Túrák 2016-ban.

KGST2 túra

Először is a cím elnevezését tisztázom. Azért „KGST”, mert a volt szocialista országokba vezetett a túra és azért „2”, mert korábban már szerveztem egy ilyen elnevezésű kerékpár túrát, még 2007-ben. Az ihlet pedig onnan jött, hogy a BIG mozgalomban újabb kiemelt hegyek kerültek be „Eurobig” kihívás néven. Így kilenc év után már vártam is, hogy milyen élményeket gyűjthetek ezekben az országokban. Úgy gondolom ugyanis, hogy nem csak a kifejezett magashegységekben lehet szép élményeket gyűjteni. Ezért sem szabad lebecsülni a magyarországi látnivalókat sem.
Miután kitaláltam a logisztikát, már csak az esetleges társak személyében és az ehhez kapcsolódó utazásban kellett gondolkodnom. Végül Galcsik Robi lett „a befutó”, akivel az utóbbi egy évben sikerült többet is bringáznom. Ő biztosította a gépjárművet, én pedig a teljes szervezést, a vezetésen és a költségeken pedig megosztoztunk.

1.nap
Kamzik (437 m)
Ez a magaslat egy rendkívül attraktív TV toronnyal magasodik Pozsony fölé. A 196 méter magas építmény 1975-ben épült és két, összefordított gúlából áll össze. A kora reggeli indulást követően elég hamar sikerült odaérnünk, így már reggel nyolc körül tekertünk kifelé a városból. A forgalom elég csekély volt, így tudtunk koncentrálni a nézelődésre. Szükség is volt rá, mert nem volt könnyű megtalálni a megfelelő utat. Végül az egyik utcát követően megtetszett egy erdei út és mivel mindketten MTB-vel voltunk, így nekiláttunk a fák közötti mászásnak. Nemsokára a jobb oldalunkon fel is tűnt a csúcsra kapaszkodó út, melyre hamarosan rá is tértünk. A mászás utolsó részét már ezen az úton tettük meg és így értünk fel a toronyhoz. Nem messze tőle egy emlékmű is állt, amely az 1866-os lamacsi csatára emlékeztet, ahol befejeződött az ún. német háború és a porosz csapatok legyőzték az osztrákokat. Ez a csata is felgyorsította a következő évben – 1867-ben - történt kiegyezést. Örömteli, hogy az emlékmű háromnyelvű és nincs megrongálva. A lejtmenetben tettünk egy kis kitérőt, de hamar az autónkhoz értünk.
10,9 km és 300 m szintemelkedés, átlag 6 Co.

Kohútka (903 m)
Trencsén felé indultunk tovább, majd átérve a cseh oldalra Novy Hrozenkovig hajtottunk. Innen indul a Kohutka sí központ cseh oldala. Ugyanis maga a sí központ a határra épült rá, így mindkét oldalról megközelíthető. Nekünk ez az irány volt a logikus, amely egy tipikus völgyben felfelé futó úttal indult. Aztán egyszer csak egy hirtelen jobb kanyar és számos figyelmeztető tábla hívta fel a figyelmet arra, hogy innentől valami más fog következni. Köztük volt a 15%-ot jelző tábla is, ami abszolút nem állt messze az igazságtól. Nagyon szép, de nagyon nehéz szakasz következett innen a csúcsig. A kilátást nagyobb fenyvesek és hegyoldalak uralták. Köztük feltűnt maga a sípálya is, ami akkor 20 cm hóval csábította az arra járókat. Túl sok síelő nem volt, de azért a felvonók működtek. Nagyon hideg szél fújt a csúcson (a hágón), így gyorsan felvettem a széldzsekimet és néhány fotó után már száguldottunk is vissza.
14,5 km és 410 m szintemelkedés, átlag 4 Co.

Lysa Hora (1323 m)
Kora délután sikerült elérnünk Ostravicét, ahol a szállásunk pont a csúccsal szemben induló útnál helyezkedett el. Bejelentkeztünk és felkészültünk az egész túra legnehezebb hegyére. Szitált az eső és mondtam Robinak, hogy a csúcson 42 cm hó van. Eleinte még aszfalton tekeregtünk egy viharosan robogó patakot követve. Feljebb érve az aszfaltos út egyre meredekebb lett és közben figyelgettem, hogy merre is indul a mi köves utunk. Nagyon sok túrázó járt erre, így volt alkalmam érdeklődni felőlük. Megerősítést kaptam abban, hogy a piros jelzést kell figyelnünk és abban is, hogy bringával nagyon nehéz lesz felmenni. Egyébként mindenki nagyon kedvesen köszönt és a legtöbben pár jó szót is intéztek felénk. Én néhány szavas cseh tudásomat használtam a végletekig. Volt, aki nagyon élénken érdeklődött, hogy hová valósiak vagyunk és még el is szégyellte magát, hogy ő bizony egy szót sem tudott magyarul. Az aszfaltozás olyan 700 méter magasan véget ért, de 800 méteren már jött a hó. Ráadásul 900 méter felett már „firn” jellegű volt, tehát üvegkeménységűre volt fagyva. A meredekség és a hóviszonyok miatt lehetetlen volt a tekerés. Engem ez nem zavart, szeretek gyalogtúrázni és nem gond, ha ezt úgy kell tennem, hogy közben egy kerékpárt is tolok. A túrázók jöttek, mentek, de időnként voltak szünetek is. Ekkor kicsit el is gondolkodtam rajta, hogy jó felé megyünk-e, de végül mindig találtam jelzést. Érezhető volt végig a rendkívül tiszta, friss levegő és közben nem is fáztunk, mert dolgoztunk rendesen. A csúcs alatt volt még két hajtűkanyar, amelyekbe belenézve igazán látszott az út meredeksége. Aztán megérkeztünk a csúcsra. Hatalmas érzés volt ide, ezek után felérni. Robinak komoly erőfeszítést jelentett a hosszú tolás, így lefelé végre elővehette a rendkívüli egyensúlyérzékét. Igyekeztünk is, nehogy ránk sötétedjen, de végül olyan sebesek voltunk, hogy még szentmisére is el tudtunk menni. Minden ruhát kiteregettünk, a nagyon jól fűtött és kényelmes szobában. Nagy „skalpnak” érzem ezt a mászást, örülök, hogy megcsináltuk és csak emeli a fényét, hogy ilyen körülmények között sikerült.
13,7 km és 905 m szintemelkedés, átlag -1 Co.

2.nap
Stóg Izerski (1068 m)
Hosszú autózás következett, jellemzően Lengyelország területén. Jól jött, hogy pár évvel ezelőtt átadták ezeket az új autópályaszakaszokat, mert így lehetett haladni. Az áruk sem rossz, mert 1170 Ft-ot fizettünk a több száz kilométer használatáért. Így érkeztünk megy Lengyelország DNy-i csücskébe, ahol a helyi síparadicsomot kerestük. Swieradow Zdrój szélén, egy parkolóban tettük le az autót és nekiláttunk az egyik legmeredekebb emelkedőnek. Már az elején hóban kerékpároztunk, ami később csak fokozódott. Erre rájött még az, hogy az út igen meredeken, nyílegyenesen indult el felfelé. Természetesen, ez is nagy részben tolással volt most megoldható, de az előző napon erre már jól ráedzettünk. Feljebb érve, néhány hajtűkanyar adta a változatosságot, ill. az, hogy az út sípályává lett minősítve. Volt is meglepetés a síelők részéről, amikor a ködben hirtelen feltűntünk. Én már itthon nézegettem, hogy ha úgy jön ki a lépés, akkor a lejtmenetet inkább a kötélvasúttal kellene megoldanunk. Megtapasztalva az állapotokat, a csúcsot elérve, bementem a gépházba és jeleztem, hogy mit szeretnénk. Biztosan váratlanul érte a kezelőt a kérdésem, hiszen a síelők felfelé használják a szerkezetet, így elég régen mehetett lefelé vele valaki, főleg kerékpárokkal. Gondot azonban nem jelentett neki, így a hivatalos árat befizetve (a kerékpárszállítás ingyenes volt) még a kötelet is lelassította, hogy biztonságosan beszállhassunk. Jó volt így lemenni a síközpontba, ahonnan egy rövid emelkedővel értünk vissza az autónkhoz.
3,8 km és 510 m szintemelkedés, átlag 1 Co.
Bár még tervben volt aznapra egy emelkedő, az autózást követően, a szálláshoz érve inkább már nem vágtunk bele, hanem másnap kora reggelre halasztottuk azt.

3.nap
Komári Vizka (801 m)
A szállásunk Krupka várában volt. Másodszor fordult elő velem, hogy a szállásfoglalásomat a kinyomtatott e-mail-el kellett bizonyítanom. Ugyanis a recepciósnál nem volt beírva a foglalásunk. A problémát azonban megoldottuk és ismét egy jól fűtött, kényelmes szállásunk volt. Reggel hatkor már úton is voltunk a hegyen lévő magaslat felé. Nagyon hangulatos volt a városkán átvezető, igen meredek utca. Utána sem csökkentek azonban a szépségek, mert egy csodálatos, szerpentin út következett. A festésekből úgy tűnt, hogy hegyi felfutókat is rendezhetnek itt. A meredeksége is ezt látszott igazolni, mert pihenő szakasz nem nagyon volt benne. Nagyjából félúton egy kis bányamúzeum tűnt fel. Hangulatosak voltak a kis csillék is. Aztán pedig következett Horni Krupka, ami a város feletti, egykori bányászlakásokat rejtette magában. Innen már nem volt messze a cél, de közben át kellet tekernünk a fákról hulló jégdarabok között. Ilyenkor megtapasztalhatja az ember, hogy a bukósisak nem csak esésnél lehet fontos. A csúcson egy teljesen lejegesedett tábla várt bennünket, így az erős fagyban nagyon nem is várakoztunk, hanem gyorsan visszatértünk a szállásunkra.
10,1 km és 465 m szintemelkedés, átlag -3 Co.

Medenec-Mednik (910 m)
A reggeli után egy nem túl hosszú autózás következett és egy újabb érchegységi csúcsot kezdtünk el mászni. Hangulatában talán az volt ez egyik legjobb emelkedő. Gyönyörűen sütött a nap, kicsi volt a forgalom, csodálatos volt a táj és nem volt túl megerőltető az emelkedő. A hóhatár itt még hamarabb bekövetkezett, amit a szerpentin mellett található sípálya is igazolt. A hosszú kanyargást követően egy fennsíkra értünk ki, ahol némi fel-le bringázást követően érkeztünk meg a kis falucskába. Eléggé „leharcolt” állapotban volt több szállás épület is, ami azt bizonyítja, hogy korábban népszerűbb lehetett a hely. A településről egy kis utacska vitt fel a Nepomuki Szent János kápolna felé. A szent amellett, hogy Csehország védőszentje – még a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok és halászok védőszentje is. A lejtmenet sem volt most annyira fagyasztó hatású, mint korábban és boldogan autóztunk tovább, nyugati irányba.
23,3 km és 565 m szintemelkedés, átlag 4 Co.

Vysoké Sedlo (913 m)
Nagyon szeretem Csehországnak ezt a nyugati, fürdő vidékét. Érezni a nyugalmat, amit sugároznak ezek a kisebb-nagyobb települések, ugyanakkor a kisugárzást is. Egy ilyen kis hely Lázné Kynzvart is, ahonnan ez a hágó indult. Mivel biztosra akartam menni, így megérdeklődtem, hogy merre van a keresett emelkedő, de senki sem tudott nekem válaszolni. Így maradt a saját véleményem, ami jó felé vitt. Szinte végig, csodálatos fenyőillatban tekertünk egyre feljebb, közben a táj vastagon havas volt és a fák mögül a nap kukucskált be. Igazi, relaxációs hegy volt ez, mert még a csúcsot is úgy értük el, hogy meg is lepődtünk azon, hogy már felértünk. A faluban még vásároltunk a helyi specialitásból, a töltött ostyából.
9,3 km és 225 m szintemelkedés, átlag 6 Co.

Strahov Ceské Radiokomunikace (350 m)
A nap befejezéseként, mintegy megkoronázásaként értük el Prágát, az „aranyvárost”. A szállásunk nagyon szép helyen a stadion alatti hegy oldalában feküdt. Még saját parkolója is volt. Miután átvettük a szobánkat, rögtön mentünk is városnézésre. Először megmásztuk a csúcsot, mely egyébként az 1981-es kerékpáros világbajnokság befutója is volt egyben (Freddy Maertens győzött). Innen szép rálátás volt a városra. Gyönyörűen futott át rajta a Moldva vize és nagyon sok torony emelkedett a magasba, ezzel is szimbolizálva Prága másik becenevét, a „száztornyú város”. A Lőrinc-hegy felől közelítettük meg az Óvárost. Elmentünk a kilátó mellett, majd hol kövezett, hol terepes szakaszok beiktatásával értünk le a német nagykövetséget magába foglaló Lobkovitz-palotához. Az őr még ki is jött, amikor közeledtünk. Innen már csak pár utcányit kellett mennünk a macskaköves utcákon és elértük a Károly-hidat. Ez volt a Moldva első állandó hídja és 1402-ben épült. Innen vetették a folyóba annak idején Nepomuki Szent Jánost. Itt már óriási volt a turistaforgalom. Érdekes még, hogy a Moldvában egy kisebb lépcső is van a híd előtt. Persze mi is nézelődtünk és fényképeztünk bőven. Átmentünk még a másik oldalra, majd pedig egy délebbi híd érintésével mentünk vissza a nekünk helyes oldalra. Itt ment felfelé a sikló is. Innen aztán ismét a kerékpáros vb útvonalán hajtottunk fel egészen a szállásig.
10,2 km és 190 m szintemelkedés, átlag 7 Co.

4.nap
Podvrsi Rozhledna (587 m)
Sokat tanakodtunk, hogyan is csináljuk ezt a napot, mert több féle tervünk is volt, de a reggeli ébredéskor tapasztalt havazás eldöntötte ezt. Megreggeliztünk a téli kertben, ami most ténylegesen télies hangulatot adott, hiszen körben a táj havas volt. Aztán pedig kiverekedtük magunkat a prágai csúcsforgalomból. Brno felé vettük az irányt a még mindig havas környezetben. Blanskoból indítottuk az utolsó mászásunkat. Közben ismét elkezdett szállingózni a hó, de ez már nem zavart bennünket. Jókedvűen tekertünk felfelé a Morva-vidéken. Mire felértünk a nem túl régi kilátóhoz, már a nap is kisütött, így a kedvünk csak fokozódott. A közös fényképek után boldogan ereszkedtünk vissza a kocsihoz és mentünk haza.
18,9 km és 320m szintemelkedés, átlag 2 Co.

Ahogyan kilenc éve írtam, nagyon szeretem az Alpokat és továbbra is az marad a kedvencem, de szerintem, akinek ennyire fontosak a hegyek, mint nekem az egyszer feltétlenül járja végig ezeket is, mert olyan „kincseket” fog kapni, amelyeket nem felejt el soha.

Ma is eszemben vannak még a Lysa Hora havas erdőségei, az Óriás-hegység fagyasztó ridegsége, az Érchegység változatos vonulatai, Prága csillogása és a Morva-vidék bájos vonulatai.

Sok szeretettel osztom meg veletek a legutóbbi, lengyelországi túránk élményeit.

http://www.kreicsigabes.hu/index.php/cimlap/2011/2016/298-lengyelorszag-2016

Sokszor kérdezik tőlem:
És a Grossglockner? Oda mikor mész?

Lassan húsz éve már,hogy először jártam ott,és ez idáig utoljára is.
Bevallom,valahogy nem tett rám olyan mélyreható benyomást,mint a legtöbb emberre.
Lehet,hogy a körülmények véletlen játéka,lehet,az időjárás,
vagy csak rosszkor voltam jó helyen,már nem tudom,de igy alakult.
Akik viszont kiváncsiak rá,szerencséjük van,ugyanis az egyik túratársam,/aki nem mellesleg a hely megszállottja és egyben szakértője is/,megörvendeztetett bennünket egy remekbe szabott kétrészes irománnyal.

Van egy olyan gyanúm,hogy senki nem fogja végigolvasni,
manapság mindenki fényképet szeret nézegetni,,de a jó hír az,
fotók is vannak dögivel!

http://cobranco.hu/turabeszamologlock_14-16.html

Jó szórakozást!

Cobranco

Köszi a linket és a sorokat is!

Én is elég régen (1994-ben) voltam a Grossglockneren, ám én nem készülök oda annak ellenére sem, hogy bennem viszont mélyreható benyomást tett.
Furcsán hangozhat, de van egy-két olyan hely-élmény páros az életemben, ami annyira meghatározó volt, hogy egy későbbi (ismételt) látogatással nem szeretném azt az összetett élményt-érzést megváltoztatni, ami először ott ért. Az volt életem első kétezres hágója és bizony ez elég meghatározó.

https://www.bigcycling.eu/files/modules/big/625/11A.jpg
A bal szélső vagyok (még hajjal).

Idén sem jött össze a találkozás/közös bringázás, így a jövő évi - neked igen közeli - BIG day jó lenne találkozni.

Hátszelet!

KG

cobranco wrote:

Van egy olyan gyanúm,hogy senki nem fogja végigolvasni,

Szerintem sokan végig fogják olvasni, én is érdeklõdéssel olvastam, pedig elképzelhetõ, hogy nálam nem sok magyar bringás tekert fel többször. Ezt biztosan persze nem tudhatom, de kb. 94-óta rendszeresen feltekerek. Nem vezetek nyilvántartást, de azóta csak egy év volt, amikor nem voltam fent. 97-tõl 2000-ig Bruck-ban is laktam, azokban az években kb. 10-szer, de késõbb is gyakran 5-6-szor, az utóbbi néhány évben csak 1-2-szer. Ha ezt a 22 évet összeadnám, biztosan kijönne legalább 80 alkalom, de lehet, hogy 100 is. (ez a Bruck-Fuschertörl szakaszra vonatkozik, a Hochtor-ig jóval ritkábban, a gleccserig pedig csak néhányszor tekertem, persze akkor oda-vissza, nagy kört pedig- át a déli oldalra és Bad-Gastein-nél vissza- eddig csak háromszor, pedig ez is nagy élmény) Ez nekem olyan volt mint a budaiaknak Dobogókõ. Biztosan van nehezebb és szebb hágóút is jónéhány, de nálam nagyon tartós ez a "partneri" viszony, a szívemhez nõtt a Glocknerút. Annak ellenére, hogy elmondhatom: jól ismerem, mégis gyakran meg tudott lepni. Ennek többnyire az idõjárás volt az oka. Volt már olyan is, amikor már valószínûleg egyedül voltam fent, kora tavasszal, még nyitás elõtt, késõ délután, a járható szakaszon lefelé jövet már nem találkoztam senkivel. És itt el is jutottam a legnagyobb élményekhez a Glocknerúttal kapcsolatban, a tavaszi, nyitás elõtti tekeréshez.
Semmi forgalom, max. néhány bringás, métres hófalak között, ha szerencsém volt napsütésben. Kell ennél több?
Könnyû helyzetben vagyok, innen a hegy lábától nem kockáztatok hosszú utazást potyára, ha nem járható még végig akkor visszafordulok. Ez már gyakran megtörtént, ezért nem is tudok biztos tippet adni, mikor tudnátok megpróbálni.
A frissen kimart hófalak közti tekerés élményét nehéz felülmúlni.

néhány link a fotókhoz:

http://1.bp.blogspot.com/_jtw4_3B_MCc/Sf3zQFfRJlI/AAAAAAAAAMs/gdtoOOe6_a4/s1600-h/0899.jpg

http://3.bp.blogspot.com/_jtw4_3B_MCc/SbqrU4PvsnI/AAAAAAAAAJQ/myvXXqvn4MQ/s1600-h/pano_t%C3%B6rl.jpg

http://4.bp.blogspot.com/_jtw4_3B_MCc/Sbqr86LM6NI/AAAAAAAAAJg/kRv1pSme3tw/s1600-h/v_gt_rzt.jpg

http://2.bp.blogspot.com/_jtw4_3B_MCc/Seukx2v5xdI/AAAAAAAAAMQ/pcrrXW6A0QI/s1600-h/F_T%C3%B6rl_1.jpg

http://1.bp.blogspot.com/_jtw4_3B_MCc/Seuk9wecwRI/AAAAAAAAAMg/WnTSyXt5D6k/s1600-h/F_T%C3%B6rl_2.jpg

http://1.bp.blogspot.com/-eeIdFWV91RQ/Tb0PjE9YtTI/AAAAAAAAAo8/kZEcqYygHh4/s1600/Hochtortunnel.jpg

http://4.bp.blogspot.com/-2Mc0yMC7ATk/Tb0PkSfPluI/AAAAAAAAApA/xI3xwYySyBI/s1600/Schneewand_Hochtor.jpg

és egy kis videó is van ennek a bejegyzésnek a végén:
http://kotengerinaplo.blogspot.co.at/2009/04/glocknerut-aprilis-19.html

Szerintem megér egy kirándulást, melegen ajánlom. (hidegen se rossz)

Jó gondolatok Ferix! Szerintem is többen olvassák. Én eleve a beszámolókat szeretem, nem vagyok egy "filmes" típus.

Tetszett amit a Grossglockner különböző megjelenéseiről írtál. Nyilván nekem is a "házi hegyeknél" jelentkezik ez, de például ilyen szempontból is nagyon tetszik az olyan ironbig, ami egy éves limittel rendelkezik. A természetnek nagyon sok arca van és minél több alkalommal nézel meg egy helyet, annál több szépséget fedezhetsz fel benne.

gabor kreicsi wrote:

Furcsán hangozhat, de van egy-két olyan hely-élmény páros az életemben, ami annyira meghatározó volt, hogy egy későbbi (ismételt) látogatással nem szeretném azt az összetett élményt-érzést megváltoztatni, ami először ott ért.

KG

Nem hangzik furcsán,és,hogy mennyire igaz,amit írsz:
Életem egyik legnagyobb élménye a svájci Albula megmászása volt,lehet,pont emiatt az idén betámadtam újra,és ha nem is volt csalódás,de azt kell,hogy mondjam,elmaradt az a katarzis,amit vártam,annak ellenére,hogy minden körülmény/időjárás,erőnlét,emlékek/stimmelt.
Vannak olyan élmények,amiket nem kell bolygatni.

A Szár-hegy valóban közel van hozzám,és,bár megvolt már többször,annak ellenére a BIG-day keretein belül újra élmény lehet.
Sajnos a május nekem már a külföldi túrázási célidőpontok közé esik,ezért most még nem tudok semmit igérni,majd meglátjuk.

Ferix:
Örülök,hogy tetszett a Glockner-beszámoló,bár nem én írtam,köszönöm a túratársam nevében is.
Szerencsés vagy,hogy a Glockner tulajdonképpen a "házihegyed",Én 97-ben/szintén hajjal /hágtam át,Heiligenblut felől egy háromhetes csomagos túra második felében,nem különösképpen kedvező időjárási feltételek mellett,előzményként egy kiadós eséssel a Predil-hágóról lefelé jövet,majd egy egész napos Nasfeldpass-mászással a szakadó esőben,szóval volt egy kis negatív hangulat is benne,azóta többször felmerült az ismétlés lehetősége,de mindíg úgy voltam vele,ha már megyünk,menjünk tovább.

A közeljövöben tervezem egy kicsikét jobban előtérbe helyezni Ausztriát...újra.

cobranco wrote:

gabor kreicsi wrote:

Furcsán hangozhat, de van egy-két olyan hely-élmény páros az életemben, ami annyira meghatározó volt, hogy egy későbbi (ismételt) látogatással nem szeretném azt az összetett élményt-érzést megváltoztatni, ami először ott ért.

KG

Nem hangzik furcsán,és,hogy mennyire igaz,amit írsz:

Köszönöm a megerősítést! Ezt azért írtam le, mert nagy ritkán - ha szóba jön ilyen élmény akkor - el szoktam mondani, hogy miért nem készülök oda ismételten. Erre a legutóbb igen csak rámcsodálkozott az illető, akinek - pont a Grossglocknert - emlegettem, hogy ő ezt nem érti. Örülök, hogy te igen. Amúgy csak néhány ilyen van, de az emlegetett Grossglockner közéjük tartozik.

Egyébként olyan is volt - több esetben is - ahová viszont elmentem jóval később, mivel az nem okozott ennyire egyedi élményt és élveztem, hogy na, milyen volt évekkel ezelőtt itt, ezen a hegyen... Például, amikor a múltkor voltam a NATaCHA Gerecsén, jó érzés volt nosztalgiázni, hogy 15 évvel korábban jártam ott először. Belegondoltam, hogy milyen volt akkor az életem, mik történtek velem azon a túrán...

Természetesen, megértem ha egyéb programjaid miatt a BIG day végül kimarad. Csak igazából Te és Szilágyi András vagytok azok, akik az oszlopos tagok közül még egyre sem tudtatok eljönni. Szóval, bízom benne, hogy előbb-utóbb személyesen is találkozhatunk.

2018-ban egyébként még nagyobb esély lehet rá, mert akkor "BIG days" lesznek és négy nap alatt fogjuk végigjárni a tíz magyar BIG-et. Franciaországból érkeznek barátaim és velük tervezem ezt a kört, természetesen felétek is nyílttá téve.