GyG

Röviden az élmények:
1 nap: 643 Katschberg 1641 m, táv kb. 12 km fel, szint kb. 600 m, emelkedő max % 17, de a tábla szerint több mint 3 km volt 15 % körüli.
2. nap: Hubenből kiindulva, két hegy. 623 Staller Sattel 2052 m, 35 km, 1183 m szint, max. 12 %, az utolsó kb. 10 km elég kemény emelkedő.
Második hegy 626 Neues Luckerhaus 1918 m, 21 km , 1099 m szint, max. 16 %.
3. nap. két hegy, indulás Sillianból. Első Hochstein 2048, kb. 30 km, kb. 1500 m szint, max. 11 %, de az utolsó 13 km-en 1300 m szintet kell leküzdeni, az utolsó 6 km-en nincs 10 %alatti emelkedő.
Nekem hozzájött plusz 6 km felfelé és kb. 450 m szint , mert eltévedtem.
4. nap. Giro d'Itália szakasz megnézése, hegyi időfutam. Túra 10 km a Passo Furciára, 1789 m, szint kb. 700 m, max 13 %, de hosszsan 10 % feletti emelkedő.
Utána fel a Kroneplatz-ra 2270 m, kb. 5 km-en 500 m szint, helyenként 24 % emelkedő. Én időnként toltam (országutival voltam, hátamon kb. 5 kg csomag - kaja, pia, áttétel 35-28). A győztes versenyző 19 km/h átlagot ment. Gyönyörű hely, hatalmas hangulat.
4. nap Gaisberg Stasse vagy Gaisbergspitze 1265 m, 14 km, 800 szint, max. 13 %, a vége nagyon kemény.
A távolságok egy irányban értendők, mivel mindig oda-vissza tettük meg az utat.
Röviden ennyi.

Ja még annyit, hogy a szintadatok csak körülbelüli értékek, pontos adatokat Gábor tud majd.

Kevéssé az adatokra, inkább az élményre voltam kíváncsi :-)
Melyik ami igazán szép, magával ragadó volt, vagy rossz út, meg legelőkön vezetett, szép panoráma némelyről, vagy forgalom a Katschbergen, stb...
Gondolom sok havat is láttatok, bár ha jól sejtem, a Kronplatz kivételével az út mellett már alig lehetett hó, ugye ?

Mindegyik szép volt és egy kicsit más. Havas részek a 2000 körüli hegyeken voltak, de az utak járhatóak voltak. Az egyik legnagyobb élmény a Staller Sattel (Passo Stalle) volt, de az egész program klassz volt. A szálláshelyünk is csodálatos környéken volt, az erkélyről nézve is lehetett a havas csúcsokat látni.
Az időjátrás is jól alalult, két alkalommal volt kisebb eső, de ez a túrázásban nem zavart egyáltalán, az utolsó nap meg már szinte kánikula volt. A Volkzeinerhütte-hez vezető út utolsó 7 km-re murvás, de országútival is teljsíthető. Itt kaptunk egy enyhébb esőt.
A Gaisbergstrasse (vagyí Gaisbergspitze) tetejéről csodálatos a panoráma, pedig annyira nem magas a csúcs. A Kroneplatz szintén nagyon szép hely, itt a csúcsra csak ketten mentünk fel, a többiek a Passo di Furciá-ig mentek fel. Itt már 2000 felett több hó volt, meg hűvösebb is. A Giro maga is nagy élmény volt, mindenkinek ajánlom, hogy egyszer az életben nézzen meg egy nagy körversenyt, illetve egy szakaszt valahol. Ez a hegyi időfutam a legjobb arra, hogy minden versenyzőt meg lehessen nézni. A körítés meg lenyűgöző. Mindenhol voltak keményebb részek, de megoszlott, hogy kinek melyik hely volt a legnehezebb. Talán a Hochstein volt, amelyiket mindannyian a legnehezebbnek tartottunk.
Amúgy nekem szinte minegy, hogy hol bicajozok, de lehetőleg legyenek hegyek. Ausztria bármely részén élvezném a dolgot, ilyen szempotból szinte mindegy.

:-)
Épp ilyenre gondoltam, köszi :-) Így picit "beleérezhettünk" :-)

A Neuer Luckerhaus érdekelne még, ugye azután válik murvássá az út ?
Oda meg a Hochsteinre remélem én is hamarosan feljutok.

G

A Neuer Locknerhaus aszfaltos végig. Egy darabig jó minőségű országút, majd az utolsó falutól erdei szerpentin, de aszfalt. A Volkzeinerhütte murvás a végén.

Elkészült a leírásom. Jó olvasgatást!

KELET-TIROL ÉS A GIRO 2008 EGYIK SZAKASZA

Bevezető

Igazából ez a történet még 2007. októberében kezdődött, amikor klubtársammal (Frics Gyuszival) beszélgettem a szentkúti, kerékpáros zarándoklatunk alatt. Neki nagyon régi vágya volt, hogy kijuthasson a Giro d’ Itáliára. Nem szeretett volna túl messzire sem menni és sok időt sem akart rászánni a túrára. Három-öt napban szerette volna megoldani a dolgot.

Elgondolkodtam a felvetésen. Több mint tíz év telt már el azóta, hogy első hosszabb túrámat megtettem és azóta is – ha lehetőségem volt rá – minden évben igyekeztem pár napot hazánkban vagy külföldön tekerni. Mivel én vagyok a Salgótarjáni HKE túraszakágának a vezetője kötelességemnek is érzem, hogy évente szervezzek egy-egy nagyobb lélegzetvételű, több napos túrát is.

Tehát megvártam a Giro 2008-as prezentációját – ami még decemberben volt – és kialakítottam a túra programját. Ennek alapján a Giro 16. szakaszát terveztük meglátogatni, ami egyben hegyi-egyenkénti időfutam is volt és ehhez kapcsolódva látogattuk volna meg Kelet-Tirol legszebb emelkedőit. Természetesen az utazós napok sem maradtak volna „üresen”, így azokra is bekerült egy-egy parádés hegy.

Az utazókeret is kissé új felállású lett. Korábbi „biztos” túratársaim közül Ispán Pisti nem tudott velünk tartani, míg Vincze Gábor (Somi) már kilencedszer jött velem több napos túrára. Domonkos Gyuri és Frics Gyuszi voltak az „új” emberek, de természetesen mindenki a Salgótarjáni HKE kötelékéből.


1. nap 2008. május 23.

Hajnali fél ötkor már a kocsiban pakolásztam és sorban érkeztek a srácok. Hárman a lakásunkhoz jöttek, míg Gyurit a baglyasi felüljárónál vettük fel. Igazából a reggeli indulásnál Budapest fél hét előtti elérése volt az egyik fő szempont így ezzel megúsztuk az igazi dugókat. Továbbra is elég jól tudtunk haladni és árgus szemekkel vártuk az osztrák oldalon lévő hegyeket. Mivel az S6-os autópályán indultunk el nyugati irányba, így a múlt évi élményeinket ismét láthattuk, köztük a Sonnwendstein vagy a Stuhleck csúcsaival. Közben az idő kissé elkomorult és egy-egy rövid záporeső is elért bennünket. Judenburg után megszűnt az autópálya, de szerencsére a forgalom nem lett túl komoly így a tumultuózus jelenetek elmaradtak. A Mura völgye egyre keskenyebb lett, a folyó pedig egyre sebesebb. Nagyon komolyan el volt borulva és egyre hevesebb záporok kaptak el bennünket. Hamarosan – ködbe veszve – feltűnt az Alacsony-Tauern vonulata és rajta az első meghódítandó hegyünk, a Katschberg (1641 m).

St. Margarethen-ben tettük le az autót, ahol éppen esőszünet volt. A parkolóban nem mi voltunk az egyetlen, kerékpárokat előkapó turisták. Ezt már korábban is megfigyeltem, hogy az ittenieket nem nagyon tudja érdekelni az esős idő, ha túrázni szeretnének. Mi meg ugye nem könnyen jutunk el ide, így mi sem tántorodtunk meg.

Először legurultunk a Mura völgyébe, ahol az R2-es kerékpárúton haladtunk folyásiránnyal szemben. St. Michael im Lungau-nál rákanyarodtunk a főútra és megkezdtük a nem túl hosszú, de nagyon nehéz mászást. Mindenkinek felhívtam a figyelmét a kilométereken át több, mint 14%-os emelkedőre, de azt hiszem, hogy így is eléggé mellbevágó volt az érzés. A rendkívül párás levegőben mindenki csak kapkodott a levegőért és igyekezett nyeregben maradni. A forgalom nem volt túl kicsi, hiszen sokan itt váltják ki a fizetős alagutat. Ennek ellenére mindenki nagyon belátó és előzékeny volt. Mondjuk a folyamatos ferodol szagot, szívesen kihagytam volna. Nagyjából kétfelé szakadva másztuk meg a hágót, amelyben egy pár száz méter hosszú, pihenőként is szolgáló – csupán 9%-os átlagmeredekséggel rendelkező rész volt. A csúcs közelében elkapott egy gyenge eső, de nem volt komoly így a széldzsekit sem kellett felvennünk. Annál inkább a tetőn, ahol eléggé fújt a szél és hideg is volt a hőmérséklet. Ettől függetlenül nagyon jó érzés volt a hágón mászkálni, ahol megnéztük a sípályákat és a hozzájuk tartozó komplexumokat is. Sok helyen voltak még hófoltok.

A lejtmenetre mindenki jól felöltözött és kellő óvatossággal (60 km/h ) ereszkedtünk vissza az aljba, majd másztunk vissza az autónkhoz. Mivel mindenki csupa víz és izzadtság lett, itt átöltöztünk és úgy folyattuk utunkat a nyugati irányba. Útközben is voltak elég komoly esők mire elértük Kelet-Tirol egyik szép települését Tassenbachot. Itt volt a szállásunk, a Tyrol apartmanban. Kaptunk egy nagyon szép lakrészt, két szobával, két fürdőszobával, egy konyhával, egy étkezővel és egy erkéllyel. A bicajoknak is volt helyük valamint a kocsi is biztonságos helyen parkolhatott.

Napi táv: 24,1 km
Szint: 670 m
Csúcssebesség: 58,4 km/h


2. nap 2008. május 24.

Korai kelés következett ismét – mint minden további napon – és a reggelit követően már úton is voltunk. Előbb Lienzbe autóztunk, majd pedig északi irányba fordulva Hubenig folytattuk az autókázásunkat. Nagyon szépen kezdtek feloszlani a felhők, így teljesen megnyugodva – de azért az esőcuccokat bepakolva – indultunk el aznapi első hegyünk, a Staller Sattel (2052 m) – olasz nevén Passo di Stalle – felé.

Még a faluban volt alkalmunk megfigyelni egy olyan buszt, aminek nem volt motorja, mégis használták. Leleményesek ezek az osztrákok nagyon. Maga az út rögtön 8-9%-al nyitott, így nem sokáig maradtak fent rajtunk a melegebb ruhadarabok. Balra mellettünk, egy közel száz méter mély szurdok meredezett. Aztán kinyílt a völgy, megszelídült a meredekség és kissé rá is kapcsolhattunk volna ha…nem lett volna útfelújítás. A felmart út szerencsére nem volt túl hosszú és túl rossz sem, így csak kisebb odafigyelést igényelt. Nagyon sokat tudtunk nézelődni felfelé, mert a meredekség ezt lehetővé tette. Ez egy igazi panoráma út volt. Eleinte nem sok autót láttunk, de később élénkült a forgalom. Ennek ellenére a közelében sem volt a tegnapinak. Az első bicajossal az ismét meredek szakasz előtt találkoztunk. Azt mondta, hogy idevalósi és szeret erre kerékpározni. Megértem őt! Sokat nem beszélgettünk vele, mert a 9-10%-os meredekség ezt nem tette lehetővé. Tulajdonképpen itt teljesen négyfelé szakadtunk, de ez nem jelentett problémát, hiszen már korábban megbeszéltük, hogy mindenki menjen a maga tempójában. Hamarosan feltűnt egy érdekes tábla, mely azt jelezte, hogy innen csak minden óra első 15 percében lehet tovább hajtani. Az út ehhez mérten egy sávosra szűkült és még meredekebb lett. Egyre ridegebb lett a táj is. A hófoltok sokasodtak, sőt idővel már az út mellett is látszódtak. Mikor a hegy kissé engedett a szorításából, a hágó kitárulkozott és megmutatta zord, de mégis csodálatos arcát. Körben két-háromezres csúcsok meredeztek, köztük a Lasörling 3098 méteres magasságával. Az út mellett már hófalak is voltak és bizony elég hideg szél fújt. Nekigyürkőztem a hátralévő szakasznak, hiszen már látszott a hágó teteje, de addig is olyan szépségeket láttam, hogy meg kellett állnom, lefotózni őket. Meglepő volt a befagyott tó is és az is, hogy felérve a tetőre közel 2,5 méter magas hófalnak támaszthattam a bicajomat. Egy gyors kép és szinte minden ruhát magamra vettem. Közben befutottak a többiek is és kicsit sétálgattunk a csúcson, amely egyben az olasz-osztrák határ is volt egyben. Olaszország felől bicajosok érkeztek. Kicsit beszélgettünk és amikor kiderült, hogy mi a „messzi” Magyarországról jöttünk, nagyon belelkesültek. Hangosan mesélték egymásnak, hogy „ungaréze” így meg úgy. Aztán a délelőtt megismert osztrák bicajos jött oda hozzánk, hogy merre megyünk tovább. Szerette volna, ha Antholz (2007-es Biatlon VB helyszíne) felé megyünk vele egy kört, de mi erre most nem voltunk vevők így ő is visszafordult.

A lejtmenet jól indult, hiszen közel hetvenes tempóval robogtunk ki a hegyek közül. Aztán egy buszt – ami nem nagyon akart elengedni – megelőztünk belső íven. Lejjebb érve már kellett tekerni is bőven, ami engem végül jól elfárasztott. Így elmúlt már dél, mire visszaértünk az autóhoz.

Rövid ebéd következett a hozott kajából ,majd a vízkészlet utántöltése – jobb híján – a helyi pékségből.

Aztán eljött a pillanat, hogy nekiinduljunk a másik parádés hegynek. A Neues-Luckner Haus (1923 m) a hegymászók egyik kedvelt kiindulópontja. A kalauz szerint ugyanis innen 11 órás úttal meg lehet hódítania Ausztria legmagasabb pontját, a Grossglocknert (3798 m). Tehát ide – eddig tart az aszfaltút – szerettünk volna feljutni a bringáinkkal. Eleinte nagyon pianóban kezdtem meg a hegyet, az ebédet előbb meg kellett emésztenem. Így megint jött a saját tempó. Sorra mellőzgettük egymást az igen meredek kapaszkodón. Tulajdonképpen az út egy híd volt, ami a hegy oldalából lógott ki. Amikor felértünk egy kisebb fennsíkra fel is tűnt a hőn áhított Grossglockner a távolban. Itt egy pihentetőbb szakasz következett egy gyönyörű vízeséssel tarkítva. Aztán jött ismét a meredek rész, csodálatos panorámával. Tiszta időben erről az útról összesen 60 db (!) háromezer méter feletti hegyet lehet megpillantani. Az időre nem is lehetett panaszunk, mert hétágra sütött a nap. Aztán jött egy komoly kereszteződés, ahol inkább bevártam a társaságot, elvégre én voltam a szervező és nekem kellett tisztában lennem a navigációval. Meg is jött mindenki és nekiindultunk a végső mászásnak. Nagyon nehéz volt ez a rész, ráadásul a palacsintákból nyert energiám is elfogyhatott, mert éhes lettem. Így az út szélére kormányoztam és nekiláttam egy tábla csokinak. Irtózatosan mély völgy feküdt mellettem és csodálatos csönd ült a tájon. Falatozás után továbbindultam és láttam, hogy egy óriási felhő kezd aláereszkedni. A Grossglockner már nem is látszódott és bizony nagyon lehűlt a hőmérséklet is. Aztán végre feltűnt a ház. Odáig még volt azért pár kanyar, amiket letudva készítettem egy csúcsfotót és berobogtam a házba átöltözni. Egy kis időt eltöltöttünk itt és mindenki a maga kedvenc italát szürcsölgette – nekem ez Ausztriában az Almdudler.

Még egy csoportképet csináltunk és megkezdtük féktelen száguldásunkat lefelé. Nagyon élveztük a sebességet, de azért kellően óvatosak is voltunk. A rövid ellenemelkedőt is gyorsan letudtuk és öt óra körül visszaértünk az autóhoz. Egy nem túl hosszú autókázás után, pedig már a szállásunkon vacsoráztunk.

Napi táv: 112,6 km
Szint: 2465 m
Csúcssebesség: 67,7 km/h

3. nap 2008. május 25.

Erre a napra a környékbeli hegyeket néztük ki magunknak. Ehhez mérten nem is kellett autóba szállnunk és az ebéd is a szálláson volt betervezve. Csodaszép napfelkeltét követően egy igazán hosszú lejtmenet várt ránk a 100-as főúton. Két kisebb emelkedőt leszámítva közel háromszáz méter szintet veszítettünk 17 km alatt. Közben könnyedén sikerült 71 km/h-s sebességet is elérnem. Reggel fél nyolckor a forgalom olyan kicsi volt, hogy szinte teljesen miénk volt a „pálya”. Az eredeti tervek szerint egészen Leisach-ig gurultunk volna, de időközben találtam egy jobb „feljárót”, ahonnan könnyebb volt megközelíteni a délelőtti hegycsúcsunkat, a Hochstein-t (2025 m).

Thal faluban kanyarodtunk balra a már ekkor is feltűnően magas és havas hegycsúcs felé. Itt azonban már csak hárman mentünk felfelé. Gyuszi ugyanis nem vágyott az áttételének túl durva hegyre, így ő egy lienzi bicajozásra készült. Megbeszéltük, hogy ebben a kereszteződésben találkozunk 11.30 – 12.00 között. A hegy nem sokáig teketóriázott, hiszen rögtön 8-9%-os emelkedéssel vezetett fel a Pustentaler Höhenstrassé-ra. Ez egy gyönyörű vonalvezetésű út, amelyen a múlt évben hegyi hajrá is volt a Giro ezen szakaszán. A kereszteződésben megvártam előbb Gyurit, majd Somit is. Utána azonban két főre fogyatkoztunk. Történt ugyanis, hogy – miután Gyurinak elmondtam, hogy merre is megyünk – én egy kicsit előre tekertem, hogy felülről fotózzam le Somit. Ezt megbeszéltem Gyurival, így a fotó után nyugodtan tekertem tovább. A következő elágazónál feltűnt, hogy csak Somit látom. Megérkezése után, összerakva a történetet kiderült, hogy Gyuri a másik irányba kanyarodott, de messziről Somi nem volt abban sem biztos, hogy őt látja. Némi tanakodás után a továbbtekerés mellett döntöttünk, hiszen a sok mellékút közül bármerre lehetett Gyuri, nem lett volna érdemes keresgélni őt, mert el is kerülhettük volna egymást.

Az út egyszerűen fantasztikus helyeken vezetett. Gyönyörű, virágos rétek, elszórt házak és jobbra mellettünk egy nagy völgy, fölötte pedig a Lienzer Dolomiten kétezres csúcsai. Viszonylag könnyedén értünk el Bannbergbe. Innen indul a Hochstein-re vezető zsákutacska. A kereszteződésben váltottunk pár szót egy bicajossal, aki szerint nem nehéz, hanem szép hegy ez. Igen, akinek a 6km hosszú, átlagban 12%-os meredekség nem nehéz, az tudhat valamit. Lassan nekiindultunk Somival az irtózatos emelkedőnek. Közben a napot kisebb felhők takarták el és nem volt túl meleg. Ilyen szempontból jó volt, hogy nehezedett a hegy. Sajnos az első hajtűig bírtam tekerni, ott ugyanis elkezdett kattogni a térdem. Kímélés szempontjából áttértem a tolás-tekerés kombinációjára. Ez abszolút nem szokott zavarni, mert gyalogtúrázni is szeretek és elég jó sebességgel tudok bandukolni. Forgalom szinte nem is volt és így – tolva - a tájban is jobban tudtam gyönyörködni. Érdekes, hogy ezen a hegyen még 1900 méter magasan is voltak bőven fenyőfák, holott másutt már 1700 méter felett nem nagyon élnek meg. Valószínűleg az igen napos fekvésének volt ez köszönhető. Elég jól tudtam haladni, mire az egyik hajtűkanyarban tartott pihenőmnél egy montis srác érkezett. Ez újult erőt adott és nyeregbe pattanva – térdkattogás nélkül – az aszfaltút végéig tekertem. Meglepett, hogy ez még nem a csúcs. Egy tábla jelezte, hogy a köves úton (gyalog) még hatpercnyire van a Hütte. Nosza, neki is indultam az országútimmal a még tekerhető útnak és így értem el a 2025 méter magasan, magányosan álló, kicsi házikót.

A látvány lenyűgöző volt. Keleti irányban a Magas-Tauern terpeszkedett, míg dél-nyugati irányban a Lienzer Dolomiten havas csúcsai meredtek az ég felé. Nem győztem a tekintetemet fordítgatni. Alattam közel másfél ezer méter szintkülönbséggel feküdt Lienz városa. Terepasztalnak tűntek a kicsiny házak. Közben fel kellet öltöznöm, mert a szél elég hűvös volt. Feljebb nézve feltűnt egy hatalmas kereszt, ami egyben a Hochstein (2052 m) csúcsán állt. Neki is indultam a bicajommal. Hamarosan már igen komoly hófalakat is kerülgetnem kellett, de végül felértem a csúcsra. Ekkora keresztet még nem láttam az Alpokban hiszen közel 20-25 méter magas lehetett. Hálát adtam annak, hogy itt lehettem és visszaindultam a házikóhoz. Már várt rám Somi, egy medve méretű kutyával karöltve. Kicsit aggódott értem, hol is lehettem, de így megnyugodva megbeszéltük a lehetőségeket. Ha Gyuri mégis megtalálta az utat, akkor majd szemből jön velünk, ha nem, akkor a szálláson vagy a megbeszélt találkahelyen látjuk majd őt.

Eléggé szorított az idő, így elindultunk lefelé. A meredeken Sominak meg kellett állnia féket hűtenie, így Bambergben megvártam őt. Gyurival nem találkoztam, így biztosra vettem, hogy nem jött fel errefelé. A háromnegyedes harangszó után érkezett meg Somi, így 11.48-kor indultunk el a faluból. Már előző nap is feltűnt, hogy ha nem túl meredek a hegy, akkor Somi nagyon be tud indulni. Ehhez mérten a 9 km-t megcsináltuk 12 perc alatt és odaértünk a találkahelyre. Legnagyobb meglepetésünkre nem csak Gyuszit, hanem Gyurit is ott találtuk. Kiderült, hogy idővel rájött a hibára, de ennek ellenére mégis elindult a Hochstein felé. Viszont az aszfaltút végénél ő visszafordult, ezért nem találkozhattunk, hiszen mi akkor a csúcsnál voltunk. Jót derültünk a szitun és kényelmesen visszatekertünk a szállásra.

A szálláson elköltött ebéd után kicsit pihentünk, majd pedig elindultunk nyugati irányba. A főúton csak pár kilométert mentünk és Panzendorfnál bekanyarodtunk az északi völgybe. Nagyon meleg volt ekkor és a közel 10%-os meredekség is csak melegített bennünket. Egy patak hatalmas erővel zuhogott mellettünk, ahogyan egyre feljebb tekertünk. Ausservillgartenben volt először kiírva délutáni célpontunk, a Volkzeiner Hütte (1884 m). Maradtunk a (Sille) patak völgyében és nagyon kicsi forgalommal övezve, kényelmes meredekségű úton tekertünk felfelé. Az aszfaltút Moooshofalm-ig tart. Nem kell azonban megijedni, mert az út minősége innen is megengedi az országúti használatát. Ez a rész már a Winkeltal belső szurdoka. Ehhez mérten a hegyek mindkét oldalon kezdtek bezárulni. Az idő is nagyot változott. Komor felhők jöttek és bizony a megállásoknál, már fázni is lehetett. Egyetlen helyen volt viszonylag kavicsos, ugyanakkor meredek az út, így ott egy rövid tolás következett. Aztán eljött a pillanat, amikor feltűnt a pár házból álló célpont. Odáig még volt egy kis lejtő, hogy erőt gyűjtsünk, ugyanis az utolsó száz méter nagyon kemény volt.

Amint a ház lépcsőjén cipeltem fel a bicajt esőcseppek értek el. Mire Gyurival beértünk a házba, már szépen esett is. Gyuri meghívott egy italra és közben meglátta a felfelé küzdő Somit is. Gyorsan kiszaladtam hozzá, de ő akkora erőben volt, hogy még feljebb akart menni. Azért örült a hírnek, hogy „csak” idáig jöttünk.

Lefelé minden esőcucc felkerült. Felülről nem is sok, inkább alulról ért bennünket a lejtmenetben felcsapódó víz. Elég gyorsan sikerült visszaérnünk és mosás után a radiátorokra teregettük a cuccainkat. Szállásadónk talán nem véletlenül hagyta bekapcsolva a fűtést.

Napi táv: 99,6 km
Szint: 2405 m
Csúcssebesség: 71,1 km/h


4. nap 2008. május 26.

Eljött a Giro napja, mármint számunkra. Sajnos elég rossz éjszakám volt, így már reggel jeleztem, hogy én nem nagyon akarok a Kronplatz-ra menni versenyt nézni. Örülök, ha a Passo di Furcia-ra sikerül feltekernem. Közel egy órás autózás után értük el Olaszországban, Valdaora di Mezzo települést. A parkolási lehetőségek elég korlátozottak voltak, ráadásul fizetősek, így csak elég nehezen találtunk nekünk megfelelő helyet. Szerencsére a háziak megengedték, hogy előttük hagyjuk az autónkat.

Hűvös időben kezdtük meg mászásunkat a Passo di Furciára (1756 m). Már ekkor – reggel nyolckor – le volt zárva ebből az irányból is. Így kerülték el azt, hogy több ezer autó felmenjen és ott okozzon közlekedési káoszt. Viszont már működött a kabinos felvonó, amely a hágóig vagy akár a csúcsig repíthette a nézőket. Pár bicajossal útközben is találkoztunk, sőt egy magyar párral is, akik gyalog másztak felfelé. A hágó nagyon „adta a szintet”. Nem sok pihenőt hagyott. Szerencsére Gyuszival tudtam maradni és bírtam követni a tempóját, így elég jó ütemben másztunk felfelé. Néha azért meg-megálltunk pihenni és fotózni. Feljebb érve azt vettük észre, hogy a karmelegítőt is újra igényeljük és a leheletünk is látszódott már. Mintegy hétszáz méter szintemelkedés után megérkeztünk a hágóra. Csodálatos tavacska feküdt rajta. Egy csendőr éppen eligazított valakit, minket pedig barátságosan továbbengedett.

Nagyon komoly szervezkedés és hangulat fogadott itt bennünket. Éppen az időmérőt állították össze és számos kamion állt még az úton terhekkel megpakolva. Olaszos temperamentum és hozzáállás volt érezhető az egész miliőben. Közben megérkezett Gyuri és az is kiderült, hogy nem engednek tovább a pályán. Pedig még több, mint egy óra volt az első versenyző indulásáig. Némi tanakodás után Gyuszi és Gyuri egy hegyi ösvényen elindultak a fák között, én pedig úgy döntöttem, hogy itt maradok és megvárom Somit. Hamarosan meg is érkezett és elmentünk egy olyan helyre, ahol át tudtunk öltözni. Szerencsére bepakoltam a téli aláöltözetemet is. Így alul kettő, míg felül öt réteg ruhában mentem ki nézni a versenyt, ahol alig 10 fok volt. Természetesen téli sapkát és hosszú kesztyűt is húztam.

Három – közel 50 fős – blokkban rajtolt az éles verseny. Meglepett, hogy egyeseket motorok, míg másokat kisérőkocsi követett. A motorosok a kezükben vitték a két kereket vagy a vállukon lógott a tartalék bicaj. Valamennyi előtt ment egy rendőrmotoros. A szervezők udvariasan, de nagyon határozottan ügyeltek a nézők terelgetésére. Különösen nagy sikert arattak – természetesen – az olasz versenyzők, akiket nagy üdvrivalgás fogadott. Elég jól fel lehetett ismerni mindenkit.

Az egyik szünetben tettem egy felmérőkörutat és érdekes dolgokra bukkantam. Először is találtam az egyik kanyarban egy kivetítőt, másodszor pedig észrevettem, hogy a versenyzők idáig a kabinos felvonóval jönnek vissza és innen gurulnak be a célba. Sikerült is párukat itt lefotóznom, míg a Silence-Lotto versenyzője, Wim Van Huffel még egy közös képre is hajlandó volt velem leállni. Az utolsó szekciót már itt vártuk be Somival, sőt teljesen beálltunk az olasz szurkolók közé. Nekik rajtlistájuk is volt, így már jobban fel lehetett készülni a versenyzők fogadására. Óriási volt, fél méteres távolságból nézni Simoni, Bettini, Di Luca vagy éppen Ricco küzdelmét. Közben a Silence-Lotto két versenyzője – akik már végeztek – visszajöttek erre a pontra és elkezdték nézni a versenyt. A rendkívül jól álló csapattársukra, a nyolcadik helyen álló Jürgen Van den Broeck-re vártak. Ekkor odaléptem hozzájuk és készíttettem egy-egy fotót velük is. Az ausztrál bajnok Matthew LLoyd és a belga Francis De Greef voltak azok.

Kissé lehangoló – de érthető is - volt, hogy amikor Contador elhaladt előttünk minden szervező nekiugrott a díszleteknek és elkezdték bontani őket. Mi is bicajra pattantunk ekkor és következett a lejtőzés. Mintha egy országúti maratonba csöppentem volna, ahogyan a több száz bicajos ereszkedett lefelé a hágóról. Óvatosnak kellet lenni, főleg kanyarokban, de azért nagyon jó érzés volt így lejönni. Az autónál bevártuk Gyuriékat és hazafelé menet mindenki megoszthatta az élményeit a másikkal.

Napi táv: 22.4 km
Szint: 705 m
Csúcssebesség: 67,7 km/h


5. nap 2008. május 27.

Sikerült egy jót aludnom, így jó kedvvel és az előző naptól is feldobódva készültem a hazautazásra. Természetesen ezt a napot sem csak autóban üldögéléssel akartuk tölteni. Útközben a Gmünd-ből induló Maltatal-at szerettük volna megmászni. Elérve azonban a lehajtót kiderült, hogy zárva van. Nem akartunk már nagyon kerülni – ugyanis itt az alagutak miatt sem egyszerű visszajönni – így némi gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy Salzburg felé jövünk haza. Így egyrészt végig autópályán tudtunk maradni, másrészt útba ejthettük a Gaisberg (1265 m) csúcsát, mely Salzburg fölé magasodik. Így egy kicsit megnőtt az utazási költség, de elég egyöntetű volt a csapat az új irányban.

A Wieselstausee északi végében parkoltuk le autónkat. Hihetetlenül meleg volt ekkor. Keskeny, mezőgazdasági utakon tekeregtünk az Osterhorngruppe vidékén. Számos traktor is dolgozott körülöttünk és valahogy a táj egésze is más volt, mint délen, Tirolban. A nem is oly messzi távolban ott magasodtak a kétezres sziklák, de a meleg párás időben már nem voltak olyan egyértelműen kivehetőek.

Egy komolyabb elágazónál aztán feltűnt a torony csúcsa és innen az út meredeksége is komolyabb lett. Két részre váltunk. Elől maradtam Gyuszival, aki – a hegy karekterisztikájának meghallása után – nekiindult és egyben kívánta meg teljesíteni az emelkedőt. Én tartottam néhány fotó ill. pihentető szünetet. Maga a Gaisberg Strasse az út végén került elénk. Ekkor már közel ezer méteres magasságban voltunk. Ha eddig valaki nem érezte meredeknek az utat az, itt rájött, hogy nem lesz egy könnyű mászás ez sem. Az utolsó két kilométer ugyanis átlagban 12%-os volt. Ráadásul komoly egyenesekkel tarkítva, ami ugye pszichikailag nehezítette a mászást. Azt már ekkor láttam, hogy itt lefelé nagyon tudunk majd jönni. Egy árnyékos kanyarban aztán Gyuszi fogadott nagy bíztatással és a csúcsig kísért.

Csodálatos volt a fenti panoráma. Egész Salzburgot látni lehetett és még a tavak közül is a Fuschlsee-t. Nézelődtünk, fotózgattunk aztán Gyuszi visszament várni Somiékat én meg felkészültem a fotózásukra. Teltek, múltak a percek, amikor Gyuri köszönt rám. Kiderült, hogy már egy ideje felértek, csak másfelé nézelődtek, mint mi. Ittunk egy nagyon a jól sikerült utunkra és elindultunk lefelé. Azt éreztem, hogy nagyon megyek lefelé, de azt nem gondoltam volna, hogy új rekord lesz . 82,9 km/h sebességet értem el. Gyuri pedig 84-el száguldott el mellettem.

Felpakoltunk a kocsira, lemosdottunk, átöltöztünk és elindultunk hazafelé. Este fél tízre már mindenkit letettem a lakásánál és én is nyugovóra térhettem.

Napi táv: 29,6 km
Szint: 780 m
Csúcssebesség: 82,9 km/h

Zárszó:

Nagyon szép, élmény dús de ugyanakkor nehéz öt nap volt ez. Nagyszerű emberekkel tekerhettem együtt és csodálatos helyekre jutottam el. A Giro átélése is örök emlék marad.

Adatok:
Teljes táv: 282,3 km
Teljes szint: 7025 m
Csúcssebesség: 82,9 km/h
Szállás ára: 84 EUR/fő a négy napra
Utazás kocsival: 1900 km

Jó volt olvasni, Gábor !
A Hochsteinben jó olvasni, hogy kiemelte a bringás srác a szépségét (meg amit írtál az is), a Stallerről nem gondoltam, hogy erről is szép lehet (a térkép alapján), bár Olaszo felől lenyűgöző. A Lucknerhütte.... mondjuk arról nem kellett meggyőzni a Grglockner miatt, de azért az is szépnek tűnik.

Másfelől, úgy olvasom ez gyakorlatilag egy CSAK BIG túra, azaz csak BIG-ekről szóló túra volt. Én erre is értem, amit írtál, hogy kezd eluralkodni itt a versenyszellem.

GyG

gyorgyigabor wrote:

Másfelől, úgy olvasom ez gyakorlatilag egy CSAK BIG túra, azaz csak BIG-ekről szóló túra volt. Én erre is értem, amit írtál, hogy kezd eluralkodni itt a versenyszellem.
GyG

Örülök, hogy tetszett az írás!

Ez egy BIG túra és egy GIRO látogatás volt összekötve a Salgótarjáni HKE túraszakosztályi programjával.

Nézd, én már hosszú évek óta járok túrázni külföldre. Mindíg volt apropója annak, hogy miért és hová megyek. Amióta - a Te segítségeddel - megtaláltam ezt a BIG mozgalmat olyan helyekre is eljuthatok, ami eszembe sem jutott volna. Tehát ez egy új LEHETŐSÉGET adott nekem és új helyekre juthatok el.

Én a versenyszellemet arra értettem, hogy valaki CSAK a számokból csinál versenyt.

Mi már csak ilyenek vagyunk, szeretjük a BIG-ezést. Félreétés ne essék, mindenhol szeretek bicajozni, de ha már BIG tagok vagyunk, szeretjük a túrázást összekapcsolni azzal, hgy a BIG listán szereplő helyekre eljussunk. Mivel az Alpokban először bicajoztam nekem lényegében mindegy volt, hogy melyik hegyre megyünk, de adódott a Giro szakasz megnézésével összekapcsolni túrát. Ha többször eljutnék külföldre bicajjal, akkor persze nem csak a BIG csúcsokat preferálnám, de így célszerű összekötni a két dolgot. Két vagy háromhetes bicajos túráról meg egyelőre csak álmodozom, túl sok a kötelezettségem ahhoz, hogy ennyi időt rászánjak. Fő, hogy jól éreztük magunkat és nagyon szép helyeken jártunk.

Gábor (Kreicsi) és a többiek!

Nyáron tervezem, hogy túrázom a felvidéken, szeretném a Szitnyát, meg a Skalkát megmászni. Egynapos túrát tervezek, kora reggel indulok Hevesről kocsival, és valahol Balassagyarmatban, vagy már a szlovák oldalon hagynám az autót, majd onnan mennék kerékpárral.

Lehet, hogy erre már csak júliusban fog sor kerülni, de lenne valaki akinek lenne kedve bekapcsolódni? (max. 150-200km-es távot tervezek.)

Csaba

Csaba, Ezekre a helyekre menne a magar BIG találkozó is, augusztus 20-án, az nem jó időpont?

G.Domonkos wrote:

Csaba, Ezekre a helyekre menne a magar BIG találkozó is, augusztus 20-án, az nem jó időpont?

Sziasztok!

Hú, de egyszerre ültünk le netezni.

Csatlakozom Gyurihoz! Várunk sok szeretettel augusztus 20-án!

A tervezett körtúrám csak részben sikerült. Az eredeti terven változtatva Radstadtból elöször a Roßbrandra mentem fel, a visszaúton , kb. a táv felénél be az erdöbe az erdészeti utakra (sajnos egy helyen elszúrtam ami kb. 150m plusz szintet okozott) áttérve átjutottam a Filzmoos és Ramsau közötti útra. Gröbmingböl a Stoderzinkenre még türhetö idöben jutottam fel, de a visszaúton, Haus-nál rendesen elkapott a vihar. Kb. egyórás buszmegállóban ülés után a már lecsendesült esö ellenére továbbindultam, de a Hochwurzenre már nem kivánkoztam.
135 km kb. 2600 m szint, átázott cuccok (föleg a cipö), és koszos bicikli (a kerékpárút nagyrésze Schladmingtól Radstadtig kavicsos)
A kedvem azért nem ment el töle.
Üdv

ferix wrote:

A kedvem azért nem ment el töle.
Üdv

No, ezt nem is feltételeztem.
További jó bicajozásokat!!!

Ráadásul, ahogyan Te mentél az Alpokban, úgy tényleg lehet erősödni. Mindíg is tudtam, hogy nagyon elszánt vagy, de amit ott mentél, az engem lenyűgözött.

A Sitno jóval nehezebb hegy lesz, mint a Skalka - szerintem.

A Karancs Királyára sok sikert kívánok. Szerintem jól fogtok menni! Remélem Gyuszi meg is nyeri!

Én meg igyekszem meggyógyulni.

G.Domonkos wrote:

Ráadásul, ahogyan Te mentél az Alpokban, úgy tényleg lehet erősödni. Mindíg is tudtam, hogy nagyon elszánt vagy, de amit ott mentél, az engem lenyűgözött.

A Sitno jóval nehezebb hegy lesz, mint a Skalka - szerintem.

A Karancs Királyára sok sikert kívánok. Szerintem jól fogtok menni! Remélem Gyuszi meg is nyeri!

Én meg igyekszem meggyógyulni.

A moderátor felületes volt.
Elnézést Gyuri, de kitöröltem a hozzászólásodat.

Szóval az előbbi az tőlem származik és Neked szól.

Még egyszer elnézést!

Észleltem a dolgot, csak csodálkoztam, hogy az üzenetedet tőlem idézed.

hvcsaba wrote:

Ha már itt vagyok, beszámolok róla, hogy milyen tekeréseim voltak az utóbbi időben.

Tettem egy 130-as túrát a Tátrában, Rozsnyóról indulva, de a Kralova Hola a maga murvájával kifogott rajtam. Eléggé elkezdett csúszkálni a kerék, és ettől megijedtem, és inkább visszafordultam.

Gábor, nem tudom, hogy neked milyen áttételed van, de az én 39:25-öm elég sok volt erre a murvára. Talán ha lett volna elöl egy 34-es tányérom, akkor még csak-csak.

Tegnap pedig megvolt az idei év eddigi rekordja, a maga 235km-es távjával. A család ezen a héten anyósoméknál van, mert én késő estig dolgozom, de tegnap meglátogattam őket. Miskoc-Heves, oda-vissza volt 235km. Benne kétszer megmásztam a Bükköt, a végén már számolni kellett rám, de nagyon jól esett.

Jó kis menetek voltak ezek. Gratulálok hozzájuk!

Nem tudom, hogy melyik Gábort kérdezted, de nekem az országútin 30:28 a legkönnyebb áttétel és bizony (nekem) ez is néha sok.

Amúgy a meredekség és murvával kapcsolatban nem bosszant a dolog, leszállok és tolom. Voltam már olyan hegycsúcson is aminek a teteje elve egy turistaút. Ráadásul ottjártamkor zuhogott az eső. Szóval bicajjal a vállamon mentem, a gyalogosok meg csak néztek, hogy én mit csinálok. Ahová nagyon fel akarok menni oda igyekszem fel is jutni valamilyen emberi erővel.

Lehet, hogy nekem ez a dolog onnan is ered, hogy a gyalogtúra és az MTB ugyanolyan jelentőséggel bír az életemben, mint az országútizás.

Nagyon egybe esett a hosszú utunk. Nekem vasárnap volt egy 225 km-es zarándokutam. Jól meg is fáztam, mert az első négy óra esőben ment.

Hátszelet!

Tudtommal PÉter megy Szlovákiába most 7végén, ha érdekel:

http://peter.risko76.googlepages.com/kralovahola2008

hvcsaba wrote:

Sziasztok!

Presze, hogy jó nekem az aug. 20-i időpont, úgy néz ki, hogy az asszony elenged, tehát valószínű, hogy nem csak 19-én, hanem 20-án is tudok jönni. Majd erről még írok, de úgy néz ki, hogy jövök.

Egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyon megjött a kedvem Szlovákiához, és ha időm engedi, én már hamarabb is elnéznék arrafelé. Társakkal meg jobb, mint egyedül. Ha megyek aug. 20 előtt, majd írok, ha valakinek van kedve velem jönni, szívesen veszem. Ha meg mégsem jönne össze, akkor meg majd aug. 20-án találkozunk.

Úgy értettem, hogy szerintem (!) ha az ember elmegy vhová nem feltételn az lehet az első prioritás, hogy CSAK BIG-ek, mert lehet hogy van szebb, érdekesebb.
Nekem túráimon gyakorlatilag évek óta a hegyek köré alakul a terv, amiből véletlen ugyan sok a BIG is, de van hogy közeli BIG nem érdekel, mert van vonzóbb kaptató. Idén - ahogy elnézem a tervem - a bő 2 hetes túrán max lesz 6-7 BIG. Hágók mondjuk lesznek azért még bőven, meg kaptatók.
Tavalyról gyakorlatilag 1 emelkedő rémlik amit végül azért választottam, mert BIG, a többi amúgy is program volt. (ha nem lenne BIG sorozat, akkor is felmentem volna)

Mondjuk, ha mindegy hogy hol bringáztok, akkor érthető. Én inkább válogatok a szépség, kihívás, élvezhetőség alapján, aztán vagy BIG vagy nem.

G.Domonkos wrote:

Mi már csak ilyenek vagyunk, szeretjük a BIG-ezést. Félreétés ne essék, mindenhol szeretek bicajozni, de ha már BIG tagok vagyunk, szeretjük a túrázást összekapcsolni azzal, hgy a BIG listán szereplő helyekre eljussunk. Mivel az Alpokban először bicajoztam nekem lényegében mindegy volt, hogy melyik hegyre megyünk, de adódott a Giro szakasz megnézésével összekapcsolni túrát. Ha többször eljutnék külföldre bicajjal, akkor persze nem csak a BIG csúcsokat preferálnám, de így célszerű összekötni a két dolgot. Két vagy háromhetes bicajos túráról meg egyelőre csak álmodozom, túl sok a kötelezettségem ahhoz, hogy ennyi időt rászánjak. Fő, hogy jól éreztük magunkat és nagyon szép helyeken jártunk.